Búcsú Bogdán Lászlótól

2020. augusztus 13., csütörtök, Kultúra

Fekete  Vince: Sötét, sötét, sötét…
Bogdán László emlékére

  • Fotó: Hlavathy Károly
    Fotó: Hlavathy Károly

Bevert az eső a Kiadó kocsmába, egy éve és szűk három hónapja,
egy hasonló helyről jöttünk, borozgattunk, aztán elindultunk
tovább, ide, ahol most, akkor voltunk, nagyjából éve és három
hónapja, még jó, hogy nem áztunk meg, mondod, mert kint már
rettenetesen esik, zuhog, fúj a szél is, de mi bent vagyunk, bor
is van, beszélni meg tudunk szinte reggel óta, Veled különben
is lehet, szereted nagyon, mondtad a magadét, beszéltél, beszéltél,
mintha mindent el kellene mondanod akkor, máskor, nem érdekelt,
hogy figyelnek, nem figyelnek, bár közben felnéztél, rákérdeztél a
veled szemben ülőre, esett az eső, zuhogott, sötét volt, furcsa sötét,
és nem akart sehogy sem véget érni, úgyhogy taxit hívattunk,
hogy a szállásodra vigyen, valamelyik háromezer forintnyi
távolságra levő utcába, kiszálltunk, mentünk volna a szálló
felé, miközben még mondtál valamiket, magadról, készülő
könyveidről, hogy mit is, miket is, és hogy mi jön ki hamarosan,
amikor, kaptál az oldaladhoz, nincsen táska, hol a táska, a
belépőkártya, a pénztárca, semmi, nyilván a taxiban maradt,
hol máshol, telefon vissza a Kiadóba, ott nincsen, megint taxi,
vissza egy másikkal ugyanoda, megvan a szám, a taxitársaság
száma ott, de a kolléga már kiment szolgálatból, mondják a
telefonban, leülünk, ugyanoda, szomorúan, sötéten, minden
pénzed, minden iratod odavan, jön egy kritikuscsapat is, az
Írók boltjából, olyan még nem volt, mondják, itt, nálunk, hogy
a pénz visszakerüljön, mit csináljunk, mi legyen, atyaúristen,
holnap haza akartunk indulni, a jegy is ott volt, és minden,
amire szükséged lehet itt, otthon, nem beszélve arról, hogy egy
fityinged sem maradt, amikor egyszer csak szól a pultos, hogy
itt van kint, az ajtó előtt, visszajött Az a Taxis, már hazaért, de
visszafordult, visszahozott mindent maradéktalanul, azt az örömet,
Lacikám, azt a boldogságot, gyorsan kértél egy kört mindenkinek,
ragyogott az arcod, olyan örömet nem láttam még soha rajtad,
másnap tudtuk meg aztán, már másnap reggel, az újságból, hogy
micsoda szörnyű este-éjszaka volt, akkor süllyedt el, légvonalban
pár kilométerre tőlünk, az a sétahajó, a Hableány a Margit híd
lábánál, mint ahogy te is most, Lacikám, pár száz kilométerre
innen, vagyis attól a helytől, ahogy az a hajó is, oldalára fordult,
majd másodpercek alatt alámerült a mélybe, beáramlott a víz,
már levegő se volt, csak víz, víz, víz, és aztán a sötét, sötét, sötét…

 

