Apróhirdetések, gyászjelentők
* Értesítjük hirdető ügyfeleinket, hogy a Háromszék nyomtatott változatában az apróhirdetést, a gyászjelentőt, a részvétnyilvánítást és a megemlékezést online, bankkártyás fizetéssel is elfogadjuk.
Az új rendszer a következőképpen érhető el: a www.3szek.ro honlapon kattintson az Online apróhirdetések menüre/bannerre, töltse ki a megfelelő mezőket a hirdetés szövegével, válassza ki a megjelenés dátumát – ismétlődő hirdetés esetén a dátumokat –, és a lap alján kattintson a „Megrendelés küldése a korrektúrához” gombra. Kollégáink a megadott e-mail-címre visszaküldik a javított szöveget, azt ellenőrizze, majd a Megrendelem gombra kattintva (a webáruházakhoz hasonló módon) bankkártyával fizetheti ki a visszaigazolt összeget.
* Apróhirdetési, illetve reklámirodánk a megszokott program szerint, hétfőtől csütörtökig naponta 9–16, pénteken 9–14 óráig tart nyitva. A honlapunkon (www.3szek.ro) elérhető online apróhirdetési szolgáltatásunk nyitvatartási rendtől függetlenül bármikor igénybe vehető. Délután a szerkesztőségben személyesen kizárólag gyászjelentőt fogadunk el, 16 és 17 óra között. Háromszék
Háromszéki arcképcsarnok: Jánosi József
Ritka kincsek kerültek elő a Kovászna Megyei Művelődési Központ filmarchívumából: a Kazetta sorozatban Bartók Emese és Somogyi Csaba interjúit vetítik az elkövetkező hetekben. Háromszék közművelődési életének jeles személyiségei vallottak a kamera előtt életútjukról, munkásságukról, világlátásukról. Közös bennük, hogy mindannyian nemcsak nagy öregjei saját szakmájuknak, de több téren is megállták a helyüket. Vallomásaikból egy-egy nem átlagos élet bölcsességei, tapasztalatai ragyognak át. A Jánosi József néptánckutatóval és koreográfussal készült beszélgetés július 30-án, csütörtökön 20 órától látható az intézmény Facebook-oldalán (facebook.com/cultcov.ro/).
Tánc
A HÁROMSZÉK TÁNCEGYÜTTES Rézhúron című szabadtéri előadását Kovásznán a Városi Művelődési Ház szabadtéri színpadán augusztus 2-án, vasárnap 18 órától játssza. Zenei szerkesztés: Fazakas Levente, koreográfia: Tekeres Gizella, Melles Endre, színpadi szerkesztés: Ivácson László. Helyfoglalás a 0267 340 394-es és a 0744 364 250-es telefonon. A nézők beengedése a járványügyi szabályok szerint 17.30-kor kezdődik. Helyfoglalás az érkezés sorrendjében. A kötelező távolság betartása miatt a helyek száma korlátozott.
Szabadtéri koncertek
KULTÚRPARK. Sepsiszentgyörgyön az ’56-os emlékparkban (a Kónya Ádám Művelődési Ház udvarán) július 31-én, pénteken 19 órától a The Crazy Plumbers & Voces Női Kar ad szabadtéri koncertet. A kedvezményes jegy 5, a teljes árú jegy 10 lej, a kulturális szervezőirodában (Szabadság tér 1. szám) kapható csütörtökig 9–16, pénteken 9–13 óráig, valamint a helyszínen a koncert előtt egy órával.
WEGENER PARK. Kézdivásárhelyen a Wegener parkban augusztus 1-jén, szombaton 20 órától (esőnap: 2., vasárnap 20 óra) a The Crazy Plumbers & Voces Női Kar szabadtéri koncertje hallható. Jegyek elővételben a Vigadó Művelődési Ház közönségszolgálati irodájában hétköznapokon 8–16 óráig, a jegy ára 10 lej. Érdeklődni a 0730 600 279-es telefonon lehet.
Szabadtéri filmvetítések
KÉZDIVÁSÁRHELY. A Vigadó Művelődési Ház szervezésében a Wegener parkban ma 21.30-tól (esőnap: 30., csütörtök 21.30) a Seveled című magyar romantikus filmvígjátékot vetítik román felirattal (12 éve felülieknek). Jegyek elővételben a Vigadó Művelődési Ház közönségszolgálati irodájában kaphatók 10 lejért hétköznapokon 8–16 óráig. Érdeklődni a 0730 600 279-es telefonon lehet.
KOVÁSZNA. A Városi Művelődési Ház udvarán ma 21 órától (esőnap: július 30., csütörtök 21 óra) a Lajkó – cigány az űrben című filmet vetítik. A belépőjegy ára 10 lej. Helyfoglalás, előzetes regisztráció a culturacv@gmail.com e-mail-címen, a 0267 340 394-es vagy a 0762 674 516-os telefonon.
SEPSISZENTGYÖRGY. Az ’56-os emlékparkban (a Kónya Ádám Művelődési Ház udvarán) július 30-án, csütörtökön 21.30-tól (esőnap: augusztus 1., szombat 21.30) a Valami Amerika 3. című 2018-as magyar filmet tekinthetik meg román felirattal. Jegyeket 10, illetve 5 lejes áron a Művész mozi jegypénztárában lehet váltani csütörtökön és esőnap esetén 14–22 óráig, pénteken 12–20 óráig.
Mindenkinek kötelező a járványügyi biztonsági előírások betartása.
