Koronavírus MagyarországonNagyobb a fiatalok felelőssége

2020. szeptember 3., csütörtök, Világfigyelő

Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és az látszik, hogy most inkább a fiatalok körében terjed a vírus – mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos tegnap.

Az adatokat elemezni kell, de míg a tavaszi járványhullám az idős, krónikus betegségben szenvedőket érintette, mára ez jelentősen megváltozott. A friss fertőzöttek átlagéletkora 30 év körül van. A fiatalok felelőssége ezért növekszik ezekben a hetekben, a vírus közösségi terjedésének lehetősége nagyobb ebben a korosztályban – emelte ki. Mint mondta, a fiataloknál talán nem tudatosult, hogy megbetegedhetnek, kevésbé érzik a fertőzés veszélyét, hiszen a betegség tünetei náluk enyhék vagy nem is jelentkeznek, a vírust ugyanakkor továbbadhatják. Müller Cecília ezért felelősségteljes magatartást kért a fiataloktól. Kiemelte, továbbra is be kell tartani a járványügyi előírásokat, ajánlásokat: a távolságtartást, a maszk viselését tömegközlekedési eszközökön és zárt helyeken, valamint a rendszeres kézmosást, kézfertőtlenítést, a közösen, gyakran használt felületek fertőtlenítését.

Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta: „az emberek felelősségteljes magatartásával megakadályozható, hogy azokat az országos intézkedéseket, amelyek tavasszal nagyban gátolták az életünket, ne kelljen újra bevezetni”. A koronavirus.gov.hu portál tegnapi tájékoztató adatai szerint 365 magyar állampolgárnál mutatták ki újonnan a fertőzést, meghalt három idős ember, az aktív fertőzöttek száma 2100. Az aktív fertőzöttek 45, az elhunytak 60, a gyógyultak 42 százaléka budapesti. Kórházban 98 koronavírusos beteget ápolnak, közülük heten vannak lélegeztetőgépen.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye az iskolakezdésről?







eredmények
szavazatok száma 1009
szavazógép
2020-09-03: Világfigyelő - :

Koronavírusos lett Berlusconi

Silvio Berlusconi pozitívnak bizonyult a COVID-19-teszten – jelentette be pártja, a Hajrá, Olaszország (FI), hangsúlyozva, hogy a 83 éves politikus tünetmentes és házi karanténban tartózkodik.
2020-09-03: Máról holnapra - Farkas Réka:

Székelyföld, a szétosztható

Megkezdődött az önkormányzati választási kampány, és az egységes Székelyföldtől hangos minden, ezt építi, szépíti az összes jelölt, ennek jövőjéért dolgozott, ezért kíván tenni ezután is mindenki.