A Sanitas Szakszervezeti Szövetség 55–85 százalékos bérpótlékot kér azoknak az egészségügyi alkalmazottaknak, akik COVID-19-es pácienseket kezelnek. Az egészségügyi dolgozók érdekképviseletének vezetősége tegnap találkozott Nelu Tătaru egészségügyi miniszterrel és Ludovic Orban miniszterelnökkel.
A bérpótlék járna az összes olyan alkalmazottnak, akik koronavírus-fertőzött betegekkel kerülnek kapcsolatba: orvosok, asszisztensek, a mentőszolgálat tagjai, a közegészségügyi igazgatóságok munkatársai. A szakszervezet ugyanakkor kérte, hogy hirdessenek országos szintű járványhelyzetet. Követeléslistájukon szerepel továbbá a megfelelő minőségű és mennyiségű védőfelszerelés biztosítása és a munkaprogram csökkentése. Jelezték, figyelembe kell venni azt is, hogy a személyzet órákon keresztül, rendkívül nehéz körülmények között, védőfelszerelésben dolgozik. A szakszervezeti vezetők követelték továbbá, hogy különítsenek el pénzt a 2500 lejes kockázati pótlékra vonatkozó törvény alkalmazására. Kérték továbbá, hogy az egészségügyi dolgozóknak 2020-ra is biztosítsanak utazási csekket, emeljék a béreket a 2022-ben előirányzott szintre, és minden pótlékot a jelenlegi alapfizetéshez viszonyítsanak. A tárgyalásokat követően Ludovic Orban kormányfő úgy nyilatkozott, kevés önkéntes jelentkezett, nem sikerült áthidalni a szakemberhiányt, ezért a hatóságok élni fognak a törvény adta lehetőséggel, hogy áthelyezzék a COVID-19-betegeket kezelő egészségügyi személyzetet. Elmondta azt is, vizsgálják annak a lehetőségét, hogy azok az alkalmazottak is megkapják a 2022-re előirányzott bérüket, akik korábban nem részesültek ebben az emelésben, és azt a lehetőséget is, hogy bizonyos, veszélynek kitett alkalmazottak nagyobb bérpótlékot kapjanak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.