Kuti János
Miután nem éppen békés úton eltávozott az élők sorából a romániai alvilág kiemelkedő alakja (netán legnagyobbika), Florin Mototolea alias Emi Pian, országszerte, de lehet, hogy határainkon túl is gyászba borultak a bűnözők. Pian testvérei megmondták, hogy hazajönnek bosszút állni, pedig a tettes nem is akarta megölni őt, hanem csak fegyelmezési okokból megsebesíteni, ami túl jól sikerült.
Még ellenségei, ha titokban is, de biztosan leróják kegyeletüket a hős földi maradványai előtt. Nagy a gond, mert el kell dönteni, hogy ki lesz az újabb „keresztapa”. (Meghalt a király, éljen a király!) Ebben a papának döntő szava lett volna, de nem engedték haza a börtönből, ahol jelenleg tartózkodik. Sebaj, majd onnan is meg tudja üzenni döntését. Az utódok közt leginkább esélyesek a család Istronom, Demon és Seif becenevű tagjai. Egyik barátja azt írta a Facebookon: Meghalt Románia főnöke, Emi Pian, Isten nyugosztalja. Pian azért kapott 2017-ben három évet (ebből szabadult tavaly szeptemberben), mert kölcsönadott egy, a kockavetésben vesztes alaknak 20 ezer lejt (még napi 35 százalékos kamatot is felszámolnak ilyenkor!), amit az szintén elvesztett, és ezért zálogul odaadta Piannak Audi Q7-es autóját. Az illető másnapra összeszedte a pénzt, de a kölcsönöző nem adta vissza az autót, hanem egyszerűen eladta.
Szerencsére nekünk, egyszerű földi halandóknak nem kell félnünk az alvilág tevékenységétől, mert a belügyminiszter Marcel Vela kijelentette, hogy a helyzetet ellenőrzés alatt tarják. A rendőrök közelről figyelik az alvilági klánok tevékenységét, hogy a főváros utcáin megakadályozzák az erőszakos cselekményeket. Csak azt nem tudom, hogy ha azok tevékenysége törvényes, akkor miért foglalkoznak velük, ha meg nem, akkor miért nem számolják fel a bandákat? Vela azzal is biztat, hogy: „Akit Pian megölésével vádolnak, azt már letartóztatták, többeket kihallgatásra vittek”. (Megnyugodtam.)
Neki némileg ellentmond Dumitru Coarna, a rendőrök szakszervezetének elnöke, aki ismeri az alvilági klánok helyzetét, és azt állította egy tévéadásban, hogy a hatóságok képtelenek uralkodni a helyzeten, de valójában senki nem akarja a jelenlegi állapotokat. A klánok olyan jól be vannak ágyazódva a napi valóságba – miként Coarna mondta: „Természetesen nagyon nehéz ezt leküzdeni, hisz sokan azok közül, akik kormányoztak vagy kormányoznak, szoros kapcsolatban vannak ezekkel a klánokkal. (Egyik klán a másikkal?) Olyan emberek kellenének a közéletbe, akik semmiféleképp nem megzsaroltak vagy zsarolhatók az alvilág által. Ezek az alvilági bandák ellenőrzik a drogkereskedelmet, a prostitúciót, valamint azt, hogy mennyire rothadt a rendszer a korrupciótól. Tegyük hozzá, biztató, hogy a korrupció éppen most felszámolás alatt áll.
A mostani bandaharc után megnyilvánult miniszterelnökünk, Orban Ludovic is, és leszögezte, állandó harcot vívnak a bűnbandák ellen, amelyek áthágják a törvényt. Az ő egyértelmű üzenete: „Nincs kegyelem!” (Reszkessetek betörők!) Minden törvénytelenséget, minden bűncselekményt meg kell torolni. De nemcsak a bűnözőket fenyegette meg, hanem a rendőrség beosztottjait is. Rájuk dördült, mondván: ha valakik nem végzik el feladatukat, azokon a helyeken, ahol törvénytelenséget észlelnek, minden tétovázás nélkül le kell váltani az illetőket, és keményen fel kell lépni a klánok ellen is.
Iohannis egyértelműen fején találta a szöget és a szociáldemokratákat okolta, akik mindenért hibások, ami az alvilágban történik. De most aztán az ő bandája rendbe teszi a dolgokat. A bűnözők börtönbe kerülnek, és a becsületes embereket az állam intézményei megvédik. Ezzel szemben a szociáldemokrata kormányzás alatt védték a klánokat, és szét akarták rombolni az igazságszolgáltatást, amelynek nyakára tették csizmájukat. (Biztos azt akarta mondani, hogy úgy, mint a fehér rendőr a néger George Floydéra.)
Csak azt nem tudom, hogy vajon miért feledkezett meg a magyarokról, hisz az ő bűnrészességükről is szólhatott volna szokása szerint néhány keresetlen szót.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.