A kormány munkahelyvédelmi bértámogatással ösztönzi a koronavírus-járvány miatt bajba jutott cégeket, hogy leépítések helyett rövidített munkaidő bevezetésével tartsák meg alkalmazottjaikat. Az úgynevezett „kurzarbeit” hazai változatáról kiadott sürgősségi kormányrendeletet tegnap ismertette a HotNews.ro hírportál.
A jogszabály lehetővé teszi, hogy rendkívüli állapot vagy veszélyhelyzet idején azok a cégek, amelyeknek a forgalma legalább 10 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához képest, a munkaidő legfeljebb 50 százalékkal történő csökkentését vezessék be, miután erről a szakszervezetet vagy az alkalmazottakat legalább öt munkanappal korábban értesítették. Amennyiben az intézkedés a munkavállalók legalább 10 százalékát érinti, a rövidített munkaidőben történő foglalkoztatás idejére a munkavállalók kieső jövedelmének 75 százalékát – de nem többet, mint a bruttó átlagbér 75 százalékát – az állam átvállalja. Az adó- és járulékköteles támogatást a munkáltatónak utólag térítik meg a munkanélküli-segélyalapból.
A sürgősségi kormányrendelet értelmében az idei évben az állam átvállalja a három hónapnál nem hosszabb, határozott idejű munkaszerződéssel alkalmazott munkavállalók bérköltségének 41,5 százalékát, vagyis a bér adó- és járulékterheit. Azoknak a napszámosoknak, akik a koronavírus-járvány miatt nem dolgozhattak, az állam legfeljebb 3 hónapra kifizeti a munkabérük 35 százalékát. A járványhelyzet miatt távmunkára áttérő munkáltatók év végéig alkalmazottanként 2500 lejes támogatásra pályázhatnak a szükséges számítástechnikai eszközök beszerzése vagy elszámolása érdekében. (MTI–Fer-)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.