A gyermekek és a fiatalok körében sokkal kisebb a valószínűsége a súlyos koronavírus-megbetegedésnek, mint a felnőtteknél, a fertőzés okozta gyermekkori halálozás pedig rendkívül ritka – állapították meg brit kutatók.
Az augusztus 27-én közzétett tanulmány 138 brit kórház pácienseinek adatait elemezte. Mint kiderült, a fertőzöttek kevesebb mint 1 százaléka volt gyermek, és közülük is kevesebb mint 1 százalék – hat gyermek – halt meg. Az elhunytak már a koronavírus-fertőzés előtt is súlyos betegek voltak vagy valamilyen rendellenességben szenvedtek.
„Elég biztosak lehetünk abban, hogy a Covid-19 nem jár súlyos következményekkel a gyermekekre nézve, vagy legalábbis nem jelentős mértékben” – fogalmazott Malcolm Semple, a Liverpooli Egyetem professzora, a kutatás egyik vezetője. A Covid-19-ben megbetegedett gyermekek körében ritkán alakul ki súlyos állapot, és a halálozás elenyészően ritka. A szülők megnyugodhatnak, hogy gyermekeik nincsenek veszélyben, ha visszatérnek az iskolába – fűzte hozzá a kutató.
A koronavírus-járvány terjedésével kapcsolatos adatok szerint világszerte a megbetegedések 1–2 százaléka jut a gyermekekre. A jelentett fertőzések túlnyomó többségében a gyermekek tünetei enyhék vagy nincsenek is tüneteik, halálozás pedig elvétve fordul elő. A brit kórházakban elhunyt hat gyermek mindegyikének súlyos kísérőbetegségei voltak a kutatók szerint. Mint írták, a halálozási arány így is sokkal alacsonyabb volt az adott időszakban a betegség miatt kórházba került, összes korcsoportra vetített 27 százalékos aránynál.
A tanulmány szerint a megbetegedett gyermekeknél a tünetek között szerepelhet a torokfájás, nátha, hányás, hasi fájdalom, hasmenés és kiütések a Covid-19 olyan ismert tünetei mellett, mint a láz, légszomj és köhögés. (MTI/Reuters)