Plugor Sándor Művészeti LíceumKét váltásra és online oktatásra készülnek

2020. szeptember 4., péntek, Közélet

Nem könnyű megszervezni az oktatást olyan iskolában, ahol az általános műveltségi tárgyak mellett egyéni és kiscsoportos művészeti tevékenység is zajlik, diákkórus és zenekar működik, az átlagnál több a bentlakó, ráadásul jelenleg az egyik épület felújítási munkálatait készítik elő. A sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban sok még a tennivaló, de a tanévkezdési forgatókönyv elkészült, mindenki végzi a rábízott feladatot.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

Lapunk érdeklődésére Sebestyén-Lázár Enikő iskolaigazgató elmondta, teremhiány miatt az elméleti és szakórák megszervezése járványon kívüli időszakban is gondot jelent, ez most fokozottan megmutatkozik. Az idei tanévkezdés, mint mindenütt, itt is más lesz, délben egy órát vesz igénybe a termek fertőtlenítése, emiatt a középiskolások később, 14 órakor kezdik az általános műveltségi órákat, és lesz hat olyan nagy létszámú gimnáziumi és líceumi osztály, amelyek számára a hibrid megoldást találták egyedül kivitelezhetőnek, ami azt jelenti, hogy az osztály fele két hétig bejár az iskolába, a másik fele otthon online követi az órákat. A következő két hétben cserélnek – részletezte az iskola­vezető. Ehhez megvannak az eszközeik, a tantermeket laptopokkal szerelték fel, a diákon múlik, hogy mennyire veszi komolyan és figyel oda a távolsági oktatásra, ha jelen van az online órákon, nem marad le semmiről – véli Sebestyén-Lázár Enikő. A szakórákra ez idő alatt is be kell járni, ennek feltételei is biztonságosak, mivel egyéni, illetve kiscsoportos tevékenységről van szó. A zeneszakon, a zongorán kívül minden hangszer egyéni, vagy a diák sajátja, vagy az iskola biztosítja számára, ezért nem áll fenn a fertőzés terjedésének veszélye a hangszerek által. A zongorát, a terem bejáratának a kilincsét a tanár is letörölheti, szellőztethet két óra között, ehhez nem kell pluszszemélyzet, de a két váltás miatt máskor is, most is több takarítónőre lenne szükség – mondta az igazgató.

Mivel az iskola a megye egyetlen művészeti líceuma, amely elsőtől tienkettedikig több mint ötszázötven diákkal működik magyar és román tagozaton, az átlagnál több tehát a más helységből származó tanuló, ezért a bentlakásban is átszervezésre volt szükség, tanulótermeket kellett átalakítani hálószobává, ahol összesen ötvenegy diáknak tudják biztosítani az elhelyezést, húsz tanulót átirányítottak a Constantin Brâncuși Szakközépiskola bentlakásába. Az étkezést meg tudják oldani iskolán belül, csak egyszer használatos tányérok, poharak, evőeszközök lesznek forgalomban, és mindenki a szobájában fogyasztja el a hideg és a meleg ételt. Ugyanígy csomagolják a Speciális Iskola adagjait, ugyanis a művészeti iskolában főznek ennek az intézménynek is.

A kórus- és zenekari próbákat a díszteremben tartják, ahol megoldható az előírt egyméteres távolság a diákok között, a tantermek némelyikében egyszemélyes padokra cserélik a jelenlegieket. A régi épület régóta tervezett felújítása is hamarosan megkezdődik, jelenleg a tűzoltósági engedélyre várnak, de a kivitelezővel úgy egyeztek, a munkálatok nem fogják befolyásolni az oktatást, a belső tennivalókat majd csak a vakációban végzik.

A Plugor Sándor Művészeti Líceumban az elemi, nyolcadik és tizenkettedik osztályosok tanévnyitó ünnepség nélkül ugyan, az elővigyázatossági szabályokat betartva, de a hagyományos módon kezdik a tanévet, hat osztály kivételével a többiek is, de minden bizonnyal lesznek menet közben olyan felmerülő kérdések, amelyekre egyelőre senki nem tudja a választ. Sebestyén-Lázár Enikő iskolaigazgató bizakodó. Azt reméli, a lehetőségekhez képest mindenből a legjobbat tudják kihozni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2020-09-04: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Szoboravató ünnepség Esztelneken
Esztelneken szeptember 6-án, vasárnap Nagy Mózes-szobrot avatnak. Az ünnepség részletes programja: 10.30-tól szentmise a ferences templomban; 11.30-tól a szoboravató ünnepség kezdete és a jelenlevők köszöntése a ferences templommal szemben található régi óvoda előtti téren: a Kájoni Consort régizene-együttes műsorának első része; Nagy B. Tamás költő-tanár és Rancz-Gyárfás Hanna diák szavalatai után Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke mond ünnepi beszédet, majd leleplezik a szobrot.
2020-09-04: Közélet - Iochom István:

Bevonják a lakosságot a városfejlesztésbe (Kézdivásárhely)

Új programot indít Kézdivásárhely önkormányzata, melynek lényege, hogy bevonják a lakosságot bizonyos fejlesztési vagy közösségi célok megvalósításába. A részleteket tegnap ismertette Bokor Tibor polgármester és Szilveszter Szabolcs önkormányzati képviselő.