Az Alpin Sport Egyesület szombaton 29. alkalommal szervezte meg a Háromszék Triatlon hárompróba-versenyt, amely egyben országos tereptriatlon-bajnokság volt. A különböző kategóriákban közel 250 sportoló tette próbára magát, az elit férfiak és nők versenyében is sepsiszentgyörgyi triatlonista szerezte meg az aranyérmet. Dániel Attila sorozatban harmadszor bizonyult a legjobbnak a háromszéki viadalon, míg Jakab-Benke Hajnalka három év kihagyás után állt ismét rajthoz és végzett az első helyen. A szintén megyeszékhelyi Imreh László a 25–29 éves korosztályban bronzéremmel fejezte be a megmérettetést.
Az időjárási körülmények tökéletesek voltak a 29. háromszéki tereptriatlon-versenyhez, ahol a sportolók a tiszta vizű sepsikőröspataki tóban teljesítették a kijelölt távot, majd ezt követően kerékpárral folytatták, a második próba Sugásfürdőn végződött, ezt követően a versenyzők futással zártak. A koronavírus miatti előírásoknak eleget téve nézők nélkül rendezték a megmérettetést, viszont ennek ellenére jó körülmények között zajlott a viadal, a pálya kijelölésére nem lehetett panasz. A szervezők munkáját több mint 40 önkéntes segítette, akik nélkül nem valósulhatott volna meg a rendezvény. Az elit férfiak és nők 900 méter úszást, 30,2 km kerékpározást és 6,2 km futást teljesítettek. Dániel Attila közel 16 perc alatt úszta le a kijelölt távot, a biciklizéssel 1 óra 21 perc, a futással 29 perc alatt végzett. Jakab-Benke Hajnalka az első próbával 20 perc alatt végzett, a biciklizést 1 óra 47 perc és a futást 36 perc alatt teljesítette.
„Nagyon nehéz volt, főleg a második próba. Már nem sok erőm maradt utána a futásra, pedig be kellett hoznom az ereszkedőkön szerzett hátrányomat. Az is nehezítette a körülményeket, hogy nem egyszerre indultunk, így nem tudtuk, hogy igazából, akit megelőzünk, az mennyivel indult később. Sikerült nyernem, és nagyon boldog vagyok. Amikor beiratkoztam, gondoltam magamban, hogy három év kihagyás után újra versenyzem egyet, felmérem az ellenfeleket. Talán ennyi nő még nem is volt tereptriatlon-versenyen. A viadal előtt kevés edzésem volt, de azok kemények. A megmérettetés közben éreztem, hogy jól megy, akkor már a dobogót is célul tűztem. A családom csak legyintett, hogy úgyis első leszek. Aztán úgy álltam oda, hogy azért jó lenne nyerni, ha már ennyi energiát belefektettem, nem hagyom magam, kipréselem, ami bennem van. Ezt meg is tettem, nem maradt már bennem semmi a végére” – nyilatkozta lapunknak a többszörös országos bajnok, Jakab-Benke Hajnalka.

Eredmények, Háromszék Triatlon: * elit férfiak: 1. Dániel Attila 2:06:04 óra, 2. Sorin Boriceanu 2:31:12, 3. Ciprian Bălănescu 2:49:04 * elit nők: 1. Jakab-Benke Hajnalka 2:43:58 óra, 2. Tuzson Ágnes 2:46:18, 3. Marina Oprea 4:05:15 * férfiak, 25–29 év: 1. Barabási Tibor Zsolt 2:17:21 óra, 2. Ioan Bogdan Juncu 2:27:28, 3. Imreh László 2:39:39.
A verseny partnere a Román Triatlonszövetség, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Sepsikőröspatak Polgármesteri Hivatala, a Sepsi ReKreatív, a Visit Covasna és az Uniqa volt. A viadalt a Thermocontrol, a Demmers Teehaus, a Nexxon, az Orex, az Agro Miki, az Agro West, a Biofarm, az M & P Agro, az Elitagro, a Comerț Ata, a Bioplant, az Eleven Street Food, a Multi Nr, a Pixtory, a Bertis, a Fitterman Pharma, a Kärcher, a Diószegi, a ChokoPack, az Ervin Impex, a Sport Világ, a Bem Balogh, a Depo, a Farma Line, a Ciuc Radler, a Közüzemek Rt., a Tega Rt., a Gym Prevent, a Paper Line, az Import-Export Lengyel, a Sound Studio, a Makivet és a Woodmanagement támogatta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.