György  Attila: Bogdán
Már megint, jajistenem, jaj, hogy utálom leírni ezt a szót.
László, Bátyámuram, annak idején Árkoson öcséddé fogadtál. Ez valami gyönyörűséges barátság, sőt, testvériesség volt, majdnem harminc évet tartott.
Most hová a Jóisten kebelére szeplettél el? Hová siettél?
Laci. A démonokat talán nem kellett volna megidézni, de ha valamit meg kell tenni, hát meg kell tenni. Te megtetted.
Téged most minden bizonnyal szeráfok vesznek körül, és az Adria kékje övez, és Mózes Attilával, és Kányádi Sándorral, és sok más kortársaddal koccintasz örök konyakoddal és söröddel. És mély, bariton hangoddal énekled, hogy „rokulnak a székelyek, a tizennyolc évesek, bé’ Románia felé...”
Te, sietős bátyám, ezt majd csak ott túl, a hősök csarnokában bocsátom meg Neked.
Hetvenkét évesen, Te, a bivalyerős ember, itt hagysz? Ki vigyáz ránk, ötvenéves csikókra?!
Moldvai fejedelmek utódjának vallottad magad, hát, a Bogdánok, istenem. Jajistenem.
Nagyobb voltál, mint azok a vazallus senkiháziak. Te Írófejedelem voltál, mentor, barát, tanító, ivócimbora.
Te magad voltál a bölény, amelyre vadásztak, de Te Bogdán lettél, rang, mérce, Bogdán.
Ültünk sokat a negyedik emeleti konyhádban, töltöttél, ittunk, és beszélgettünk okkult és politikai dolgokról. És ültünk sokat fehér asztalnál, és ültünk vörös asztaloknál, és a Sugás-teraszon ettünk velős csontot, és hát Eliphas Lévyt hiába kiveséztük, csak utolért Téged a végzet.
Bizonyos vagyok benne, démonaiddal szemben is Te győztél, jöhetett Drakula, jöhettek az orosz démonok: Te férfiként estél el.
Bár melletted lehettem, melletted lehettünk volna: de ez magányos harcod volt, ahogyan éltél, úgy mentél el. Nem sie­tek utánad menni, de hiányzol, nagyon.
Drága Bátyám, mondanám, töltsél nekem még egy pohárral, de most helyetted ezt én teszem meg. És férfikönnyeket sírok, és be fogok rúgni ma este, és nem értem, miért siettél ennyire.
De hát, Te csak tudod, mi volt ez. Majd egyszer elmagyarázod nekem is, amikor ideje lesz ennek.

 

Lövétei  Lázár  László: A Bogdán László-névtár
...és ott vagyunk mi is Bogdán szülőkisvárosában,
Sepsiszentgyörgyön, ahol Európa a leghuzatosabb,
„Mi a boldogság?” – kérdezi nyugtalanul Hutera Béla hölgyfodrász,
s széttárt karokkal forogni kezd, mint egy kerengő dervis,
„Mindannyian az ő fehér köpenyéből bújtunk ki!”
– vallja később B. Szerémy Gerzson,
ahogy a jázminbokrok elbírhatatlan illatában fuldoklik,
ott üldögél mellette az árnyékban Beldeanu őrmester,
és ott van Kovácsné is, faághoz hasonló, ráncos, aszott kezével,
ott ugrál Fül-orr-gége, a táncos lábú uszkár
Gombóc, a puli társaságában,
ott élt valamikor a titokzatos dédapa, Ödön von Boticselli,
miként kései leszármazottja, Boticselli Lajos is,
aki távolról sem azonos Bogdán Lászlóval,
s még csak azt sem mondhatjuk,
hogy különösebben jó ismerősök lennének,
oda látogat el Isabel, a portugál hölgy, és kísérője-hódolója,
Beniczky gróf,
milyen különös, éppen akkor érkeznek,
amikor B. Szerémy Gerzson nagyanyja, a fogadó cselédlánya
meztelenül fürdik szegény Isabel szobájában,
kielégítve a titokzatos idegenek szeszélyeit,
arra a vidékre még Borges és Ricardo Reis is ellátogat,
ha nem is Sepsiszentgyörgyre, de az erdélyi tengerre bizonyosan,
ahol az egymást metsző Bermuda-háromszögek között
hányan tűntek el nyomtalanul, istenem,
hogy a végén alig marad valaki,
legfennebb Nicolae Spiridon, alias Drakula,
a belügy nyugállományban lévő, depresszióban szenvedő,
kényszerképzetekkel viaskodó, rögeszmék által gyötört
mélakóros őrnagya, felettesével,
Păun ezredessel és a szerencsétlen, nimfomán Evelinnel,
egy trilógia erejéig még a milliárdos, halhatalan
Eduardo de Sica is megjelenik,
elsüllyedt gályákat fosztogat, hogy jótékonykodhassék,
Nemo kapitány fosztogatta így a spanyol trónbitorló, III. Károly
elsüllyedt hajóit a vigói öbölben,
és hiányozhat-e Szindbád, vagy a fúriákkal küszködő
Vaszilij Bogdanov, vagy Pessoa, aki mint minden költő:
színlelő-művész,
mindannyian az ő gyermekei vagyunk,
mint feldobott fémpénz forog a sok regény-élet,
tudjuk, hogy valaki játszik velünk,
tudjuk, hogy Bembere Richárd Alfonz és Álvaro de Campos is mi vagyunk,
és hogy a végén egy sarokban fog haldokolni látomásunk...

