A hegymászás hercegnője

2020. augusztus 5., szerda, Riport

A sepsiszentgyörgyi Constantinescu Anita az egyedüli romániai nő, akit azért ismertek el, mert harmadmagával megmászta az amerikai Yosemite Nemzeti Park egyik legnehezebb sziklaútját, az El Capitan ezerméter magas falában a The Nose hegymászóutat. Teljesítménye azért is rendkívüli, mert nyolc hónappal korábban a Fogarasi-havasokban súlyos balesetet szenvedett, ám rendkívüli akaraterejének, kitartásának köszönhetően annyira felépült, hogy amerikai álmát is megvalósíthatta. Már mikós diákként elbűvölte a hegymászás, majd motorozni kezdett, ám néhány évnyi kihagyás után ismét nagyon komolyan műveli az alpinizmust, megmászott már számos, igen nehéz hazai sziklautat. Jogot és informatikát végzett, ez utóbbi szakterületen dolgozik, és amikor csak teheti, idejét a Bucsecs-hegységben a Coştila-hegytömb sziklafalain tölti, és noha számára fontos az emelkedett adrenalinszint, óvatos, nem kockáztat.

  • Constantinescu Anita májusban a Bucsecs-hegység sziklafalain. Fotó: Facebook
    Constantinescu Anita májusban a Bucsecs-hegység sziklafalain. Fotó: Facebook

A Mikóból a sziklafalakra

Constantinescu Anita a Székely Mikó Kollégiumban érettségizett 2010-ben, matematika–informatika és intenzív nyelvosztályban tanult, eközben rendszeresen edzett az iskola tornatermében a Szőcs Károly edző által létrehozott mászófalon. Néhány hegymászóutat már iskolásként megismert a Bucsecs-hegységben, szenvedélyesen szerette a természetet és a hegyeket, szemléletét szüleinek is köszönheti, akik kis korától vitték kirándulni, ám ő hamar rájött, többet akar a Szent Anna-tónál és a családi kiruccanásoknál.

Már egyetemistaként úgy látta, az alpinizmusban az a nagyszerű, hogy „utazunk, világot látunk, a természetben vagyunk, jól érezzük magunkat, és sikerélményt jelent, ha meg tudunk mászni egy sziklafalat”. Az is tetszett neki, hogy az alpinizmus – melyről az avatottak bizonyosan tudják, jóval több, mint egy sportág – minden izmot megmozgat, hiszen a mászónak saját magát kell elbírnia, éppen ezért nem csupán a rendszeres edzést vette nagyon komolyan, hanem az alapos bemelegítést is, mivel anélkül sérülésveszélynek teszi ki magát.

Iskolás korában nemcsak a kitartó edzésekkel, a hegyek iránti vonzalmával tűnt ki társai közül, hanem véleményét is szerette nyíltan megfogalmazni, mint meséli, e tekintetben is vonzódott az extrém felé. E tulajdonságát nem mindenik tanára szerette, de szókimondó természetéről már akkoriban azt tartotta, számára fontos, mert „szólásszabadság van”.

Érettségi után Bukarestbe ment egyetemre, a jogi kart választotta, eleinte úgy érezte, kriminalisztikával szeretne foglalkozni. És természetesen szőtte hegymászó álmait is, már akkor megcélozta az egyik legendás romániai hegymászóutat, a Fehér-völgy falában lévő Kék Repedést (Fisura Albastră). Mégis, ezt az álmát csak 2018-ban valósíthatta meg.
 

Vissza a hegyekbe

Mesélik róla, hogy Bukarestben hamarabb megtalálta a mászótermet, mint a bentlakásban a konyhát. Aztán elvégezte a jogi kart, ám diákként addig beszélgetett különféle szerződésekről az informatikusokkal, hogy neki is megtetszett a programozás világa, s informatikára is beiratkozott. A matematikával nem volt gondja, így a váltás nem okozott nehézséget, sőt, már informatikus diákként négy-öt évvel ezelőtt dolgozni is kezdett, saját jövedelmi forrást teremtve magának. Tanulmányait komolyan vette, magiszteri képzését ezen a nyáron fejezte be.

A fővárosban változás történt az életében, pár évre elbúcsúzott a hegymászástól, olykor ugyan el-elment a mászóterembe, de akkoriban a motorozás bűvölte el, előbb az utcai, majd később a terepmotorozás. Mivel emelkedett adrenalinszint nélkül nem érzi jól magát, előbb az utakon száguldozott, szerette a sebességet, ám belátta, ez veszélyes. Átnyergelt a terepmotorra, szeretett felkapaszkodni a hegyoldalakon, ám egy idő után úgy érezte, túlságosan szennyezi a környezetet, s mintegy hatévnyi kihagyás után visszatért korábbi szenvedélyéhez, a hegymászáshoz.

