Ízlésekről és pofonokról most ne beszéljünk, azonkívül a cikk szerzője hiába fogalmazott volna meg más véleményt, a cenzúra úgyis átjavította volna. Maradjunk tehát annyiban, hogy a szálló épülete ekkorra kívülről elkészült, a beszámoló szerint a belső munkálatok is kilencven százalékban, de „a Szolgáltatás szövetkezet közel harminc ajtótok leszállításával adós; márpedig ez a tény erősen hátráltatja a kikészítési munkálatokat”. Továbbá „nem a legkielégítőbb a helyzet a bútorzat iránt támasztott igények esetében sem. Mondjuk csak ki magyarán: a bútorok apróbb-nagyobb igazításra szorulnak ahhoz, hogy megfeleljenek a kor ízlésének.” A hosszan elhúzódó építkezés is megmutatta hátrányát: „rá kell mutatnunk, hogy a szálloda épületét évekkel ezelőtt tervezték, s időközben a közízlés (vagy mondjuk ki másként is: a divat) változott. Turisztikai iparunknak ezzel számolnia kell, mint ahogyan számol is; ezért merült fel a napokban néhány részletelem újratervezése.”

1973. augusztus 23-án, „az antifasiszta nemzeti fegyveres felkelés” évfordulóján képösszeállítást közölt a Megyei Tükör Mivel gyarapodtunk a felszabadulás 29. esztendejében? címmel. A gyárakról és toronyblokkokról közölt fényképek mellett a lap belső oldalán látható a zsúfolásig megtelt lelátójú sportcsarnokról készült belső felvétel, „az egykori kisváros nagykorúsodását jelző”, Kórház utcai felüljáróról készült kép, illetve a teljes pompájában tündöklő (az előtte levő házakat még 1972-ben lebontották), egyelőre még homlokzatán nevet nem viselő szállodaépületről készült felvétel. Hosszú, de végre részletes információkat közlő képaláírást társítottak hozzá: „Sepsiszentgyörgy főterén befejeződéshez közeledik az új szálloda építése, amely végre megoldja a város ilyen irányú gondjait, és jelentős mértékben módosítja a városképet. Az új szálló első osztályú, pontosabban I/A kategóriájú (a nemrég épült kovásznai hotel I/B kategóriájú). A száztíz szobában kétszáztíz vendég számára tudnak helyet biztosítani. A vendéglő asztalainál (ez szintén első osztályú) száz személy számára van hely, a külső terasz negyven ülőhelyes. Idetartozik még egy nappali bár és egy másodosztályú önkiszolgáló vendéglő. Visszatérve a szállodára: egy- és kétágyas szobák, valamint lakosztályok állnak a pihenni vágyók rendelkezésére. Minden szoba mellett fürdőszoba van, s a szobákban telefon. A szálloda személyzete hetven ember. A tervek szerint augusztus 28-án adják át.”

Ez az ígéret sem teljesült – de ezúttal már csak két napot késett az avatás. A Megyei Tükör 1973. szeptember 2-án – végre – első oldalon közölheti az új szálloda fényképét, alatta a várva várt címmel: Felavatták a sepsiszentgyörgyi nagyszállót. „1973. szeptember 1. – Az átutazók és helybeliek türelmetlen s eléggé hosszas várakozása után a tegnap megtörtént a sepsiszentgyörgyi szálloda átadása-átvétele. Az esemény jelentőségét hosszasan méltatni – úgy véljük – szükségtelen, hiszen az 1970-ben megkezdett munkálatok során nemegyszer szóltunk a város és a megye átmenő forgalmában, a megnyerő »urbánus« aspektus kirajzolódásában betöltött szerepéről, amit egyébként éppen hiánya tett oly szembetűnővé”, indítja beszámolóját az újságíró. Aztán hosszan ecseteli a szállodának az idegenforgalom beindításában nélkülözhetetlen szerepét, és itt először tűnik fel a hotel neve: Bodok.
 

Miért Bodok?

Nevezték ONT-szállónak, egyszer az Olt Szálló név is előfordult a sajtóban, mégis Bodok lett a neve Sepsiszentgyörgy új szállodájának (évek múlva átkeresztelési ötletek is felmerülnek, ezekről majd később). Hogy melyik pártgyűlésen határoztak a város új büszkeségének nevéről, és ki volt a ötletgazda, talán a levéltárakban porosodó iratok beszélhetnének, tanúk, akik részt vettek az akkori döntésekben, már nagyon kevesen élnek.

