Zavaró zászlók

2020. szeptember 2., szerda, Jegyzet
Szekeres Attila

„Üdvözlet a Perkő hegyéről, Kézdiszentlélek községből, Kovászna megyéből! Íme, mit látnak szemeim! Hogyan kellene éreznem magam?! Közömbösnek, elnézőnek, megértőnek, idegesnek, dühösnek, bosszúsnak lennem?! Mégiscsak az én hazám szívében vagyok…” – írta egy középkorú bukaresti művész, egyben tudós ember közösségi oldalán, képet csatolva a perkői Szent István-kápolna melletti, a búcsús szentmisére időlegesen felállított szabadtéri színpadról, melynek első sarkainál egy-egy árbocon a címeres piros-fehér-zöld, illetve az aranysávos kék zászló lengett. Magyarán, Magyarország nem hivatalos zászlaja és a székely lobogó.

A bejegyzésre egy kolozsvári barátom hívta fel a figyelmem, mondván, azért közös ismerősünk is nacionalista. Meglepett, hisz nem ilyennek ismertem a művész urat. Sőt, néhány éve tanúja voltam, amint egy társaságban ő csitította le a magyarellenes kedélyeket.

Felötlött bennem, amikor az 1989. decemberi fordulat után mindenki szabadságról beszélt, s reménykedtünk abban, hogy a román állam visszaadja a fokozatosan elvett jogainkat. Akkor a sokat megélt Pista bácsi, aki immár több mint két évtizede elhunyt, azt mondta, fiatalemberek, egy dolgot jegyezzenek meg: „minden román nacionalista”. Magam, aki ellene vagyok mindenféle általánosításnak, kollektív megbélyegzésnek, nem hittem, sőt, hirdettem, ez nem így van. Azóta sok víz lefolyt az Olton s a Dâmbovițán is, és tapasztalnunk kellett, hogy a magyargyűlölet nem csitul, sőt, erősödik, hisz jól megfontolt szándékkal szítják azt. Nem kell messze visszamenni az időben, csak a tavalyi úzvölgyi erőszakos temetőfoglalásra vagy nacionalista román csoportok sepsiszentgyörgyi ünneplésére gondolni. És ezeknek szinergikus ereje van, olyan, mint a hógolyó, egyre nagyobb hólabda lesz. Elég végigböngészni a közösségi oldalakon levő bejegyzéseket, melyekben hol Ázsiába, hol Magyarországra zsuppolnának ki bennünket. A nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekről nem is beszélve.

Ezekhez képest a bukaresti emberünk bejegyzése halovány. De megtörtént. Sőt, a közléshez való ilyen-olyan hozzászólások hatására még egy kommentet is alábiggyesztett: „Hazánk iránti több szeretetre és hűségre van szükség. Különben az alkotmány 54. cikkelye kimondja, hogy »a haza iránti hűség szent«. SZENT. Hivatásom egyszerű: amíg Isten megsegít, megtegyek mindent azért, hogy hazámnak jobb sorsa legyen. Nincs más zászlóm, nincs más hazám, nincs más célom.”

Nos, Pista bácsi képe ismét megjelent lelki szemeim előtt. Nem szokásom kommenteket olvasni, mert azt tapasztaltam, hogy a bejegyzők zömének nincs kommentkultúrája, sokan eltérnek a tárgytól, s trágár szavakkal mocskolják egymást vagy egy közösséget, akár egy egész nemzetet. Nincs meg az elvárt civilizált vita, érvek ütköztetése, inkább egymás ledorongolása dívik. Említett közlés alatt mégis elolvastam néhány bejegyzést. Akadt pozitív is – „Nekik is itthon kell érezniük magukat, a jelképek a történelem, a hagyományok hozadékai” –, de zömmel negatívak. Egyik szerint „hatalmas szerencséjük, hogy egy ilyen meghunyászkodó, majdnem az önfeladásig elnéző nemzet körében élnek. Sajnálom őket, mert oda jutottak, hogy annak a nemzetnek a zászlajával büszkélkednek, amely beolvasztotta őket, elvette nyelvüket, azonosságukat. Nem ismerik saját történelmüket.” Egy besszarábiai férfi felháborodott, hogy nem tisztelik a „mi nemzeti jelképeinket”. Erre mit mondjak, a Moldovai Köztársaságét? Természetesen nem arra gondolt. A bukaresti R. V. közli, boldog, hogy részt vett Sepsiszentgyörgyön és Csíkszeredában a román zászlók kitűzésében december 1-je alkalmából. Aztán még a perkői bejegyzést közlő művész egy kommentjét idézem: „Nem lett volna jobb, ha egyetlen zászlót sem tűznek ki, vagy ha mégis, akkor Románia zászlaját is. Keserű szájízzel maradtam.”

Mondhatom, én is keserű szájízzel maradtam. Románia közepén, de a Székelyföldön, a Szent István-kápolna melletti egyházi területen, Szent István napján a Szent István-búcsú alkalmából tartott szentmisére magyar és székely zászlóval feldíszített emelvény láttán ennyire elszabadultak az indulatok! „Te is fiam, Brutus” – ötlött fel bennem a Shakespeare nyomán elterjedt, történelmileg meg nem erősített mondat, amely állítólag akkor hangzott el, amikor Julius Caesar rádöbbent, hogy merénylői között van szeretőjének (és a legenda szerint neki a) fia, Brutus is. Ide juttatott a légkör állandó, sajnos egyre erősödő, programszerű megmételyezése. Hogy még a normális emberek is elvesztik fejüket.

A hazai összkép lesújtó, de továbbra is él bennem a remény, hogy Pista bácsinak mégsem lesz igaza.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint lesznek-e újabb szigorítások a koronavírus-járvány miatt Romániában?








eredmények
szavazatok száma 91
szavazógép
2020-09-02: Közélet - Farcádi Botond:

Választási lehetőséget, tisztességes versenyt (Kampányban az EMSZ)

Kovászna megyében 29 településen indít önkormányzati képviselőjelölti listát az Erdélyi Magyar Szövetség – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Bálint József, a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt koalíciója nyomán létrejött EMSZ megyei koordináló testületének vezetője. A 29 település mellett a megyei tanácsba is bejuttatnák képviselőiket, saját polgármesterjelöltjük van Háromszék 19 településén, ugyanakkor néhány helyen független indulókat támogatnak.
2020-09-02: Közélet - Fekete Réka:

Kevesen buktak, de gyengék az eredmények (Őszi vizsga pedagógusoknak)

Közel százötvenen vizsgáztak az elmúlt két nap alatt az üresen maradt, illetve fenntartott háromszéki helyettesítői tanügyi állásokra. A vizsgázók többsége nem rendelkezik a meghirdetett katedrának megfelelő képesítéssel, mások a tanult szakmában szeretnének elhelyezkedni, de mivel eddig nem sikerült végleges álláshoz jutniuk, megpályáznak helyettesítést is.