Jelentős területen takarították be a megyében a repcét. A termés átlagos hektáronkénti mennyisége azonban elmarad az elvárttól – tudtuk meg Könczei Csabától, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetőjétől. A tavaly őszi szárazság miatt az átlagosnál jóval kisebb a repce hektáronkénti hozama.
Három tonnás hektáronkénti termés lenne az elfogadható, ezzel szemben idén a gazdáknak meg kell elégedniük a 2100 kilogrammos hektáronkénti átlagterméssel. Ez nem végleges adat, a betakarítás előrehaladtával még nőhet az átlagtermés mennyisége – mondta az igazgató.
A gyengébb repceterméssel szemben jónak mutatkozik az őszi búza hozama és a minősége is. Olyan parcellák is vannak, ahol elérték a hektáronkénti tíz tonnás termést, például Maksa környékén – számolt be Könczei.
A gabonák betakarítását időben végezhetik a háromszéki gazdák – legalábbis, ha az idő is engedi. A mezőgazdasági igazgatóság nyilvántartása szerint a megyében 275 aratócséplőgépet tartanak nyilván. Köztük olyanokat is, melyek már nem működnek, de a működőképes gépek eleget tudnak tenni az aratás kihívásainak. A háromszéki kombájn állományból 184 külföldi gyártmány, a modern követelményeknek többé-kevésbé eleget tevő gép – mondta Könczei.
Tavaly ősszel 2058 hektárnyi repcét vetettek a háromszéki gazdák. Az őszi és tavaszi búza összterülete 24 ezer hektár.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.