Véleményem szerint a név­adásnak köze lehet az 1968-as megyésítés zűrzavaros időszakához, amikor hosszas konfrontációk és meggyőzések után eldöntetett, a régi Háromszék határait nagyrészt betartva önálló megye létesülhet. A megyének – részint a román fordítás félreértelmezhető jelentése miatt, de leginkább történelmi utalásának elkerüléséért – új nevet kellett választani. Minderre így emlékezett vissza Fazekas János, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, az akkori legbefolyásosabb székelyföldi származású magyar pártvezető: „Azt javasoltam Ceaușescunak, hogy hozzuk létre Háromszék megyét. Nem akarta semmiképpen a Háromszék elnevezést. Mondom, akkor legyen Bodok vármegye. Azt se akarta. Mondom, Bodok szép, az a mi havasunk, székelyföldi havasunk. Aztán végül mondtam, hogy legyen Kovászna, hisz Kovászna a mi nemzetközi hírű üdülőtelepünk, kitűnő kezelőbázisokat építhetünk oda. Na, így született meg az elnevezés, Kovászna megye.” Lehetségesnek tartom, hogy Fazekas János megyenévötletét mentették át a Bodok Szálló megkeresztelésének esetében, de ugyanide vezethető vissza egy másik névadási lehetőség is: a szálloda épülete úgy emelkedik ki a városközpontból, akár a Bodoki-hegyek a Háromszéki-medencéből.

A népnyelv azonban hamar kitalált egy másik változatot. 1973. szeptember 9-én, tehát alig több mint egy héttel a szálloda átadása után kis szösszenet jelent meg a Megyei Tükörben Töltelékes káposzta címmel, mely így kezdődik: „Áll tehát a sepsiszentgyörgyi új szálló, hallgat már a Bodok névre (azért erre, mert vendéglőjében egyelőre csak bodoki víz kapható).” A jegyzet szerzője egyébként írásában azt teszi szóvá, hogy a Bodok vendéglőjének étlapja csak egynyelvű, holott a Sugás vendéglőé románul és magyarul is feltünteti az ételek, italok nevét. Akkor még lehetett ilyen dolgokról írni az újságban.
 

Élő szálloda

A Bodok Szálló tehát elkezdte élni önálló életét. Sokféle ember megfordult szobáiban, 1973. október 10-én például olyan apróhirdetés jelent meg a Megyei Tükörben, miszerint ha valaki érdeklődne egy eladó Opel Rekord iránt, az autó tulajdonosát a szálloda 302-es szobájában találja meg.

Hosszú ideig semmilyen hír nem jelent meg az újságban a Bodok Szállóval kapcsolatban, 1975. december 8-án viszont a rendőrségi rovat szereplőjévé vált mint erkölcsi vétség társszerzője. Íme a hír: „L. E. székelykeresztúri lányt három hónapra ítélték, mert ugyancsak ittas állapotban szexuális kapcsolatra csábított férfiakat. Egyik partnerét Kézdivásárhelyről hozta a sepsiszentgyörgyi Bodok szállóba, tudván, hogy Kézdin túlságosan »jól« ismerik.”

Következő évben újabb fejezet nyílott a hotel életében. A Turisztikai idény előtt című beszámoló szerzője az idegenforgalmi idényre készülő megyei létesítményekről írva arról tájékoztat: „Március 15-től a sepsiszentgyörgyi Bodok Szálló – megnyitása óta első ízben – külföldi turistacsoportokat lát vendégül. Szovjet, magyarországi, angol kirándulók érkeznek szervezett csoportban, most először szállodánkba. Ez már fontos lépést jelent az igazi idegenforgalom megindulása szempontjából. Ezek a csoportok egyelőre még csak átutaznak a megyeszékhelyen, megszállnak a szállodánkban, de bízunk abban, hogy pár év múlva a turisztikai hálózat fejlődésével, az utak, a szállodarendszer, a kempinghálózat korszerűsödésének arányában nemcsak elszállásolói leszünk a külföldi turistacsoportoknak, hanem valódi vendéglátói is. Megyénk természeti szépségei, környezeti adottságai feljogosítanak erre a reményre.”
 