Ehhez részben egy 2017 őszén, a számára oly kedves Bucsecs-hegységben, a Coştila-hegytömbben megmászott út segítette hozzá, majd 2018-tól ismét teljes gőzzel kezdett edzeni, s minden szabad idejét a sziklák világában töltötte. Akkor megerősödött benne, hogy a hosszú, nehéz sziklafalak vonzzák, az az ő élettere, s ehhez a Coştila ideális helyszín. Újra felfedezte tehát magának az alpinizmus szépségét, s noha már korábban jól megalapozta hegymászói képességeit, látványos és lendületes fejlődésnek indult, ahogy meséli, „elég jól” érezte magát magas nehézségű utakon, elölmászóként is. A szabadmászás híve (szaknyelven „rotpunkt” stílusként emlegetik), azaz a mesterséges eszközöket csak biztosításra használja, egyik célja, hogy a legnehezebb utakat is e technikával mássza meg.
 

Egyre feljebb

2018 augusztusában végre megmászta a legendás Kék Repedés klasszikus és nehezebbik útvonalát, erre úgy emlékszik vissza, hogy amikor ez sikerült, arra gondolt, hamarább is megtehette volna. Szeptemberben egy igen nehéz utat sikerült meghódítania, szintén a már említett Fehér-völgy falában (a román szakirodalomban ezt Peretele Văii Albe néven ismerik, ez az ország legmagasabb és legimpozánsabb összefüggő sziklafala, mintegy 300–400 méter magas) a Reménység útját (Traseul Speranţei), ami a maga tizennégy kötélhosszával igen nehéznek számít. Elölmászóként mászta meg, erre azóta is nagyon büszke. Nagyon szereti a Fehér-völgy falát, „ez az, ami éltet”, nagyon szeret ott mászni, s amikor 300–400 méter magasról lenéz, tudja, hogy olyan helyen jár, ahova nem juthat el akárki, számára ez is fontos, mert ilyenkor azt érzi, eggyé válik a természettel.

 

Elölmászóként a rendkívül nehéz Reménység hegymászóútban 2018. szeptember 24-én. Fotó: Valentin Aldea

 

2018 végén Argentínába utazott, a patagóniai Bariloche városának lenyűgöző szépségű környéke vonzotta, a Frey térségben gránitfalakat mászott. Ez egészen más technikát kíván, mint például a Bucsecs-hegység konglomerátuma vagy a Királykő mészkőfalai, de ezt is nagyon kedvelte, ott is közel 300 méter magas falat sikerült meghódítania.
 

A zuhanás

Amikor mászik, tudja, hogy nem szabad leesnie – noha nincs egyedül, és mindig kötélbiztosítást használ –, de mégsem koncentrálhat csak erre, mert teljesen elvonná a figyelmét, hanem arra összpontosít, miként győzheti le a sziklát. Persze az is megtörtént, hogy kiesett a falból, komolyabb következmények nélkül.

Ám egyszer majdnem tragédia történt, egy téli, Fogarasi-havasokbeli mászás alkalmával. Társával együtt ugyanis akkorát zuhant, hogy ma is csodának tartja, hogy mindketten túlélték. Mint mondja, 2019. február 9-én újjászületett.

A Szombatfalvi-völgy felső részében lévő Colţul Bălăceni sziklán mászott francia társával, havas, jeges, törékeny kőzetből álló részen. Már a négy kötélhosszas útvonal végén jártak, amikor egy áthajlásos résznél a társa lezuhant és őt is magával rántotta. Látta, amint kollégája elkezd esni, egyenként kirántja a biztosításokat a falból, és tudta, hogy ő is zuhanni fog. Mindez persze villámgyorsan zajlott, először arra gondolt, ez vele nem történhet meg, aztán arra, hogy – mivel három kötélhossznyi, 140–150 méter magas sziklafal volt már alattuk – nincs, ahogy túlélje ezt az esést. Zuhanni kezdett ő is, olyan volt, mintha jöttek volna vele szembe a sziklák, majd megütötte a fejét és elvesztette az eszméletét. Úgy emlékszik vissza, mintegy 200 métert zuhanhattak, szerencséjükre a fal alatt egy havas, meredek lejtő húzódott, s hogy mégis életben maradtak, ennek köszönhetik. Amikor ébreszteni kezdték lent a társai – akik, látva kettejük esését, elbúcsúztak tőlük – mozgatni kezdte a lábujjait, a kezét, és tudta, életben maradt.

