Felavatták Szervátiusz Tibor (1930–2018) szobrászművész, a nemzet művésze síremlékét, a Nap-kapu nevet viselő emlékművet, Kontur András alkotását Budapesten a Fiumei úti Nemzeti Sírkert művészparcellájában vasárnap, a szobrász 90. születésnapján
A közel 3 méter magas, rodéziai fekete gránit sziklából faragott obeliszk mind a négy oldalát áttöri a napsugár, hogy végül középen felragyogjon. Ez az a szikla, amely több évtizedig állt Szervátiusz Tibor udvarában és amelyből Kőrösi Csoma Sándor szobrát szerette volna elkészíteni, ám a nyolcvanas évek kulturális vezetése ezt nem engedélyezte.
A Nap többszörösen is kötődik a neves szobrászművészhez: egyrészt jelzi az ősi hitet, a régmúltat, amellyel sokat foglalkozott műveiben Szervátiusz Tibor. De utal a jelen Erdélyére is, a szülőföldre, ahol ma is faragják a székelyek a napot – áll a Szervátiusz Alapítvány közleményében.
A bensőséges hangulatú ünnepségen a művész előtt tisztelgő szeretetáldozatot mutattak be. Döbrentei Kornél Babérkoszorú-díjas költő méltatásában emlékeztetett arra, hogy a kivételes talentumú szobrászművész síremléke avatása azt is bizonyítja: nem hal meg az, akire emlékeznek. Szervátiusz Tibor nem halt meg és nem hal meg soha, a jövő kövén fog kicsírázni mindig. A síremléknél Petrás Mária énekelt, Sipos Mihály és Kardos Mária a kedves gyimesi keservesét játszotta el, majd az alapítvány megkoszorúzta az újonnan felállított síremléket.
Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművész, a nemzet művésze 1930. július 26-án született Kolozsváron. Korszakos jelentőségű magyar szobrász, aki egyedi, utánozhatatlan és mélyen magyar gyökerű művészetet teremtett. Amit ő hozzátett a művészethez, az a drámai szobrászat. Addig is készült drámai témájú szobor, de epikusan, a történetet elbeszélve. Szervátiusz Tibor teljes szintézissel egyetlen műbe sűrítve, formai, technikai elemekkel jeleníti meg a tragédiát. A mély, vibrációt adó faragással, a nyújtott, vékony testalkattal, a fa feketére égetésével, a fém csepegtetésével, hegesztésével. Két éve hunyt el. Hatalmas életművet hagyott maga után, alkotásai köztereken, múzeumokban, közintézményekben és magángyűjteményekben is megtalálhatók. Emlékét őrzi a felesége gondozásában megjelent albumok mellett az életművét bemutató monográfia, a Szervátiusz Alapítvány és az özvegy, Szervátiusz Klára által alapított ösztöndíj is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.