Az EMSZ bemutatta gidófalvi polgármesterjelöltjét

2020. július 28., kedd, Közélet

Régi-új jelölttel pályázza meg Gidófalva polgármesteri székét az Erdélyi Magyar Szövetség. Máthé István négy évvel ezelőtt is megméretkezett már a versenyben, de akkor alulmaradt az időközben elhunyt Berde Józseffel szemben. Az EMSZ jelöltje egy mandátumot leszámítva a rendszerváltás óta tagja volt a községi képviselő-testületnek, és mind ő, mind párttársai úgy látják: a döntéshozatal szintjén tapasztalt széthúzás, belharcok komoly lemaradást okoztak a községhez tartozó falvakban, legyen szó infrastruktúráról, oktatásról, kultúráról.

  • Szabó Ferenc, Máthé István és Bálint József. A szerző felvétele
    Szabó Ferenc, Máthé István és Bálint József. A szerző felvétele

Kitartása, tapasztalata, munkabírása és nem utolsósorban hely- és közösségismerete miatt esett Máthé Istvánra a választás, hogy az EMSZ színeiben szálljon versenybe a polgármesteri székért. Gidófalva esetében egyébként nem volt kérdés, hogy a pártszövetség megpályázza-e a tisztséget, csak a jelölt személyének kiválasztása vett fel több időt – mutatott rá Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az EMSZ megyei koordináló testületének vezetője a Máthé István bemutatása kapcsán összehívott sajtótájékoztatón, amelyen jelen volt Szabó Ferenc, a Néppárt helyi szervezetének vezetője is. Bálint József szerint Gidófalva esetében a szavazóknak biztosan megadatik a választás szabadsága, három jelölt közül dönthetik el, ki a lehet a megfelelőbb az elöljárói szerepre. Az RMDSZ az előválasztási eredmények alapján Jancsó Ernőt indítja, rajta kívül pedig Porzsolt Levente függetlenként méretkezik meg. Mindhárman jelenleg is a községi képviselő-testület tagjai. Bálint József szerint tisztességes versenyre hívják az ellenjelölteket, egészséges viszonyt remélnek köztük, de felkészültek arra is, hogy a politikai ellenfelek részéről „huncutkodással” is szembe kell nézniük.

Máthé István magát az összefogás hirdetőjeként jellemezte, hozzátéve, hogy Berde József volt polgármester halálát követően úgy tűnik, megváltozott a hangulat a hivatalban, az időszakosan a községvezetői tisztséget betöltő Jancsó Ernő részéről is azt tapasztalták, kiegyensúlyozottabb viszonyra törekszik a testület szintjén is. Ezt egyebek mellett abból szűrték le, hogy több, az ellenzéki alakulatok által megfogalmazott és tárgyalás nélkül lesöpört ötletet elővettek, és nekiláttak a megvalósításnak. Máthé István ugyanakkor elmondta: rengeteg a probléma, hiányosság a községben, az infrastruktúra tekintetében valamelyes előrelépés történt, az országos vidékfejlesztési program révén több utca korszerűsítése zajlik, de még így is rengeteg maradt, amely nincs leaszfaltozva, helyenként pedig a közművesítés is hiányzik.

Szabó Ferenc szerint az egyik komoly gond az ivóvíz minősége, gyakoriak ezen a téren a panaszok. A művelődési élet szempontjából sem állnak jól a községhez tartozó falvak, Angyaloson például sürgős felújításra szorul a kultúrotthon, a sport- és más közösségi rendezvényeket pedig nincs ahol megszervezni, mivel az erre alkalmas helyszínek elhanyagoltan hevernek. De a sor folytatható a fotosmartonosi közösségi házzal, mely befejezetlenül áll, az állaga pedig romlik, valamint a volt – Bethlen Katáról elnevezett – iskola és óvodaépülettel, melyek kihasználatlanul állnak (előbbiben egy gépmúzeum létrehozását javasolják jó ideje). A tanintézetek tekintetében sürgősen lépni kellene, mind a községközponti, mind az angyalosi iskola korszerűsítését őszig meg kellene oldani – sorolta Máthé István. Neki és párttársának egybehangzó véleménye, hogy az elmúlt években nagyon rossz gazdálkodás jellemezte az önkormányzatot, noha voltak források, de azok elosztása nem volt megfelelő: az egyházak támogatása is ritka volt, egy pályázati vonalon elérhető civil alap létrehozásától is elzárkózott a községvezetés, „Ötletek vannak, pénz is lenne ezekre, de nincs összefogás, vergődés jellemzi az önkormányzati munkát, a végrehajtás gyenge, az elmúlt években inkább halogatták a problémák megoldását” – fogalmaztak.

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1575
szavazógép
2020-07-28: Máról holnapra - Mózes László:

Könyörtelenül

Az elmúlt nap egyik jó híre, hogy a tegnap déli hivatalos jelentés szerint az ország öt megyéjében – Krassó-Szörény, Szatmár, Szilágy, Tulcea és végül, de nem utolsósorban Kovászna – egyetlen új koronavírus-fertőzöttet sem azonosítottak. Az országos járványügyi zűrzavarban a háromszékiek becsületére válik, hogy próbálnak vigyázni magukra és társaikra, felelősségérzetük mellett vélhetően azért is, mert sokan láthatják, e helyzetben főképp önmagukra számíthatnak, a központi hatóságokra kevésbé.
2020-07-28: Közélet - Szekeres Attila:

Szent Anna-nap a Szent Anna-tónál

A járványhelyzet okozta megszorításokra való tekintettel a megszokottnál kisebb, de a többször eleredő eső ellenére kitartó zarándokcsoport gyűlt össze vasárnap, Szent Anna napján a Szent Anna-tó partján álló Szent Anna-kápolnánál. A búcsús szentmisén Csala László csíkmenasági plébános mondott szentbeszédet, koncelebrált a múlt hónapban aranymiséssé vált ifj. Tamás József csíklázárfalvi plébános, aki ezúttal is aranymisés áldást mondott, valamint Ilyés K. Imre esztelneki plébános.