Egy kilyukadt gumiabroncs volt az oka a vasárnap a 121-es megyei út, Zabola és Imecsfalva közötti szakaszán bekövetkezett súlyos, 12 személy sérülését okozó közúti balesetnek – állapította meg a rendőrség a helyszíni vizsgálat során.
Amint arról beszámoltunk, a hatóságokat déli egy óra körül arról értesítették, hogy két gépkocsi balesetezett, és mindkettő felborult, és a mezőn kötött ki. A helyszínre érkező közlekedésrendészek rövid idő alatt tisztázták a baleset körülményeit. Eszerint az egyik gépkocsi éppen előzte a másikat, amikor utóbbi jobb első gumiabroncsa defektet kapott. A 32 éves sofőr elvesztette uralmát a jármű felett, mely átkerült a párhuzamos sávra, ahol nekiütközött az éppen őket előző gépkocsinak, amelyet letaszított az útról. Az ütközés miatt a defektet kapott gépkocsi is az árokba került, felborult, majd a mezőn kötött ki. Amint azt már jeleztük, a nagy számú sérült miatt a katasztrófavédelmi felügyelőség és a mentőszolgálat is nagy erőkkel érkezett a helyszínre, ahol kiderült, hogy a vétlen 46 éves sofőr (az előzésben lévő gépkocsi vezetője) súlyos állapotban van. A járműben rajta kívül még hatan utaztak, három kiskorú (5-12-15 évesek), akik közül a legfiatalabb súlyos sérülésekkel került kórházba, akárcsak az anyósülésen helyet foglaló hatvan éves nő is. A másik autó négy utasa (két 6 és 10 éves kiskorú), valamint a vezető is könnyebb sérülésekkel megúszták. Mindenik áldozatot kórházba szállították. Mindkét járművet műszaki vizsgálatnak vetik alá. A közlekedésrendészet gondatlanságból elkövetett testi sértés gyanújával vizsgálatot indított. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.