Körülbelül kétszázötven törvényt akarnak ,,átfuttatni" a parlamenten dicső honatyáink a mandátumuk farkán. Csoda-e, ha a törvényfolyam nagy része ócska populizmus, át nem gondolt, át nem rágott, meg nem emésztett jogszabály, melyeket a kormány azonnal az alkotmánybírósághoz küldhet át, s visszavonásukkal, alapos módosításukkal kezdődhet majd az új parlament első ülésszaka. Hogy mit műveltek négy esztendeig, ennyi ,,tartozást" halmozván fel, az talány.
A törvénygyártásban most éppen az alsóház, a képviselők csodálatos testülete iparkodik jó sztahanovista módra, s Olteanu házelnök ülésvezetői módszerei közé bevezette a világcsúcsokat is döntögető hadarást és hadovázást is.
A szenátus nem ennyire nekihuzalkodó, s különben is, Văcăroiu mester, a kiérdemesült házelnök, egykori kormányfő az Állami Számvevőszék élére készül, ahol majd boldogan és nyugodtan kvaterkázhat a pénzügyekben tudorkodó kollégáival, s egyéb szenvedélyeinek is háborítatlanul hódolhat...
Ez az egész nevetséges sietség és zűrzavar újra felveti Románia egész parlamenti rendszere újravizsgálásának szükségességét, hiszen érthetetlen, miért kell két párthuzamosan működő ház, amikor nem kiegészítik, hanem csupán zavarják egymás munkáját. Azon is el kellene gondolkodni már, hogy egy húszmilliós (!) országnak — igen, ennyien maradtunk idehaza — mi a csudának kell ennyi bölcs honatya, kinek legalább egynegyede félig írástudatlan, egy jó hányada közönséges mandátumvásárló csaló, s a többieket sem — óriási tisztelet a kivételeknek! — veti föl az ész, inkább a szerzésben és az ügyeskedésben jeleskednek.
Visszatérve a törvények sorozatgyártására, döbbenten figyeltem és figyelem, ahogyan a képviselők és szenátorok a pártelnökök és frakcióvezetők ,,beintésére" úgy szavazgatnak, akár a birkák, s most a legbecsületesebbek — ha egyáltalán így lehet nevezni őket — azok, kik legalább tartózkodnak, tudván, hogy e törvényözönt még a szakbizottságok sem vizsgálták-elemezték igazán, arról már nem is szólva, hogy hatástanulmány egyetlenegyhez sem készült. Elég a tanügyiek ötven százalékot meghaladó villámgyors fizetésemeléséről szóló jogszabályt, az államosított házakkal foglalkozó Voiculescu-törvényt említenem, de a példákat tucatszám sorolhatnám.
A konkrétan fölemlített két példa esetében el kell mondani, hogy az oktatásban dolgozók bérét lett volna idő és lehetőség négy esztendő alatt a kívánt szintre emelni (ugyanez vonatkozik az egészségügyiekére is, de a közhivatalnokok és a rendvédelmisek bérezése alaposabb átgondolást igényelne).
Nem így történt, Geoană szocdemszeinek menetelése belehajszolta az országot a közalkalmazottak és a versenyszféra résztvevőinek konfliktusába. ,,Szakszervezeti" segédlettel, persze.
S történik mindez egy mandátum végén, a választások előestéjén, pénzügyi világkrízis közepette.