Több súlyos töréssel vitték kórházba Brassóba. Nyaki gerince, egyik térdkalácsa és egyik bokája tört el, műteni kellett, hetekig volt kórházban. Mindkét lába megsérült, hosszú ideig egyikre sem tudott ráállni, az orvosok pedig azt tanácsolták, intsen búcsút a hegymászásnak. Ám végül mégsem kellett lemondania szenvedélyéről, mi több, nyolc hónappal a balesete után még komolyabb teljesítményről adott hírt.
 

Ezerméteres falban

Orvosai sem hitték, hogy mire képes. Fantasztikus erővel gyógyult, gyógytornázott, mindent megtett a felépüléséért. Lépésről lépésre haladt, apránként. Olyannyira javult az állapota, hogy 2019 nyarán újra elkezdett mászni a Coştila falain, eleinte a könnyű sziklautakon, s fokozatosan áttért a nehezebbekbe. A térdét nem is tudta a megszokott módon hajlítani, sántítva jött lefelé egyszer a hegyről, megcsúszott és elesett, s a nagy fájdalmat követően a térde újra helyrejött, olyan hajlékony lett,  mint rég. „A hegy ebben is segített nekem” – vallja, orvosa pedig csak csodálkozott, hogy mire képes.

Tavaly aztán újra megmászta a legnehezebb, általa már jól ismert utakat: a Kék Repedést, a Reménységet. És egy Németországban élő romániai hegymászó felhívására elhatározta, ősszel megpróbálja megmászni a Yosemite Nemzeti Park egyik híres útját, az El Capitan falában lévő The Nose hegymászó­utat. Arra gondolt, ha nem sikerül, majd bejárja a környéket, már az is megéri. Hogy erre a kalandra vállalkozott, annak is köszönheti, hogy míg az ágyban lábadozott, elolvasta Andy Kirkpatrick könyvét, s az felkeltette érdeklődését a nagy fal iránt.

Így aztán 2019 októberében Cătălin Ghimpu és Kai Parker hegymászókkal hármasban nekivágtak az El Capitan falának. Az első próbálkozást követően úgy érezték, nagyon nehéz, inkább lemondanak róla. Anita mégis bátorította őket, ne adják fel, próbálkozzanak újra. Aztán három napig másztak, két éjszakát töltöttek a falban, és sikerült. Egészen másként kellett mászniuk a nagy falban, más – „big wall” – technikával, nehéz csomagot húzva maguk után, de legyőzték az ezerméteres függőleges falat. Anita azt mondja, a The Nose-t csak nagyon kevés, mintegy tíz romániai alpinista mászta meg ugyanúgy, ahogy ők hárman, és ő az első romániai nő, akinek ez sikerült. Teljesítményéért idén február végén a romániai hegymászók díjazták Buşteni-ben. Egy évvel korábban, ugyanazon a rendezvényen még kerekes­székben ülve vehetett részt.

Azóta is azt folytatja, amit elkezdett: a hegyekért, a magas sziklafalakért él, s a Coştila az igazi otthona. Időközben Kolozsvárra költözött, de mivel a szükségállapot idején távmunkára kényszerült, visszatért a hegy lábához, lakott Buşteni-ben és Comarnicon is, edzett, mozgott, kerékpározott, mászott folyamatosan. Most újra Sepsiszentgyörgy az otthona, és huszonkilenc évesen ő a hegymászás hercegnője.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesznek-e újabb szigorítások a koronavírus-járvány miatt Romániában?








eredmények
szavazatok száma 95
szavazógép
2020-08-05: Élő múlt - Váry O. Péter:

Időutazás: a Bodok Szálló fél évszázada 2.

A nagy esemény
Aztán ismét tél, ismét lelassul az építkezés üteme – következő év májusában meg kiderül, hogy Az új szálló átadása nem lehet csak az építő gondja. Legalábbis ez a felcíme a Megyei Tükörben 1973. május 16-án megjelent, Riport a földszintről című írásnak, mely szerint „A sepsiszentgyörgyi új szálloda mintegy megszabja a rohamosan kialakuló városfőtér arányait, műépítészeti megoldása pedig méltán teszi a megyeszékhely legszebb (a kiemelés eredetiben is így van – szerk. megj.) új épületei sorába.”
2020-08-05: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

Értékesíteni az új ötleteket (Találmányok, innováció)

Rövid ideje már Háromszéken is könnyen elérhetőek a Valor Hungariae Zrt. szolgáltatásai. Hogy a magyarországi fejlesztési és innovációs minisztérium cége miként fejti ki tevékenységét, arról Babós Zoltánt, a cég helyi megbízottját kérdeztük.