Alsólemhényben az egyik mellékutcában egy villanyoszlopra épített nagy gólyafészek annyira beázott egy június végi heves esőzés nyomán, hogy a szél a földre borította a benne levő öt gólyafiókával együtt – számoltunk be róla korábban.
Kettő nem élte túl a zuhanást, az életben maradt gólyákat Forró Béla, a Székely Kutyaklub vezetője a kézdivásárhelyi kutyamenhelyre vitte, de sajnos, csak egyetlen kis gólya maradt életben. Azóta több mint egy hónap telt el, a Friderika névre keresztelt gólyafióka felerősödött, már repül, és birtokba vette a menhely udvarát.
Forró Béla tegnap elmondta: pár napja ki-kirepül, de visszatér az udvarra. Imádja a kis halakat és a zúzát. Forró Béla azt szeretné, ha a gólya annyira felerősödne, hogy csatlakozna társaihoz és elrepülne ősszel, de erre a jelek szerint nem nagyon kerül sor. A napokban már kelepelt, és egy vendéggólya is meglátogatta. Ha mégis a maradás mellett dönt – mondja a kutyamenhely vezetője –, akkor sincs semmi baj, az istállóban kényelmes helyet biztosítanak számára télire és gondját viselik a továbbiakban is.
Ottjártunkkor Friderika az egyik kutya vizes edényéből ivott, egyáltalán nem zavarta az eb jelenléte, és az sem bántotta a gólyát, békésen elfértek egymás mellett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.