 

Demény Péter: Isten áldjon, ­Vaszilij Bogdanov!
Magas, szakállas, zengő hangú férfiú volt, amikor megismertem. Irgalmatlanul szeretett beszélni, kérdéseit csak azért tette fel, hogy ő maga válaszoljon rájuk, és mindent tudott, Poundot és Pasolinit, Bulgakovot és Tarkovszkijt. És persze az anekdotákat, ennek a pletykás Erdélynek minden aporpéterségét.
Szerintem Árkoson ismerkedtünk meg, de nem tudom pontosan, valójában hol is, csak azt, hogy úgy néztem rá, mint valami jelenésre: művelt volt, értelmes, nárcisztikus és szellemes, amíg még oda tudtál figyelni. „– Min gondolkodik, Gizi néni? – Széken” – mesélte el a párbeszédet, melynek a nagyanyja volt a főszereplője, annak illusztrálására, hogyan beszélgetnek ők Sepsiszentgyörgyön.
Már látós koromban egyszer felolvasni jártunk ott, s este megnéztük a Jack Cole dalait. Utána ittunk, beszélgettünk. Hárman maradtunk végül: Laci, KAF és én. Másnap, amikor elkísért az autóhoz, azt mondta: „Hát most már megölellek.”
Nyugodj békében, gászpágyin Bogdanov!

 

Dimény-Haszmann Árpád: véget ért a karnevál
Bogdán László (1948–2020) emlékére
megpróbáltam módszeresen rekonstruálni

azon a délutánon autónkra ráborult az ég
minden bánata sűrű esőjével alig bírt az
erőtlennek tűnő ablaktörlő azt mondtad nézzek
a vállam mögé mint a népmesékben
mit látok ott piszkosszürke volt a látóhatár
– ő így írta volna:
ón-szürke ólmos felhők
világvége-hangulat van mondtad
szerintem az nem így nézne ki
– megint ő:
karneválnak tűnő őrület feltámad a szél
zúg a rengeteg a fákra ráborul a szürkület –
nem eső hullna az égből és gondolom
nem az lenne az utolsó dolgunk
hogy jegypénzt vigyünk leadni az anyaintézményhez
már nyoma sem volt a földet autónkat dühösen
püfölő esőnek sőt besütött a nap a könyvtár ablakán
ahová menekültünk
– ültünk vad napsütésben
ismét tombolt a nap –
és Szabi barátunk kávéval kínált
amikor olvastam a hírt
hogy meghalt Bogdán László bárcsak úgy mondtam
volna hogy
hátán egy hullámnak tűnt tova
elbolyongott egy kopár fennsíkon
fénysugárrá légcsavarrá vált
ilyeneket csak ő tudott
olykor az érzéketlenség vagy a tompaság is előrejelez
bizonyos dolgokat mint egy odvas fog melyből
kirohadt az ideg
– a világ cseng
a világnak hangzása van
a világ kozmosza a szellemileg ható lényegnek –
a hazafelé úton tajgák tundrák mellett
száguldottunk el a hátsó ülésen hallgatott a sámán
aranyórát rázogatott próbálta újra felhúzni
a rádióban nagybőgő brummogott és trombiták szóltak
dobok pufogtak kérdeztelek hallod-e te is
hogy készül egy új világ legyen Szibézia a neve
körös-körül zöld tengere és homokos partjain
sárga berkenye tetszett neked is a játék
ott olvassák majd a verseket a rókalányok
soroltad hogy Léna Tánya Tatjána Olga Klaudia
és kitalálnak újabb verseket arról hogy
holnap hol tűnik fel Vaszilij Bogdanov
az ezüstszakállú herceg

(az egyenes sorok Bogdán László-idézetek)

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye az iskolakezdésről?







eredmények
szavazatok száma 1011
szavazógép
2020-08-13: Sport - :

Bukaresti vendégszereplés (Atlétika)

Pénteken és szombaton a bukaresti Balázs-Sőtér Jolán Stadionban rendezték meg az U16-as korosztályú atléták országos bajnokságának döntőjét. Az ifjúságiak viadalával párhuzamosan sor került a felnőtt Román Kupára is. Mindét viadalnak voltak sepsiszentgyörgyi résztvevői.
2020-08-13: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Vajna János nem adja fel (Kerékpáros Everesting-kihívás)

Ugyan nem sikerült maradéktalanul teljesítenie az Everesting-kihívást, a legfőbb cél mégis megvalósult, sikerült mozgásra ösztönöznie embereket – számolt be tegnap tapasztalatairól Vajna János, aki múlt szombaton 29 alkalommal biciklizett ki Sugásfürdőre és vissza, tízezer lej adományt gyűjtve cukorbeteg sorstársai számára. A 21 éves sepsiszentgyörgyi fiatalember nem kevesebbet tűzött ki célul, mint azt, hogy addig teker az említett szakaszon, amíg teljesíti a Mount Everest 8848 m-es szintkülönbségét.