Kampányban az EMSZUtak, egészségügy, fiatalok, anyanyelv

2020. szeptember 15., kedd, Közélet

Emberközpontú fejlesztéseket és betegközpontú egészségügyi ellátást szorgalmaz az Erdélyi Magyar Szövetség Háromszéken. Tegnapi sajtótájékoztatójukon a szervezet két megyei tanácstag-jelöltje, Bálint József és Fazakas Péter ismertette elképzeléseit.

  • Fazakas Péter és Bálint József
    Fazakas Péter és Bálint József

A megyei önkormányzat egyik fontos feladata a hatáskörébe tartozó utak feljavítása, karbantartása, tisztítása, és e téren van még behozni való – véli Bálint József, aki nem teljes aszfaltozást akart ígérni, hanem a megígérteket szeretné hamarabb megvalósítani, mert „az idő nagyon felgyorsult, nem érünk rá négy évenként ugyanazokat ígérni”. Véleménye szerint a megyei utaknak településeket kell összekötniük, hogy a közlekedés kényelmesebb, európaibb legyen, no meg azért is, mert a döcögős, poros utak inkább riasztják, mint vonzzák az embereket, ezekre turizmust sem lehet építeni, ami (járványon kívüli időkben) megélhetést, munkahelyeket, a térség fejlett világhoz való kapcsolódását jelentené. A politikus elmondta: a Torja–Bálványos–Sepsibükszád út „már mindenkinek a tulajdonában volt”, de teljes felújítást utoljára 30 éve végeztek rajta, és ez meg is látszik az állapotán. Hasonló a helyzet a sepsibesenyői víztározó környékén, ahol neki-nekifutnak az útjavításnak, de soha nem érnek a végére, idén talán kétszáz méternyit haladtak. Jó néhány helyen pedig egyszerűen elfogy az aszfalt a falu előtt vagy ennek közepén, elmérték vagy elnézték az út széle-hosszát, nem tudni, de nagyon bosszantó a jelenség. Rövid kis szakaszokról van szó, valami tíz-húsz helyen a megyében (példa rá a Zabolát Szörcsével összekötő, illetve a Bácstelekre vezető út), összesen nem lehet több tíz kilométernél, ami még hiányzik. Ez a kivitelező komolyságát és a megrendelő (a megyeháza) odafigyelését, illetve a kettőjük kapcsolatát is minősíti – jelentette ki.

Az egészségügyben is leginkább az odafigyelést hiányolja Bálint József. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évtizedben nagyon sok pénz befolyt a megyei kórház felújítására, de ezt hatékonyabban is el lehetett volna költeni, mert amíg egy épületet korszerűsítettek, a többit elhanyagolták: a tüdőkórház, a pszichiátria vagy az egykori fogászati klinika nagyon leromlott állapotba került. Emellett a betegek is elégedetlenek: nagyon sokan jelezték az utóbbi időben, hogy hiányos a szakembergárda, a betegközpontúság pedig csak álom maradt. Vannak jó tapasztalatok is, de panaszok is jócskán, emiatt az EMSZ jelöltje úgy véli, hogy át kell térni a pénzközpontúságról a betegközpontúságra.

Fazakas Péter a most záruló önkormányzati ciklusban is a megyei tanács tagja volt, ezt a munkát szeretné folytatni, mert sokat tanult az elmúlt négy évben, és vannak ötletei a következőkre is. Elmondta, hogy minden olyan határozat-tervezetet megszavazott, ami a megye, a lakosság javát szolgálta, fejlesztést, kultúrát, oktatást, sportot. A Sepsi SIC klub támogatásával is egyetért, habár hiányolja a helyi nevelésű játékosokat a csapatból, és ezt a nézetét politikai ellenfelei közül is többen osztják. Az útjavításokról is van észrevétele: szerinte az aszfaltozást nem a falvak között kellene kezdeni, hanem a lakott településeken, ahol nagyobb a jövés-menés. Ami a jövőbeli terveit illeti, szorosabb kapcsolatot kíván tartani a községi tanácstagokkal, hogy a helyi gondok megoldásában segíteni tudjon. Különösen a fiatalok felkarolását érzi szívügyének, a helyi önkormányzatok rendelkezésére álló telkeket, illetve a gazda nélkül maradt lakásokat nekik engedné át, hogy a kiüresedő településeken ismét élet legyen, és kisvállalkozások létrehozására is ösztönözné őket. Fontosnak tartja a kulturális élet és a sport visszahonosítását is, mert a tömegsportot még Sepsiszentgyörgyön is „átruházták a magánvállalkozókra”, például a félezernél több minifocizónak egy műfüves pálya sem áll rendelkezésére. Utoljára, de nem utolsósorban az anyanyelv-használat kiterjesztését említette, mert az nem természetes, hogy a megyei tanács ülései románul zajlanak a 74 százalékban magyarok lakta Háromszéken, ahol a megyei tanács 84 százaléka magyar, és az sem, hogy a polgármesteri hivatalokban az ügyintézés szinte kizárólag román nyelvű.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja-e oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 2290
szavazógép
2020-09-15: Közélet - Nagy D. István:

Agrárszakértőkkel erősítenék a megyei önkormányzatot (Kampányban az RMDSZ)

A fiatalok, majd az oktatásban tevékenykedők után az agráriumban és a vidékfejlesztés ágazatában dolgozó, a megyei önkormányzati listán szerepelő jelöltjeit mutatta be tegnap az RMDSZ háromszéki területi szervezete. Antal Esztilla vidékfejlesztési szakember, az Alutus Régió Egyesület ügyvezetője, Orbán Miklós agrármérnök, az AgroSIC Közösségek Közti Társulás vezetője, Dimény György erdészmérnök és Cseh Csaba vállalkozó eddigi tevékenységükről, jövőbeni elképzeléseikről Tamás Sándor, a megyei önkormányzat vezetője társaságában számoltak be.
2020-09-15: Jegyzet - Ferencz Csaba:

Tanácsos lenne (Tollraforgó)

Bizony, tanácsos lenne, ha legalább az ezerrel dübörgő kampányban az illetékesek helyesen használnák a szavakat. Valódi tartalmuk szerint. Mert a tanácsost – amióta az uralkodók rájöttek, hogy hatalmuk megtartása érdekében szükséges bizalmasokkal körbevenniük magukat – kinevezik. És korántsem választják. Továbbá nem döntéshozók, nem szavazatukra, hanem tanácsukra, odaadásukra van szükség.