Alakuló külcsín

1976. július 2-án egy kis – ezúttal téves – információ birtokába juthatunk egy képaláírásból, mely így hangzik: „Vetró András szobrászművész alkotása a Bodok-szálló előtt.” Az Integető lány című alkotást Vetró Artúr kolozsvári szobrászművész készítette és adományozta a városnak abban az esztendőben, a szobor a hotel előtti szökőkút szigetén állott, majd évtizedekig szomorkodott az időközben romossá vált szálloda előterében, mígnem 2015 novemberében átköltöztették mostani helyére, az egykori postapalotából átalakított, a városi közpénzügyi igazgatóságnak és az Erdélyi Művészeti Központnak otthont adó épület elé (Elköltözött az Integető lány, Háromszék, 2015. november 17.).

A Megyei Tükör 1976. augusztus 19-i számában ismét került hely a Bodok Szállót ábrázoló fotónak, a képaláírás semmi új információt nem nyújt, viszont a sajtóban közölt fényképek közül ezen látható első ízben az épület tetején díszelgő HOTEL BODOC felirat.
 

Az első földrengés

1977. március 4-én este fél tíz előtt nyolc perccel a Richter-skála szerint 7,2-es erejű földrengés rázta meg Romániát. Erdélyben kevés, az ország délkeleti részén azonban hatalmas károkat okozott. Másnap az államelnök szükségállapotot rendelt el. A földrengésnek országszerte 1578 halálos áldozata volt, több mint 11 ezren megsebesültek. Az épületkárok felszámolása hónapokig tartott. A Megyei Tükör nem számolt be arról, hogy a sepsiszentgyörgyi Bodok Szálló károsult volna, ez csak később – évek múlva – derül majd ki.

Legközelebb 1979-ben kerül szó a lap hasábjain a Bodok Szállóról – és nem a legjobb fényben tüntetve fel a hotel építőit. Egy, a vízgazdálkodásról szóló cikkben az olvasható, hogy „a Debren patak nyeli el a Bodok szálló rosszul kivitelezett derítőjének szennyesen kifolyó vizét is, ide dobja szemetét még a pionírház is (amelynek példát kellene mutatnia), no meg a vágóhíd ugyebár”. (Javul a rosszabbodó, 1979. január 17.)
 

Hétköznapok

A Bodok vendéglője, vagyis annak hiányosságai amúgy többször válnak újságtémává. Az újság Tollhegyen rovatában 1981. február 18-án szóvá tették, hogy „a fogyasztó azért nem ehetett bécsi vagy palermói szeletet, vagy rántott sajtot a Bodok szálló éttermében, mert nem volt – prézli”. Holott a vendéglő a turisztikához tartozik, „ezért ellátása jó(bb)” – lám-lám, kezdenek megmutatkozni a különbségek –, ráadásul „a Kedves Vendég az osztályon felüli ár mellé még tíz százalék »remizát« is ráfizet”.

Igaztalan vád is érte a szállodát, egy T. S. iniciáléjú bârladi lakos panaszolta be a vendéglátó egységet a megyei pártbizottságnál. A kivizsgálás során kiderült, a pincérek rendesen kiállítják a számlákat, az ételadagokban nincs hiány, és nem is szolgálnak fel előző napi készítményeket, ételmérgezés „nem volt és nem is lehet”, hiszen „az ételek készítésénél jelen van az illetékes orvosfelügyelő”. A bárban felszolgált sör magas árának („8,55-ért pasztörizált Bucegi és 9,90-ért import”) meg az a magyarázata, hogy „a bár 10 százalékos árkülönbözettel – remizával – dolgozik”. (A Bodok szálló vendége volt, 1981. június 26.)
 

Szállodakultúra

Következő nyáron érdekes kis írás jelent meg a Megyei Tükörben, mely arról szólt, hogy valaki szobát szeretett volna foglalni pár nap múlva érkező ismerőse számára a Bodok Szállóban, a recepción viszont azt a választ kapta, hogy az előre foglalásos rendszer ismeretlen a hotelban. „Mivel először azt hittem, hogy nem jól értem a mondottakat, másodszor is előadtam óhajomat, de ugyanazt a választ kaptam: érdeklődjünk annak a napnak a reggelén, amikorra a szoba kellene, s ha marad szabad szoba, akkor rendelkezésünkre állanak.” (Megáll az ész, 1982. június 29.) Szállodánk már majd’ tíz éve volt, szállodakultúránk még nem igazán...

(folytatjuk)