Játék a hangokkal

2020. július 17., péntek, Közélet

Nincs hagyománya Háromszéken a rádiószínháznak, ezért különleges eseménynek számít a C lépcsőház című hangjáték bemutatója, melyet hétfő után ma 16 órától ismét hallhatnak az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi Sláger Rádióban. Bálint Tibor Angyaljárás a lépcsőházban című novellakötetének rádióváltozata Budapesten készült neves magyarországi színészekkel, de az alkotói itteni fiatalok: a sepsiszentgyörgyi Kovács-Vajda Bence és a brassói Komán Attila.

  • Kovács-Vajda Bence
    Kovács-Vajda Bence

A két fiatalember a Budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem Film- és Médiaintézetének hangmester szakos hallgatója, akik ehhez méltó igényességgel készítették el a rádiójátékot, melyben egy lakóközösség életének „mindennapi hangjai” kerülnek a figyelem középpontjába.

Bálint Tibor a rövid műfajok – novellák, karcolatok – nagymestere, aki olykor egészen szokatlan, groteszk ötletekre építi írásait, de ezek hátterében mély emberi érzelmek és erkölcsi tartalmak húzódnak meg. Stílusa érzékletes, részletgazdag, finoman megmunkált. Az Angyaljárás a lépcsőházban is többnyire hangulatnovellákból áll össze, szinte hallható, látható bennük a valóság, de valami különös líraiság folytán mégis fölé emelkednek az életszerűségnek, példázatok formáját öltik. Kisemberek kis és nagy tragédiái ezek, olykor fényképszerűen pontosan, máskor elmosódott színekkel és formákkal megjelenítve, mintha egy szürreális festményt látna az ember.

Tökéletes nyersanyag mindez egy rádiójátékhoz, amint ki is derül a fiatal művészek munkájából. Rendkívül gazdag, színes, változatos, amit hallunk, néhol kicsit soknak is érezzük ezt a rengeteg hangot a mű mélyebb gondolati tartalmához viszonyítva. Olyan sok hatás ér bennünket, hogy alig tudjuk követni az eseményeket. Csakhamar rájövünk, hogy talán nem is fog egyetlen kerek történetté összeállni ez a szerteágazó gondolathalmaz, valójában csak történetfoszlányokat hallunk, melyek néhány percre vagy csupán pillanatokra kiemelkednek az idő végtelen óceánjából, majd újra alámerülnek. A párbeszédek között, mellett, mögött gyermekhangok, közeledő és távolodó léptek zaja, szaladás, zárak kattanása és rengeteg ajtónyitás, -csukás. Az utca hangjai és a lépcsőház visszhangzása, a ceruza karcolása a papíron. Hintaszék nyikorgása és horkolás, aztán köhögés, légyzümmögés. Buli hangjai a háttérben, éneklés, szélzúgás, hatáskeltő diszkrét zenei hangzatok, a felidézett emlékek sejtelmes távoli hangjai, amint belekeverednek a jelen események dübörgésébe, csattogásába...

Beszédhangokba, zajokba, zörejekbe foglalt emberi sorsok. Mintha egy film pörögne előttünk, kép nélkül. Bálint Tibor lépcsőházi történetei, és sokkal több azoknál. Egy olyan világ, mely valójában a mi fantáziánkban születik meg. Profi hangmesteri és előadói munka, olyan színészek közreműködésével, mint Ottlik Ádám, Csoma Judit, Molnár Piroska, Nagypál Gábor, Lázár Kati... Gyártásvezető Bittmann György. Kíváncsian várjuk a folytatást.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2020-07-17: Közélet - Iochom István:

Megjelent a Berecki Harangszó huszadik évkönyve

Nemrég jelent meg Balogh András, a berecki művelődési központ nyugalmazott igazgatója főszerkesztésében és Ferentzi László, a Comenius-iskola nyugalmazott iskolaigazgatója társszerkesztésében, Tímár Réka, Fejér Laura és Biszak Tünde munkatársak közreműködésével a Berecki Harangszó közel négyszáz oldalas jubileumi, 20. évkönyve Bereck Polgármesteri Hivatalának támogatásával.
2020-07-17: Belföld - :

Még több új fertőzött, de kevesebb halott

Az elmúlt 24 órában 799 fertőzést igazoltak Romániában, így újabb csúcsot döntött a napi új esetszám a járvány kezdete óta. A nyilvántartott fertőzöttek száma 35 802-re emelkedett – közölte pénteken a stratégiai kommunikációs törzs (SKT). Tegnap óta Háromszéken kilenc új esetet jegyeztek (összesen 351 fertőzött a járvány kezdete óta), Hargita megyében ötöt (408), Maros megyében tízet (848).