Törvénytervezetet nyújtott be a parlamentben a Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ) a polgármesterek, alpolgármesterek, megyeitanács-elnökök és tanácselnök-helyettesek 2021. január 1-jétől esedékes külön nyugdíjának eltörléséről.
Tegnapi sajtótájékoztatóján Ionuţ Moşteanu MRSZ-es képviselő rámutatott: 2019-ben az akkor Viorica Dăncilă vezette szociáldemokrata kormány a 2019/57-es sürgősségi rendelettel külön nyugdíjhoz juttatta a helyi választott tisztségviselőket. A 2020-as költségvetési törvényhez benyújtott módosító javaslattal az MRSZ-nek sikerült elérnie, hogy halasszák 2021. január 1-jére a jogszabály gyakorlatba ültetését, ettől a dátumtól azonban a polgármesterek, alpolgármesterek, megyeitanács-elnökök és tanácselnök-helyettesek igényelhetik a külön nyugdíjat, és ezt – véli a képviselő – meg kell akadályozni az erről szóló törvény hatályon kívül helyezésével.
A tegnap benyújtott tervezet egyik kezdeményezője, Florina Presadă szenátor kiemelte: a választott tisztségviselőknek megszavazott külön nyugdíjak törölhetők el a legkönnyebben, egyrészt azért, mert az erről szóló jogszabály még nem lépett hatályba, másrészt, mert az alkotmánybíróság már határozatot hozott más, a polgármesterek külön nyugdíjának eltörléséről szóló tervezetek kapcsán, és alkotmányosnak ítélte azokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.