A céhes városban az idén is megszervezték az Idol-napokat, amelynek keretén belül sor került erősember-versenyre is. Az esemény szerevezői komoly próbák elé állítottak a viadalra beiratkozott kilenc fiatalt. A dobogósok: 1. Marti Csaba és Szabó Alpár, 2. Szabó Vincze, 3. Tóth Zoltán.
Ha Idol-napok, akkor kosárlabda. Ha kosárlabda, akkor streetball. A korábbi esztendőkhöz hasonlóan az elmúlt hét végén is nagy érdeklődés övezte az utcai kosárlabdatornát, amely a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt szól. Az 1992—1993-ban született fiúk összecsapását az Air Hideg Huba gárdája nyerte meg, míg a lányoknál a Wild Cats volt a legjobb. A bűntetődobó verseny győztese Dani Domokos lett. Az 1995—1996-os korosztályosok tornáját a fiúknál a Cool Time nyerte meg, a szebbik nem képviselőinél a Fekete Angyalok bizonyultak a legjobbnak. A korcsoport dobóversenyét Jakab Ágnes nyerte. Az 1997—1998-as gyerekek bajnokságában a Vad lovak győzedelmeskedtek, a dobóverseny első helyezettje pedig Borsai Janka volt.
Az autók és a gyorsaság kedvelői számára is volt mit látni az idei Idol-napokon, hiszen a sepsiszentgyörgyi Auto Crono egyesület egy gyorsulási versenyt szervezett Kézdivásárhelyen. Az eredmények: N1-es kategória: 1. Remus Butnaru (Bogdăneşti BC), 2. Tóth Zoltán, 3. Tamás Gábor (Kézdiszentlélek); N2-es géposztály: 1. Mike István, 2. Szabó Vincze Árpad, 3. Csutak Róbert (Zoltán); N5-ös kategória: 1. Octavian Boch (Brassó), 2. Forró Imre (Bereck).
(józsef)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.