Háromhetes kényszerszünet után ismét tétmérkőzést játszott az FC Dinamo. A hosszú kihagyás ellenére a fővárosi csapat 2–1 arányban győzött az FC Voluntari otthonában az alsóházi rájátszás 13. fordulójában.
A Dinamo legutóbb július 12-én játszott bajnokit, hazai pályán osztozkodott a pontokon (1–1) a Jászvásári Poli együttesével, majd ezt követően játékosai pozitív koronavírusteszt-eredményei miatt elhalasztották a mérkőzéseit. A bukaresti csapat a múlt héten megkapta a játékengedélyt, így vasárnap már pályára is lépett. Mindeközben a Dinamo kispadján Adrian Mihalcea helyét a csapatot korábban már többször is irányító Gheorghe Mulțescu vette át.
A Voluntari elleni mérkőzésen a Dinamo szerezte meg a vezetést, a 34. percben egy ellentámadás végén Deian Sorescu talált be. A szünet után a házigazdák Mihai Căpățînă tizenegyes-góljával kiegyenlítettek, viszont a 76. percben Filip Mrzljak három pontot érő fejes találatot szerzett a fővárosi csapatnak, amely öt pontra csökkentette hátrányát a selejtezős helyen álló, öt mérkőzéssel többet játszó jászvásári csapattal szemben. A Sepsi OSK egyelőre biztos bennmaradást érő helyen tartózkodik, hét pont az előnye a Dinamo előtt. A háromszéki együttes várhatóan szerdán 20 órától játszik az Academica Clinceni ellen a sepsiszentgyörgyi stadionban. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.