A járvány második púpján

2020. szeptember 10., csütörtök, Belföld

Továbbra is magas az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések száma, a legfrissebb jelentés szerint országszinten 1380 pozitív eredmény született a legutóbbi 24 órában elvégzett 25 185 tesztből. A fertőzöttek száma ezzel 99 684-re emelkedett Romániában, Háromszéken pedig – ahol ezúttal kicsi a növekedés, 2 új esetet jegyeztek az előző naphoz képest – 904-re.

  • Az új esetek száma megyénként. Fotó: casajurnalistului.ro
    Az új esetek száma megyénként. Fotó: casajurnalistului.ro

A gyógyultak száma 41 010, rajtuk kívül 12 568 tünetmentes beteg távozott a kórházból tíznapi bent fekvés után – tudatja a belügyminisztérium, a közlemény azonban megjegyzi, hogy ezek a számok változhatnak, mert az adatok összesítésére szolgáló alkalmazáson “műszaki módosításokat” végeztek. Az újratesztelésekből 760 bizonyult pozitívnak, ebből 7 Kovászna megyei. A 47 csütörtökön jelentett elhalálozás között is van háromszéki, velük együtt már 4065 áldozata van a járványnak Romániában.

Kórházban 7133 koronavírusos beteget ápolnak, 459 állapota súlyos, ők az intenzív osztályon fekszenek. 10 370 igazoltan fertőzött személy lakhelyi elkülönítésben tartózkodik, 5940 pedig intézményiben. Házi karanténban 35 488-en vannak, intézményes karanténban pedig 12-en.

A külföldön élő román állampolgárok közül már több napja változatlanul 6599 fertőzést, 126 elhalálozást és 338 gyógyulást jelentenek.

A romániai járvány állásáról Nelu Tătaru egészségügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy az első hullám második púpján vagyunk, egy fűrészfog-szerű tetőn. Azt is elmondta: a koronavírus elleni oltások egy része – 1,29 millió adag abból a 10 millióból, amit a kormány rendelt – már az idén decemberben megérkezhet, és 2021 januárjában megkezdhetik a leginkább veszélyeztetett kategóriák beoltását.

Hozzászólások
Szavazás
Mi a véleménye az iskolakezdésről?







eredmények
szavazatok száma 1011
szavazógép
2020-09-10: Sport - :

Papírformasikerek (Atlétika)

Szinte minden számban a legesélyesebb sportoló győzött kedden az ostravai 59. Golden Spike atlétikai versenyen, a hagyományos viadal legnagyobb sztárjai hozták, amit előzetesen vártak tőlük.
2020-09-10: Közélet - Fekete Réka:

Új otthon a Székely Mikó Kollégium kisdiákjainak

Kevés iskola pedagógusa mondhatja el, hogy olyan iskolában kezdi a tanévet, ahol a padoktól a székekig, a táblától a falfestésig, az udvar szabadtéri bútorzatától a játszótérig minden új, ráadásul a tanítók, tanárok dönthették el közösen, hogy milyen környezetben szeretnének tanítani, és a kivitelezés is az ő ötleteik alapján valósult meg. Ez történt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium elemi osztályainak helyet adó Gábor Áron utcai, Kós Károly tervezte épületben és a hozzá tartozó kétszintes szabadtéri felületen, amelyet csütörtökön mutatott be a sajtó képviselőinek Antal Árpád polgármester és Kondor Ágota iskolaigazgató.