Nagyrészt külföldi húst eszünk

2020. július 22., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Sertésnagyhatalom lehetne Románia, de az asztalra kerülő sertéshús bő kétharmada külföldről származik – írja a Főtér, amely szerint az afrikai sertéspestis és a nem megfelelő hatósági intézkedések vezettek ide, de a koronavírus-járvány is hatással volt az ágazatra.

  • Fotó: Agrointel
    Fotó: Agrointel

A sertéspestis megállítására ugyanolyan intézkedéseket kellene hozni, mint a koronavírus elleni küzdelemben (elszigetelés, tesztelés stb.), hiszen jelenleg is huszonnyolc megyében van fertőzési gócpont. A szükségállapot feloldásával újra beindult az állatokkal való kontrollálatlan kereskedés, és a kór újra terjedni kezdett.  A sertéstenyésztők egyébként az afrikai sertéspestis 2017-es megjelenése előtt sem voltak kimondottan jó helyzetben, a disznófarmok üzemeltetői már akkor arra panaszkodtak, hogy állami támogatás nélkül nem tudnak versenyben maradni. Az adatok beszédesek: 2017-ben a húsigény mintegy 50 százalékát fedeztük importból, jelenleg már 70 százaléknál tartunk, és a sertéstenyésztők szövetsége szerint az sem elképzelhetetlen, hogy hamarosan kizárólag import disznóhúst fogunk enni (amelynek jelentős hányada román vendégmunkásokat foglalkoztató, hatalmas németországi vágóhidakról származik). A romániai tenyésztők közül nagyon sokan csődbe mentek, az ágazat három év alatt 2 milliárd eurós kárt szenvedett. A sertésállomány jelenleg 3,9 millió állatból áll.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1691
szavazógép
2020-07-22: Pénz, piac, vállalkozás - :

Nem bíznak Romániában a bankok

Az Európai Központi Bank adatai egyértelműen azt mutatják, hogy Románia lényegesen drágábban tud pénzhez jutni, mint a többi euróövezeten kívüli állam – állítja a Maszol hírportál.
2020-07-22: Belföld - :

Hét-nyolc tanácselnökjelöltet indít az RMDSZ

Minden olyan erdélyi megyében indít tanácselnökjelöltet az RMDSZ a szeptemberi önkormányzati választásokon, ahol jelenleg is a szövetség képviselője áll a megye élén, de máshol is próbálkoznak – közölte tegnapi számában a Krónika. Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke elmondta: a nagy számban magyarok által lakott Hargita, Kovászna, Maros, Szatmár és Bihar megyén kívül Szilágy és Kolozs megyében is lesz jelöltjük, és még folynak az egyeztetések arról, hogy Brassó megyében is próbálkozzanak-e a jelöltállítással.