Szeptember 15-től újabb 30 napra meghosszabbította a kormány a koronavírus-járvány miatt május közepén elrendelt, azóta kétszer meghosszabbított veszélyhelyzetet.
A hétfőn elfogadott kormányhatározat alapvetően megtartja az eddigi korlátozásokat, amelyeket a szeptember 27-i önkormányzati választásokkal kapcsolatos előírásokkal egészítettek ki. A jogszabály szerint a voksolás alkalmával mindenkinek maszkot kell viselnie, a személyi igazolványt már nem az urnabiztosoknak, hanem a szavazónak kell belehelyeznie abba a berendezésbe, amely nyilvántartásba veszi, hogy szavazásra jelentkezett. A voksolónak a szavazókörbe történő érkezésekor és távozáskor is fertőtlenítenie kell a kezét.
A hétfői kormányülés végén Raed Arafat belügyi államtitkár figyelmeztetett, hogy a szavazóhelyiségben egy rövid időre fel kell majd fedni az arcot, mert csak így lehetséges a személyazonosság bizonyítása. Amennyiben valaki nem hajlandó maszkot viselni vagy éppen nem hajlandó levenni a maszkját a személyazonosság bizonyítása végett, az számíthat arra, hogy a szavazóbizottság nem fogja beengedni a szavazóhelyiségbe. Azt is elmondta: külön fogják megszámolni a fertőzött személyektől begyűjtött szavazólapokat, és az ezt végző szavazóbiztosok „védelemben” részesülnek majd. A mozgóurnát először azokhoz viszik ki, akik más betegség vagy mozgáskorlátozottság miatt nem tudnak elmenni szavazni, és csak ezt követően kerülnek sorra a koronavírusos vagy karanténban levő személyek.
A választási kampányban is érvényben maradnak az egyéb rendezvényekre érvényes gyülekezési korlátozások, miszerint zárt térben legfeljebb ötvenen, szabadtéren pedig legfeljebb százan gyűlhetnek össze. A tegnapi kormányülésen Ludovic Orban miniszterelnök külön kitért arra, hogy a vészhelyzetet meghosszabbító jogszabály ugyanilyen megkötöttségekkel – vagyis legfeljebb száz résztvevővel – a tüntetéseket is lehetővé teszi, a szokásos távolságtartási szabályok és maszkviselési kötelezettség betartása mellett.
A kormányhatározat feloldja a még létező korlátozásokat a sportolók számára, ezentúl tehát – bizonyos egészségügyi előírások betartása mellett – a fizikai kontaktust feltételező sportágakban is újrakezdhetik az edzéseket és versenyeket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.