Nemrég jelent meg Balogh András, a berecki művelődési központ nyugalmazott igazgatója főszerkesztésében és Ferentzi László, a Comenius-iskola nyugalmazott iskolaigazgatója társszerkesztésében, Tímár Réka, Fejér Laura és Biszak Tünde munkatársak közreműködésével a Berecki Harangszó közel négyszáz oldalas jubileumi, 20. évkönyve Bereck Polgármesteri Hivatalának támogatásával.
A kiadvány a maga nemében páratlan, hiszen a berecki az egyetlen háromszéki művelődési ház, amely évről évre saját évkönyvet jelentet meg. De a húsz esztendő alatt nemcsak húsz évkönyv, hanem 240 Berecki Harangszó újságszám, három emlékkönyv, egy monográfia és számos más kiadvány is napvilágot látott Balogh András főszerkesztésében.
Balogh András a jubileumi évkönyv bevezetőjében arról ír, hogy az összeállításnál eltértek az eddigi évkönyvek tartalmi felosztásától, a kalendáriumi részt követően képekben és szövegben visszatekintettek az elmúlt esztendő legfontosabb eseményeire, a második, Harangot kongatunk című részben pedig az olvasó ízelítőt kap a két évtizedes lapszerkesztési munkából. A vaskos évkönyvben több mint ötven tollforgató írása szerepel. Az igényes nyomdai kivitelezésű évkönyv borítóján Debreczeni Mihály drónos felvétele látható, az évkönyv műszaki szerkesztője pedig András Levente.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.