Megrendülten értesültünk a szomorú hírről, hogy életének 73. évében hétfő délután elhunyt Bogdán László író, költő, lapunk főmunkatársa.
Bogdán László Sepsiszentgyörgyön született 1948 március 8-án, 1969-től szülővárosában a Megyei Tükör munkatársaként dolgozott. 1987-től A Hét című hetilap szerkesztője volt, majd az 1990-es évektől a Háromszék főmunkatársaként közölt főként kulturális és közéleti témákban. Számos verses- és prózakötete jelent meg, melyekért több elismerésben részesült: többek között 2008-ban Márai Sándor-díjat, 2010-ben József Attila-díjat kapott, de a Román Írószövetség prózadíját is elnyerte kétszer. A Magyar Művészeti Akadémia tagjává választotta. Széleslátókörű gondolkodóként, rendkívül sokoldalú érdeklődésű értelmiségiként a Háromszék meghatározó munkatársai közé tartozott. Távozásával nem csak lapunkat érte pótolhatatlan veszteség, de az erdélyi magyar kulturális élet is szegényebb lett. Temetéséről később intézkednek. Nyugodjék békében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.