LabdarúgásNincs járványgóc a kolozsvári csapatnál

2020. július 30., csütörtök, Sport

Kártérítési pert fontolgat a Kolozsvári CFR a Regina Maria bukaresti magánkórház ellen, miután kiderült, hogy a fővárosban elvégzett, 26 pozitív eredményt hozó teszt hibás volt. A kincses városbeli klub kétszer is újratesztelte a teljes játékoskeretet és stábot a kolozsvári járványkórházban és megyei kórházban, és mindkétszer – öt kivétellel – negatív lett az eredmény. Kedden már pályára lépett a címvédő, amely hazai környezetben 1–0 arányban legyőzte az FC Botoșani együttesét.

  • Ciprian Deac szállította a három pontot a címvédőnek. Fotó: ProSport
    Ciprian Deac szállította a három pontot a címvédőnek. Fotó: ProSport

A múlt héten a kolozsvári klubnál nem kevesebb, mint 16 játékosnak és 10 stábtagnak, köztük Dan Petrescu vezetőedzőnek lett pozitív a koronavírustesztje. A vizsgálatokat egy bukaresti klinikán végezték el, ugyanis a CFR a fővárosban rekedt, mivel az FCSB elleni mérkőzését az első fertőzéses eset miatt elhalasztották.

A hétvégén a küldöttség visszatérhetett Kolozsvárra, ahol két újabb tesztet készíttettek, ezeknek az eredménye viszont nagy meglepetésre a legtöbb személy esetében negatív eredményt hozott, és mindössze öt labdarúgónál mutatták ki a fertőzést. Sajtóinformációk szerint a kétes ügy miatt a Kolozsvári CFR jogi lépéseket tervez a bukaresti klinika ellen, és több százezer eurós kártérítést követel, figyelembe véve a hamis pozitív teszteredményeket, hiszen anyagi és érzelmi szempontból jelentős károkat okoztak a klubnak, a csapatot pedig hátráltatták a felkészülésben.

A CFR végül megkapta az engedélyt a Kolozs Megyei Közegészségügyi Igazgatóságtól az újrakezdésre, kedden pedig Ciprian Deac tizenegyes góljával megnyerték az FC Botoșani elleni mérkőzésüket. A címvédésre törekvő klub a kialakult helyzet miatt zsúfolt időszak elé néz, hiszen kevesebb mint egy hét alatt három sorsdöntő összecsapást kell lejátszania: az FC Botoșani elleni találkozó után pénteken 20.30-tól pótolja az FCSB otthonában a másik elhalasztott meccsét, majd augusztus elején mindent eldöntő találkozón lép pályára a Craiova vendégeként. A Hivatásos

Labdarúgó Ligának augusztus 3-ig kell megneveznie az Európai Labdarúgó-szövetségnek a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában induló csapatokat. (miska)

Hozzászólások
Szavazás
Ön készül nyaralni idén?








eredmények
szavazatok száma 1647
szavazógép
2020-07-30: Sport - :

Nem akar bocsánatot kérni az FCSB vezetősége (Labdarúgás)

Mihai Stoica, az FCSB sportigazgatója kedden közösségi oldalán válaszolt Hadnagy Attila, a Sepsi OSK ügyvezető igazgatójának a Gazeta Sporturilor napilapban megjelent bocsánatkérést elváró interjújára. A bukaresti klub részéről először szólaltak meg – bár továbbra sem hivatalosan – azóta, hogy a Román Kupa elnyerését követően a fővárosi csapat játékosai és szurkolói magyarellenes rigmus éneklésével ünnepeltek.
2020-07-30: Sport - :

Egyéni csúcsok az ifjúsági Román Kupán (Atlétika)

Az elmúlt hét végén a bukaresti Balázs-Sőtér Jolán Stadionban rendezték meg az ifjúsági nyílt atlétikai Román Kupát, amelyen két sepsiszentgyörgyi klub színeiben négy sportoló is részt vett. Ez a verseny volt az első országos szintű megmérettetés Romániá­ban a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bevezetett szükségállapot után.