Kommandói vendégforgalomMegvan a kiút az alagútból

2020. július 29., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

A vendégforgalom jelentheti Kommandó számára a jövőben a gazdasági jólétet – régóta felismerte ezt a községvezetés, és próbálnak is tenni azért, hogy a kijelentés ne csak üres szólam maradjon. A községben és környékén már vannak megvalósítások, további tervek is léteznek, így a turizmus tekintetében a dolgok jó irányban haladnak – vélekedett érdeklődésünkre Kocsis Béla polgármester.

Az idegenforgalom várt növekedése és az ebből adódó gazdasági fejlődés alapvetően két dologhoz köthető. Egyik a már működő tábor, másik a kisvasút – ezek jelenthetik a kiutat az alagútból – értékelte Kocsis Béla. Igaz, hogy a két létesítmény a megyei tanács tulajdonában van, de a teremtett munkahelyek, az adók révén Kommandónak és a község lakosságának is bevételi forrást jelenthetnek – húzta alá az elöljáró. A tábor ügyintézését a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola látja el. Habár tudnák fogadni a vendégeket, a koronavírus-járvány miatt sokan nem élhetnek a lehetőséggel. A kovásznai állomástól Kommandóig tartó kisvasút a megyei tanács és Kovászna város tulajdona. Részlegesen megvannak a sínek, sikerült megvásárolni gőzmozdonyt, vasúti kocsikat is. Ha újra működőképes lesz a rendszer, igazi turistalátványosságot, szórakozási lehetőséget biztosíthat. A számítások szerint közel húsz megye lakossága számára lehet vonzó a kisvasút, de a külföldi látogatók számának növekedését is várják – fogalmazott Kocsis Béla, hozzáfűzve: a sípálya is turistacsalogató.

A polgármesteri hivatal a maga során a falu arculatának javításával kívánja vonzóvá tenni Kommandót. Például székely kapukkal díszítenék a községet. Már régebbről áll a székely kapu a kovásznai bejáratnál, nemrég a Favágó szobra körüli park bejáratához is állítottak egyet. Nem tipikus székely falu Kommandó, de a székely kapuk javíthatják az arculatot – állapította meg a polgármester, hozzáfűzve: tervezik, hogy több utca bejáratánál újabbakat állítanak. A nemrég állított új kaput a gelencei Bot László fafaragó mester készítette, ő biztosította a szükséges cserefaanyagot is, ugyanis Kommandó magasságában már nem nő a tölgy.

A helyieket, de a turizmust is szolgálja a közvilágítás, az igények kielégítésére ennek bővítését tervezik. Kommandón még az éjszakák is sötétebbek, nagy szükség van a közvilágításra – mondta a községvezető. Tavalytól a meglévő rendszert fejlesztették, a led-es világítótestek jó fényt biztosítanak, ez olcsóbb is, mint a hagyományos égős megoldás. A közvilágítás bővítését egy kovásznai cégre bízták.

A vendégforgalom szempontjából az is fontos, hogyan lehet eljutni Kommandóra, miként lehet közlekedni a település közútjain. A Kovásznáról felvezető út állapota jó, nem aszfaltozott, de az elegyengetett, kövezett szakaszon bármilyen autóval fel lehet jutni a hegyek közé. A faluban egyre több az aszfaltozott rész, máshol kockakövezték az utcákat. Tervezik a kisebb utcák aszfaltozását is Kommandón. A község önrészt vállal, de szükség van a megyei tanács segítségére is. Nem panaszkodnak, a megyeháza több megvalósításban is anyagi támogatást nyújtott – jegyezte meg Kocsis.

Az egyre több vendég kiszolgálására egy helyi piac megépítését is tervezik Kommandón. A sípálya alatti részen, az úgynevezett betonhíd szomszédságában kívánják létrehozni. Födött eladási teret, hideg-meleg vizet akarnak biztosítani az árusoknak – mondta Kocsis. Kommandó környékén számos panzió, hétvégi ház épült az utóbbi időben, egyszóval nőtt az elszállásolási lehetőség. Az idegenből érkezőknek megfelelő helyet kell biztosítani a különféle termékek beszerzéséhez. Legyen szó erdei gyümölcsről, gombáról, tejtermékről, de akár kézműves termékről is – sorolta a polgármester. A kézműves termékek előállítása pillanatnyilag nem jellemző Kommandóra, de ha nő az idegenforgalom, a helyiek értékesíthetik meglévő tudásukat, jelentős bevételi forrásra tehetnek szert – vélekedett Kocsis Béla.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 1310
szavazógép
2020-07-29: Riport - Hecser László:

Barót visszatér a régi kerékvágásba

Maradj otthon! – nem is olyan régen heteken át ez volt a jelszó. A koronavírus-fertőzés veszélye miatt az utcára csak nagyon indokolt esetben – élelmiszer- és gyógyszervásárlás, idős személy gondozása – lehetett kimenni, az iskolák bezártak, a kórházak jóformán csak koronavírusos betegeket fogadtak, az intézmények „takarékra” fogták tevékenységüket, aki csak tehette, munkáját otthonról végezte. Négy fal közé szorult a felnőtt, a diák és a nyugdíjas korosztály. Két hosszú hónap telt el, amíg a szigorú szabályokon némileg lazítottak. Manapság, amikor naponta ezrével nő a fertőzöttek száma, kicsit bátrabban – olykor inkább felelőtlenül? – lépünk ki lakásunk ajtaján, s úgy érezzük, szabadabbak vagyunk. Tényleg visszatérőben régi életünk? – az erdővidéki városban készített körképünkkel ennek néztünk utána.
2020-07-29: Belföld - Demeter Virág Katalin:

Kötelező lesz a maszkviselés az utcán is?

Argeș az első megye az országban, ahol a hatóságok a szabadban is kötelezővé tették a védőmaszk viselését, az intézkedés ma reggeltől lépett érvénybe. Emanuel Soare prefektus úgy nyilatkozott, a karantén vagy az elszigetelődés nem bizonyul elég hatékonynak a megyében, egyre több a fertőzött.