Maréknyi, szívét kímélni kényszerülő idősebb és középkorú volt jelen a Görgő alatti Sugásfürdőn a Sepsiszentgyörgyi Szívbetegek Egyesületének ez évi találkozóján – kevesebben, mint más években, hisz még jelen van a járvány.
E sorok írója – úgy is, mint az egyesület tagja és rendezvényeik többszöri előadója – ismét örömmel tapasztalta, hogy ez a már részben összeszokott, fegyelmezett betegcsoport nem nélkülözte a betegségnek kitett emberre kevésbé jellemző biztonságérzetet. Ennek magyarázata, hogy az egyesület vezetője – sokaknak kezelőorvosa is – dr. Albert István belgyógyász-kardiológus, az orvostudományok doktora, a megyei sürgősségi kórház volt osztályvezető főorvosa, volt megbízott főigazgatója és orvos igazgatója, számos tudományos közlemény szerzője. Jelenleg nyugdíjasként magánrendelőben folytatja praxisát, de régi-új betegei bajainak kiváló ismerője. Tőle tudtuk meg, hogy létezik szívkímélő flekken is, amelyben kevés a kövérség, s megvonták tőle a konyhasót is. Csoportjában vannak olyan régi kezeltjei, akik gyakorlottak e kímélő fajta flekken készítésében. S azt is látni kellene, ahogy a betegek – a főorvos engedélyével – biztonságérzettel kortyintanak egy pohárka köményest, feketét vagy éppen egy pohár rékási bort, amelyek aztán a találkozó után tiltólistára kerülnek.
A találkozón arra kértük a főorvost, elevenítsük fel az egyesület történetét. 1992-ben alakult 75 taggal a marosvásárhelyi hasonló egyesület mintájára, amelyet dr. Kikeli Pál professzor hozott létre. Ma 45 aktív taggal működnek. Havonta-kéthavonta előadóik vannak, az egészségmegőrzés különböző területeiről, természetes gyógymódokról, borvizekről, mofettákról, a szívgyógyászat és az orvostudomány újdonságairól értekeznek. Februári meghívottjuk, dr. Nagy Réka a koronavírusról beszélt. Kihelyezett találkozókat tartottak Székelypetőfalván, a Sütei borvíznél, a kisbaconi fenyőerdőnél, Előpatakon, Hatolykán. Szeptember utolsó vasárnapján általában megrendezik a Szívünk napját. Több tudományos dolgozat is jelent meg a közösen elért eredményekről, legutóbb az EAPC Essentials angol nyelvű internetes folyóiratban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.