Hegyi-kerékpározásMolnár Ede és csapattársa volt a leggyorsabb

2020. július 29., szerda, Sport

A sepsiszentgyörgyi Molnár Ede és csapattársa, Bogdan Duca négy nap alatt 11 óra 54 percet tekert a Retyezát-hegységben, ahol a versenyzőknek 220 kilométert kellett megtenniük, és több mint 8000 méter szintkülönbséget is leküzdöttek. A háromszéki és bákói kettős mindenkit maga mögé utasított a július 23. és 26. között rendezett Țara Hațegului MTB Stage Race szakaszversenyen, amelynek a Hunyad megyei Hátszeg adott otthont.

  • Molnár Ede. Fotó: Hila Tibi
    Molnár Ede. Fotó: Hila Tibi

Az emberpróbáló megmérettetésen kétfős csapatokban tették próbára magukat a kerékpárosok, vagyis 120 fős mezőny vágott neki a viadalnak. A 25 kilométeres prológon az 1000 méteres szintkülönbség csak bemelegítőnek számított az első szakaszhoz képest, ugyanis a második napon már 92 kilométer és 3200 méter szintkülönbség várt a résztvevőkre a célba érésig. A második etapot az eső és a köd miatt lerövidítették, így 75 km helyett csak a felét teljesítették, míg az utolsó napra 50 km és 2000 méter szintkülönbség maradt. Molnár Ede és Bogdan Duca a prológon, a második és harmadik szakaszon is a második helyen zárt, viszont az első etapon behozhatatlan előnyre tettek szert, amely végig kitartott, így összesítésben a dobogó legmagasabb fokára állhattak.

„A szervezés hagyott némi kívánnivalót maga után, a pályák nem voltak kijelölve, valamint helymeghatározó rendszer nélkül a köd miatt könnyen eltévedhettünk volna. Az első etap nagyon jól sikerült, több mint 13 perces előnyt építettünk ki a folytatásra. A harmadik napon az esőzés miatt órákkal elhalasztották a rajtot, majd a pálya hosszát is lerövidítették. A második szakasz pikantériáját az adta, hogy egy juhnyájjal találkoztunk, meg kellett várnunk, amíg elvonulnak, és csak utána folytathattuk a versenyzést. Az utolsó napon 23 kilométerrel a vége előtt technikai problémám adódott, így kénytelen voltam tolni a kerékpáromat, viszont összesítésben így is elsők lettünk, 8 perccel jobb időt teljesítettünk, mint a második helyezett csapat. Nagyon fárasztó és nehéz verseny volt, szóval a hétvégén pihenek, majd két hét múlva az XCO és XCE országos bajnokságon állok rajthoz” – mondta lapunknak Molnár Ede.

Eredmények, Țara Hațegu­lui MTB Stage Race:
* prológ: 1. Roberto-Dumitru Burța és Logigan Lucian (Scott Procycling) 1:06:27 óra, 2. Molnár Ede és Bogdan Duca (Dinamo-BikeXpert-Superbet Racing Team 1) 1:07:03, 3. Gerhard Moldansky és Tudor Cazaceanu (Dinamo-BikeXpert-Superbet Racing Team 2) 1:07:14
* 1. szakasz: Molnár és Duca 5:15:18 óra, 2. Burța és Logigan 5:29:19, 3. Vlad Dobre és Málnási József Attila (Nomad Merida és CARCOVER Veloteca Racing Team) 5:40:11
* 2. szakasz: 1. Burța és Logigan 2:17:23 óra, 2. Molnár és Duca 2:17:36, 3. Málnási és Dobre 2:18:10
* 3. szakasz: 1. Burța és Logigan 3:09:14 óra, 2. Molnár és Duca 3:14:19, 3. Moldansky és Cazaceanu 3:24:34
* összesítésben: 1. Molnár és Duca 11:54:16 óra, 2. Burța és Logigan 12:02:23, 3. Málnási és Dobre 12:41:27. (miska)

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1839
szavazógép
2020-07-29: Elhalálozás - :

Elhalálozás

2020-07-29: Sport - :

Fényévnyi távolságra a civilizációtól (Labdarúgás)

Bölöni László megdöbbenve vette tudomásul a Sepsi OSK–FCSB Román Kupa-döntő után történteket, melyek miatt a Román Labdarúgó-szövetség elnökét is felhívta. Mint ismert, a finálé után a fővárosi csapat ultrái és játékosai szélsőségesen magyar­ellenes, xenofób rigmusokat énekeltek.