A Hungarian Divide 2020 győztese a sepsiszentgyörgyi Bagoly Levente. Az ultrakerékpáros 4 nap 23 óra 7 perc alatt teljesítette a 20 000 méter szintkülönbséget magában foglaló 1200 kilométeres távot, és eközben mindössze 8 órát aludt. Az emberpróbáló viadalra 11 országból közel 110 kerékpározó nevezett.
A versenyzők két távon indulhattak, a féltáv 600 kilométert és 10 000 méter szintkülönbséget, míg a teljes táv 1200 kilométert és 20 000 méter szintkülönbséget foglalt magában. A kerékpározók az Őrség és Sátoraljaújhely között haladtak javarészt erdei, murvás és földes utakon. A többi nagy nemzetközi versenyhez hasonlóan, a Hungarian Divide is önellátó futam, azaz mindenről a résztvevőnek kellett gondoskodnia, külső segítséget nem lehetett igénybe venni.
A 31 éves háromszéki kerékpározó már ötödik hasonló megmérettetésén vett részt, a magyarországi versenyre kevés tárgyat vitt magával, egy vékony nadrágot, kabátot és egy hosszú ujjú felsőt, valamint szerszámokat pakolt fel. Ezenkívül pezsgőtabletták, csokoládék, müzliszeleteket és pár szendvics kapott helyet a váztáskájában. Az áramellátás agydinamóról történt, viszont vitt magával egy külső akkumulátort is biztonságból.
„Már nagyon rég ki voltam éhezve a versenyzésre, vártam, hogy újból felszereljem a biciklimet a legszükségesebbekkel és nekivágjak az ismeretlennek. Ha van függőség az életemben, akkor talán az, amikor tekerhetek egy ismeretlen helyen az éjszakában. Teljesen más élmény volt végigkarikázni egy versenyt az első pozícióból. Eddig mindig üldöztem az előttem levőket, sosem vezettem a sort. Ezúttal folyamatosan a mögöttem levőket kellett figyelnem és elemeznem, vigyázva arra, ha nem is sikerül növelnem a távolságot, de legalább megtartsam” – mondta lapunknak Bagoly.

A sepsiszentgyörgyi kerékpározó ismét felejthetetlen élményekkel gazdagodott. Már több napja befejezte a versenyt, azonban még mindig kiadósokat alszik, hiszen a megmérettetés alatt mindössze 8 órát pihent. Bagoly taktikai döntése volt, hogy keveset alszik, hiszen verseny közben egy 45 perces alvással alig hűlnek ki az izmok, úgyhogy pár kilométer tekerés után újból teljes erővel tudta nyomni a pedált. Inkább rövideket aludt, naponta akár többször, ha szükségét érezte, így a vetélytársaknak jóval nehezebb feladatuk volt behozni a hátrányukat. Bízik benne, hogy ezt a technikát más versenyeken is sikeresen tudja alkalmazni.
Bagoly Levente 2017-ben a Belgium és Görögország közötti Transcontinental Race megmérettetést 12 nap 14 óra 15 perc alatt teljesítette, majd 2018-ban a második helyen végzett a Kirgizisztánban rendezett Silk Road Mountain Race versenyen, miután 9 nap 3 óra és 30 perc alatt tette meg az 1725 kilométert. Tavaly harmadikként ért célba az Italy Divide viadalon (Nápoly–Garda-tó, 1220 km) és szintén tavaly a Burgasz és Brest közötti 4000 kilométeres távolságot teljesítette 12 nap 12 óra és 3 perc alatt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.