A kormány 2018. január 1-jétől kiterjesztette az egyszeri anyasági támogatás jogkörét, így már nálunk, Erdélyben is elérhető. Azonban nem árt tisztában lenni az igényléssel és az összeggel kapcsolatban. A cikkben továbbá annak is utánajárunk, hogy milyen papírokra lesz szükségük a háromszéki magyaroknak a támogatáshoz.
Külhoni magyarok a Köldökzsinór-program fókuszában
A program lényege, hogy az anyasági támogatásban ne csak a Magyarországon élő magyarok részesülhessenek, hanem azok is, akik Kárpátalján, Felvidéken, vagy a világ bármely pontján élnek.
Az pedig, hogy mi is tulajdonképpen ez a támogatás, és mekkora összegre számíthatnak a magyarok, lejjebb fejtjük ki bővebben.
Mi az az egyszeri anyasági támogatás?
Az anyasági támogatásban nem csupán a biológiai értelemben vett anyák, hanem az örökbefogadók, illetve a gyámok is részesülhetnek. Ez egy egyszeri összeg (hasonlóan az életkezdési támogatáshoz), amelyet külön kérvényezni kell.
Az igénylést a gyermek születése után legkésőbb 6 hónappal kell leadni a szülőnek.

Ki jogosult a támogatásra, és ki nem?
Habár a támogatást 2018. január 1-jétől lehet igényelni a külhoni magyaroknak, azonban jó tudni, hogy 2017. június 30-a után született gyermekek számára is lehet kérni.
Fontos kritérium, hogy a várandós anyukának a terhesség alatt legalább 4 alkalommal részt kell vennie a várandósgondozáson. Koraszülés esetén azonban 1 alkalom is elegendő. Sajnos előfordulhat, hogy a pici halva születik, azonban az összeg ebben az esetben is jár.
Az a gyám, aki a gyermeket fél éves koráig gyámság alá veszi, szintén jogosult az összegre, ahogyan az örökbefogadó szülő is. (Ez utóbbi esetben is figyelembe kell azonban venni a fél éves korhatárt.)
Annak a szülőnek azonban, aki a születése előtt örökbeadta gyermekét, nem jár a támogatás, és annak sem, akit a gyámhatóság kiemel a családból, és gyermekvédelmi ellátásban kell részesíteni.
Milyen papírok szükségesek és hol lehet igényelni?
A kérelmet személyesen, postai úton, vagy elektronikusan is el lehet juttatni az Államkincstár részére.
Személyesen a konzulátusokon lehet kérni. Itt Romániában három helyen érhető el:
Cím: 400113 Kolozsvár, Főtér 23.
Ügyfélfogadás: Előre egyeztetés alapján
Cím: 530210 Csíkszereda, Petőfi Sándor utca 45.
Ügyfélfogadás:
Hétfő-Csütörtök 8:00-16:30
Péntek 8:00-14:00
Cím: 011654 Bucuresti, str. Stefan Negulescu nr. 30
Ügyfélfogadás:
Hétfő: 8.30 – 12.00
Kedd: 8.30 – 12.00
Szerda: 8.30 – 12.00 (nincs vízumügyintézés)
Csütörtök: 8.30 – 12.00
Péntek: 8.30 – 12.00
Postai úton a Magyar Államkincstár számára kell elküldenünk a formanyomtatványt, a következő címre: Magyar Államkincstár, 1919 Budapest
Amennyiben rendelkezünk ügyfélkapus hozzáféréssel, úgy online ezen a weboldalon keresztül kérvényezhetjük a támogatást.
A formanyomtatvány ide kattintva érhető el.
Magyar állampolgárságú gyermek esetén a következő dokumentumokat kell csatolni:
- A gyermek anyakönyvi kivonatának fénymásolatát
Nem magyar állampolgárságú, de magyar igazolvánnyal rendelkező gyermek esetében:
- A magyar igazolvány fénymásolatát
- A külföldi anyakönyvi kivonat fénymásolatát
További teendőnk van akkor is, ha a gyermeket örökbefogadtuk. Ebben az esetben ugyanis szükségünk lesz az örökbefogadási papírok másolatára, amit a gyámhatóság állít ki. Gyám esetén pedig a gyámkirendelő határozat fénymásolatára lesz szükségünk.
Ekkora összegre számíthatunk
Az összeg függ a mindenkori, minimum magyar öregségi nyugdíjtól. Ez 2008 óta változatlanul 28.500 forint.
Ennek a pénznek a 225%-át kapjuk meg, anyasági támogatásként, ami gyermekenként 64.125 forint. Ikergyermekek esetében ez 300%, vagyis egész pontosan 85.500 forint.
Mikor utalják az anyasági támogatást Erdélyben?
Érdemes minél előbb igénybe venni a támogatást, ugyanis a Magyar Államkincstár a döntéstől számítva 8 napon belül utalja el az anyasági támogatást, a megadott bankszámlára.
(A számlaszámot egyébként érdemes feltüntetni, mert ha nincs, a pénzt postai úton kapjuk meg, ami jóval hosszabb időt vehet igénybe.)

Milyen támogatás jár még a külhöni fiataloknak?
Az anyaságin túl igényelhetünk még életkezdési támogatást is, ami szintén egyszeri, 42.500 forintos összeget jelent. Ezt egy ún. kincstári letéti-start számlán helyezik el a gyermek részére, ami a mindenkori infláció mértékével kamatozik.
Azonban ehhez az összeghez csak a gyermek 18 éves kora után juthatunk hozzá. A jó hír viszont, hogy a kamatok miatt ez az összeg 18 év múlva is pontosan ugyanennyit ér majd.
Amennyiben mindkét támogatást szeretnénk igénybe venni, úgy egy formanyomtatványon is megtehetjük.
A 64.125 forintos anyasági-, és a 42.500 forintos életkezdési támogatással pedig összesen 106.625 forinthoz juthatnak a kismamák, ami 1 495 lejnek felel meg.
Az életkezdési támogatással és a Babakötvénnyel kapcsolatban persze még számtalan kérdés felmerülhet, amelyekre itt találunk választ.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.