Rádió
A MÁRIA RÁDIÓ sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai élő adásai: 6 órától napindító gondolatok, 6.15-től zsolozsma – reggeli dicséret, 6.40-től Ébredjen a Mária Rádióval!, 9 órától Görgényi Tünde stúdióvezető fogadja az imaszándékokat, 9.20-tól dicsőséges rózsafüzér, 12 órától Úrangyala, 12.05-től zsolozsma – napközi imaóra. Honlap: mariaradio.ro.
Hitvilág
KRISZTUS KIRÁLY-PLÉBÁNIA. A sepsiszentgyörgyi Gyár utcai plébánián csütörtökön 18 órától a betegekért, pénteken 18 órától az elhunytakért tartanak közös szentmisét.
Kerékpáros lassúsági verseny
Kézdivásárhelyen a Zöld Nap Egyesület partnerségben a helyi Sportirodával július 30-án, csütörtökön 18 órától a sportcsarnok mellett gyerekeknek és ifjaknak lassúsági ügyességi kerékpáros versenyt szervez. Keresik azt a bringást, aki a leglassabban haladva képes uralni a kerékpárját. Megállni nem szabad, folyamatosan haladni kell! Lehetőleg saját kerékpárral kell benevezni a versenyre. A nyeremények most sem maradnak el. Külön korosztályban versenyeznek az óvodások, elemi iskolások, V–VIII. osztályosok és az ifjak. Érdeklődni, jelentkezni a 0766 611 066-os telefonszámon lehet. Be kell tartani a járványügyi előírásokat.
Tekerj egy jó célért!
A cukorbeteg gyermekekért szervezi a Háromszéki Közösségi Alapítvány az idei különleges biciklitúrát augusztus 8-án. Az adománygyűjtő megmozduláson egyetlen kerékpárpárosnak, a 21 éves Vajna Jánosnak (16 éve cukorbeteg) lehet szurkolni a Sugásfürdő felé vezető útvonalon, aki azt tervezi, 24 óra alatt 45-ször biciklizik ki és vissza a fürdőtelepre. Kitűzött célja teljesíteni az Everesting-kihívást, ami azt jelenti, hogy egy adott hegyi szakaszon annyiszor kell fel- és lemenni, míg teljesül a Mount Everest 8848 m-es szintkülönbsége. A különleges teljesítménytúra kedvezményezettje a Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyermekek és Fiatalok Egyesülete.
A túra augusztus 8-án hajnali egy órakor indul a Csaba-forrástól a Sugásfürdőig tartó szakaszon, és a kezdeményező tervei szerint éjfélkor zárul. Adományozni a helyszínen lehet, valamint a Háromszéki Közösségi Alapítvány irodájában (Sepsiszentgyörgy, Templom u. 1A/Amőba Oktatási Központ) is naponta 10–16 óráig, illetve közvetlen banki átutalással a Kovászna Megyei Cukorbeteg Gyermekek és Fiatalok Egyesületének számlájára: Banca Transilvania, Suc. Sf. Gheorghe, RO79BTRL01501205D20206XX. A célösszeg 12 000 lej, cukorszintmérő eszközökre és kiegészítőkre gyűjtenek.
Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Sajtó utcai Transfarm (telefon: 0267 315 136, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Szabó Jenő utcai Eco (0267 364 974) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Röviden
ÁRAMSZÜNET. Márkosfalván ma 7.30–9 óráig szünetel az áramszolgáltatás.
SZÚNYOGIRTÁS. A kedvezőtlen időjárás miatt már egyszer elhalasztott szúnyogirtásra hétfő este és kedd reggel sem kerülhetett sor Sepsiszentgyörgyön. A Prázsmár környékén kialakult sűrű köd miatt a repülő nem tudott felszállni, ezért az akciót kedd estére és szerda reggelre napolták el. Emlékeztetik a lakókat, hogy a méhtartó gazdák kérésére a repülőből való permetezésre 8 óra után kerül sor és egészen naplementéig tart. A későbbi kezdés miatt egy második időpontban is szükség lesz a permetezésre, ez szerda reggel 6 és 8 óra között történik.
LOMTALANÍTÁS. Sepsiszentgyörgyön az év végéig tart az ingyenes lomtalanítási kampány. A fölöslegessé vált tárgyak, használati eszközök elszállításáról előzetesen a 0267 310 123-as telefonszámon lehet egyeztetni. A Tega Rt. vidéken is összegyűjti a lomokat, ma Kézdiszentléleken, csütörtökön Kiskászonban, Kézdiszárazpatakon és Kézdikőváron. Elszállítják a régi ruhákat, használaton kívüli bútorokat, fölöslegessé vált ócskaságokat, a síküveg kivételével palackokat és befőttesüvegeket is. 5 kg üveghulladékért 0,5 liter sört adnak.
HUMORKERT. Várnak minden humorkedvelőt, kikapcsolódni vágyót ma 18 órától a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház udvarán.
TAGDÍJ. Az Aranyszívek nyugdíjas egyesület tagjait várják minden szerdán 11–13 óráig tagdíjkifizetésre a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház kertjébe.
JOGI TANÁCSADÁS. Balogh Klára jogtanácsos online formában folytatja szerkesztőségünkben a szerdánkénti ingyenes jogi tanácsadást. A jogorvoslásra váró ügyek leírását és a kérdést a hpress@3szek.ro e-mail-címre várjuk, a levél tárgyához kérjük beírni azt, hogy Jogi tanácsadás. Kérdéseiket postai úton is eljuttathatják szerkesztőségünkbe, postacímünk: 520003 Sepsiszentgyörgy, Mihai Viteazul tér 2. szám. Ez esetben, kérjük, küldjenek felbélyegzett és megcímzett válaszborítékot is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.