A múlt hét közepén a főtéren hivatalosan is megkezdődött az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltjének az önkormányzati választáson való indulásához szükséges aláírások gyűjtése.
Tatár Imola rövid beszédében kiemelte, indulásával tulajdonképpen példát kíván mutatni, hogy fiatalként, nőként is lehet eredményeket elérni a politikában, és hangsúlyozta, munkája során – a szövetséghez hasonlóan – támogatni fogja a fiatalokat, ösztönözni itthon maradásukat, szeretné bizonyítani, hogy nem lehetetlen a szülőföldön való boldogulás. Kijelentette, fontos számára a verseny, és a tisztességes verseny híve, s hogy ezt be is bizonyítsa, előbb saját, majd ellenfele, Antal Árpád listáját is aláírta.
Tatár Imola támogatói listáját az elsők között látta el kézjegyével Bálint József, az Erdélyi Magyar Néppárt megyei elnöke, az EMSZ megyei koordinációs testületének vezetője, illetve Kulcsár-Terza József, az MPP RMDSZ-színekben megválasztott háromszéki parlamenti képviselője. Aki támogatni szeretné az EMSZ sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltjét, a város öt pontján írhatja alá az ívet: a főtéren, a Mikó cukrászdával szemben, a Szemerja negyedi, valamint az Állomás negyedi Bertis üzletek előtt, a központi piacon a Merkúr üzlet előtt, valamint a Sugás Áruháznál kihelyezett standoknál.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.