Mi, hol, mikor?

2020. szeptember 8., kedd, Mi, hol, mikor?

Szabadtéri vetítések
Sepsiszentgyörgyön a KultúrParkban a szabadtéri filmvetítések programja: ma 20.30-tól (esőnap: szerda) az Amanda című 2018-as francia filmet vetítik (román felirat); szeptember 10-én, csütörtökön 20.30-tól (esőnap: péntek) a Békeidő című 2020-as magyar filmet nézhetik meg az érdeklődők. Jegyet 10 és 5 lejes áron a Művész mozi jegypénztárában lehet váltani. A pénztár programja: hétfőn, szerdán és pénteken 12–20, kedden, csütörtökön és esőnapon 13–21 óráig.

Felidézett család- és településtörténet
A baróti Erdővidék Múzeuma kertjében ma 18 órakor a Kik éltek, hogyan éltek Baróton? című beszélgetéssorozat harmadik találkozóján a Kossuth Lajos utca középső szakaszának, a Kis (ma Ady Endre) és az Egyed utcának szentelnek figyelmet. Kiemelten hívják és várják mindazokat, akiknek említett utcák bármelyikéhez valamilyen emlékük fűződik, esetleg ott éltek akár ők, akár szüleik, nagyszüleik, rokonaik. Az emlékek minél jobb felidézéséhez fényképeket is vihetnek. Házigazda: Hoffmann Edit muzeológus. A találkozóra érvényes a járvány miatt előírt összes óvintézkedés, a védőmaszk viselése és a megfelelő távolság betartása kötelező.

Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház szeptember 12-én 18 órától az ’56-os emlékparkban tartja a Szerb Antal VII. Olivér című regénye nyomán készült előadás bemutatóját. Rendező: Zakariás Zalán. Javasolják, hogy aki teheti, online váltson jegyet a biletmaster.ro weboldalon, ha erre nincs lehetőség, a központi jegyirodában is kaphatóak jegyek hétfőtől csütörtökig 9–16, pénteken 9–13 óráig, illetve előadás előtt egy órával a helyszínen.
M STUDIO. Szeptemberben is játssza Pyro című tűzshow-ját az M Studio: 11-én Árkoson lépnek fel 21 órától, Sepsiszentgyörgyön 13-án és 18-án a főtéren, 15-én a Csíki negyedben, 21-én 21.30-tól a Puskás Tivadar utcában várja a társulat az érdeklődőket. Szeptember 24–27. között három Kolozs megyei kistelepülésre látogat el a társulat a Shoshin Színházi Egyesület partnereként. 29-én Kovásznán is bemutatják a tűzshow-t. A sepsiszentgyörgyi előadások ingyenesek, az Árkoson tartott előadásra jegyek a központi jegyirodában kaphatók (egységes jegyár: 10 lej).

Bábszínház
A Cimborák Bábszínház A buták versenye című szabadtéri előadását Sepsiszentgyörgyön az ’56-os emlékparkban (a KultúrParkban) ma 17 órától játssza. Helyfoglalás és további információk a 0755 335 400-as telefonszámon Csüdöm Eszternél.

Zene
A The Crazy Plumbers & Voces, illetve a Sicton együttes kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt kovásznai koncertjét ma 19 órától tartják meg a Városi Művelődési Ház szabadtéri színpadán.

Kiállítás
EMŰK. A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban Bencsik János és Mattis-Teutsch Waldemar képzőművészek kettős kiállítása október 2-áig látogatható keddtől péntekig 10–17, szombaton 10–18 óráig.
MIKÓ 160. Sepsiszentgyörgyön az iskolatörténeti kiállítás újra látogatható hétköznapokon 10–16 óráig, előzetes bejelentkezés esetén 16–18 óráig is a Keresztes-házban (Gróf Mikó Imre utca 9. szám).

