Lejárt a bólogató Jánosok ideje!Új vezetői munkastílusra van szükség Gidófalva községben /X/

2020. szeptember 16., szerda, Közélet

Közösségszolgálatra összpontosító, versenyképes csapattal nevezett be a gidófalvi helyhatósági választásokra az Erdélyi Magyar Szövetség, melyet a 26 évi tanácsosi tapasztalattal rendelkező Máthé István polgármesterjelölt vezet, s melyben kezdeményezni kész fiatalok, köztük vállalkozó, három hölgy, egy végzett ifjú jogász egészítik ki az idősebbek jártasságát. A tizennégy személyes lista alaposan kidolgozott programjában a községet alkotó hat falu mindenikének kínál megoldást gondjaira. A csapat a vírusjárvány és az átmenetiség miatt is megbénult élet felpezsdítését tekinti feladatának.  

A technikusi végzettségű veterán önkormányzati tanácstag, a zoltáni Máthé István az eddigitől eltérő munkastílus meghonosításával nyitna merőben új fejezetet a község történetében, mivel nem bólogató Jánosokból állította össze munkatársi gárdáját. Az eddigi egyszemélyes vezetés bírálójaként az utóbbi években támogatóra lelt a gidófalvi Szabó Ferenc, több kötet szerzőjének személyében, akivel tanácstagként együttműködve mindenki másnál több javaslatot, határozattervezetet dolgoztak ki. Fölöttébb fonák vonása a mai kampánynak, hogy az a személy, egy versenytárs terjeszt elő olyan javaslatokat, melyeket korábban ő maga fújt le a „nem lehet!” jelszavával, és most, választások közeledtén „megtáltosodott’”.

A fő munkálat ma az egész község életét felforgató, folyamatban lévő útjavítás és aszfaltozás. De a széthúzó, munkájukat össze nem hangoló alvállalkozók miatt most áll a munka, nyilván azért, mert a cégek túlvállalták magukat, s kampánycélokra másutt is szükség van rájuk.

A felügyelet hiányára vall, hogy sok a minőségi probléma a félbe-szerbe hagyott szakaszokon, valamint a mellékutcákra kitérő útelágazásoknál is.

Kulcseleme programjuknak az infrastruktúra bővítése, elébe menve a falvak megkezdődött megújulásának. Új házakat húztak-húznak fel többfelé az újonnan beköltözők, telekvásárlók. Ott villanyvezetékre, vízvezetékre, csatornázásra van szükség.

Folytatni kellene szorosabb ellenőrzés mellett a folyamatban lévő munkálatokat, különben évekre elhúzódhatnak.

A községi oktatási hálózat összevonása nyomán felszabadult épületeket hasznosítani kellene.

Étfalván az iskolát átneveznék és falumúzeumot hoznának létre benne.

Gidófalván fő gond volt a tanügyiek és a polgármesteri hivatal közötti nézetkülönbség feloldása, ebben is közreműködött Máthé István.  

A tanévkezdet most biztosított, de megoldásra vár a nagy uniós beruházás, az informatikalabor beüzemelése, különösen, hogy a községre a sárga kód előírásai érvényesek pillanatnyilag, azaz a gyermekek fele otthon kezdi online közvetítéssel a tanulást. Az ultramodern felszerelés bent van az iskolában évek óta, de még nem működik.

Fotosmartonoson 12 éve áll félbehagyottan egy közösségi ház, még villanyt sem tudtak bevezetni. A két falunak orvosi rendelőre lenne szüksége, miként szakorvosi konzultációk is elkelnének a községben a megyeszékhelyről kiszálló orvosok bevonásával. Fotosmartonoson baj van a vízellátással is, mely a többi faluban sem működik kifogástalanul.

Angyaloson égető probléma az egyháznak visszaadott kultúrotthon nagyon rossz állapota, azt vissza kellene bontani és újjáépíteni. Itt a kanalizálási hálózat kiterjesztése is megoldásra vár.

Minden faluban felemás a szemételszállítás helyzete, a lakosság egy része igényli csak a Tega szolgáltatásait, márpedig a többiek hulladékai meg nem engedett helyekre kerülnek és szennyezik a környezetet.  

A tanács tulajdonában lévő szabad területeket lehetne felkínálni helyi és ide települő fiataloknak.

Az ifjúság szórakozásának, közösségi életének ma nincs nyoma a falvakban.

Szabó Ferenc önkormányzati képviselőjelölt (költő, író) az Erdős Gábor és a Gidófalva községközponthoz tartozó művelődési otthonoknak működési szabályzatot és rendezvényajánlatot dolgozott ki a pangó kultúrélet feltámasztására, ebben évente ismétlődő fesztiválok a műkedvelők felkarolására, művelődési hét, faluünnep, karácsonyi hagyományok bemutatása, farsangolás, előadók meghívása stb. szerepelnek, mindezt szak­alkalmazottak szervezésében.  

Ígyártó Szabolcs önkormányzati képviselőjelölt sportcentrum felépítését szorgalmazná, a szomszéd Bodok erre jó példa. Az állatvédelem helyzete is sok kívánnivalót hagy maga után, amelyet egyik falusfelük, Igyártó Nándor egyetemista, állatvédő aktivista képvisel, s akinek munkásságát szükséges segíteni.

Szakács János önkormányzati képviselőjelölt, frissen végzett fiatal jogász a tulajdonjogok tisztásához járulna hozzá, sok földterület azonosítása késik és húzódik évtizedek óta. A község 16 hektáros ipari parkjának mai használója nem fizet adót, a park kiaknázatlan, holott nagy reményeket fűztek hozzá, melyekből eddig semmi sem valósult meg.

Ebben Máthé István is nagy lehetőséget lát, hiszen számtalan pályázati lehetőséget is elszalasztottak eddig. Csapatának nagy előnyeként emeli ki, hogy tagjainak nincsenek gondjaik a saját tulajdon elismertetése kapcsán, ezért valóban a közösségi életnek szentelhetik magukat.

(fizetett politikai hirdetés)

Hozzászólások
Szavazás
Mely párt jelöltjeit támogatja a vasárnapi önkormányzati választáson?











eredmények
szavazatok száma 469
szavazógép
2020-09-16: Pénz, piac, vállalkozás - Ferencz Csaba:

Brexit-tánc

A napokban valóságos nyilatkozatháború alakult ki az európai uniós és néhány befolyásos tagállam képviselői és az unióból kilépő Egyesült Királyság vezetői között. Október végére ugyanis nyélbe kellene ütni az EU és a szigetország közötti szabadkereskedelmi egyezményt, ám az erről folyó egyeztetések zsákutcába jutottak, miután a britek külön jogszabályt akarnak elfogadni Észak-Írország vonatkozásában. Hogy a csörte mennyire az alkupozíciók megerősítése és mennyire a gazdasági érdekek érvényesítése, arról az elemzők véleménye is megoszlik.  
2020-09-15: Belföld - :

Az államfő visszaküldte a parlamentnek a Trianon-törvényt

Visszaküldte a parlamentnek Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amely június 4-ét, a trianoni békeszerződés évfordulóját ünnepnappá nyilvánítaná – közölte kedden az elnöki hivatal.