Röviden
ÁRAMSZÜNET. Az utcai hálózaton végzett munkálatok miatt Vargyason szeptember 10-én, csütörtökön és szeptember 11-én, pénteken 9 és 17 óra között szünetel az áramszolgáltatás.
LOMTALANÍTÁS. Sepsiszentgyörgyön év végéig tart az ingyenes lomtalanítási kampány. A fölöslegessé vált tárgyak, használati eszközök elszállításáról előzetesen a 0267 310 123-as telefonszámon lehet egyeztetni. A Tega Rt. vidéken is összegyűjti a lomokat, ma Köpecen és Miklósváron, szerdán Vargyason. Elszállítják a régi ruhákat, használaton kívüli bútorokat, fölöslegessé vált ócskaságokat, a síküveg kivételével a palackokat és befőttesüvegeket is. 5 kg üveghulladékért 0,5 liter sört adnak.
LEBOMLÓ HULLADÉK. Folytatja a Tega Rt. a biológiailag lebomló hulladékok tárolására szánt vödrök osztását Sepsiszentgyörgyön. Az akció szeptember 7-től a Grigore Bălan út, a Dália, Gyöngyvirág, Krizantém utca környékén kezdődik. Azok a lakók, akiket nem találnak otthon a vödrök szétosztásakor, átvethetik azokat a későbbiekben a köztisztasági társaság székhelyén, az Ág utca 1. alatt. A Tega felhívja a figyelmet, hogy a komposztálható hulladék számára külön konténert helyeznek el a gyűjtőpontokon, amelyet piros címkével jelöltek meg, és hogy a lebomló hulladékokat más típusú vederben is lehet gyűjteni, ha valaki úgy akarja.
TÁMOGATÓCSOPORT. Szenvedélybetegeket (alkohol-, játék- és drogfüggőséggel küzdőket) és hozzátartozóikat várják ma Sepsiszentgyörgyön 18 és 20 óra között a szemerjai református egyházközség könyvtártermébe. Érdeklődni, jelentkezni a 0757 489 778-as vagy a 0267 351 716-os telefonszámon lehet. A teljes diszkréció garantált.
MOZGÁSMŰVÉSZET. A sepsiszentgyörgyi Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában a heti program: hétfőn és pénteken 18 órától társaságitánc-kurzus, kedden és csütörtökön 19 órától Ágó-Gym – alakformáló fitnesz nőknek, szerdán 18 órától balett és kortárs tánc fiataloknak. Telefon: 0722 233 774.
TAGDÍJFIZETÉS. Az Aranyszívek nyugdíjas egyesület tagjait várják minden szerdán 11–13 óráig tagdíjfizetésre a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház kertjébe.
HUMORKERT. Szeptember 9-én, szerdán 18 órakor várnak minden kikapcsolódni vágyót a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház udvarterébe.
ÜGYINTÉZÉS. Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének négy városi irodájában az ügyfélszolgálat és a magyar állampolgársági ügyintézés programja: hétfőtől csütörtökig 8–16, pénteken 8–14 óráig. Várják az érdeklődőket a sepsiszentgyörgyi (Martinovics Ignác utca 2. szám, a Beör-palota első emelete, telefon: 0735 610 100), kovásznai (Szabadság utca 12. szám, telefon: 0734 639 897), kézdivásárhelyi (Apafi Mihály utca 1. szám, telefon: 0721 297 540), illetve baróti irodában (Szabadság utca 19-es th., 4B lh., telefon: 0742 174 168). E-mail: haromszek@rmdsz.ro. Telefon: 0267 352 552. Honlap: haromszekirmdsz.ro. ♦ Az EMNT kézdivásárhelyi irodájának nyitvatartási programja: hétfőtől péntekig 9–15 óráig. Telefon: 0267 360 087, 0786 193 581. Az iroda munkatársai arra kérik az ügyfeleket, hogy tartsák be az ajtóra kifüggesztett szabály­zatot.

Ügyelet
GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Gróf Mikó Imre utcai Catena (telefon: 0267 318 355; éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a 22-es udvartéri Dona (telefon: 0372 407 089) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben (telefon: 0267 708 431) egész héten 9–12 óráig fogadják a sürgősségi eseteket.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye az iskolakezdésről?







eredmények
szavazatok száma 1036
szavazógép
2020-09-07: Belföld - :

Tanévkezdés: sárga zónák Háromszéken is

Megyénk két városában és tíz községében sárga forgatókönyv szerint kell kezdeni a tanévet szeptember 14-én, azaz ezeken a településeken csak az elemi és a végzős osztályok (a nyolcadikosok és a tizenkettedikesek) járhatnak iskolába, a többi diák vegyes oktatásban részesül, azaz egy vagy két hétig ott lehet az órákon, a következő időszakban pedig otthonról, online üzemmódban tanulhat. Háromszéken Kézdivásárhely és néhány környező falu – Torja, Kézdiszentkereszt, Lemhény és Gelence – , Alsó-Háromszékről Mikóújfalu, Gidófalva, Maksa, Kökös és Dobolló, valamint Bodzaforduló és Szitabodza érintett. Ebből a 12 közigazgatási egységből 11-ben 1 és 2 ezrelék között mozog a fertőzöttség, Torján ellenben magasabb, 2,58 ezrelékes.
2020-09-08: Elhalálozás - :

Elhalálozás