A pedagógustársadalmat megalázó politikai játszma ellen tartott tegnapi fővárosi tüntetésen egy hatvanfőnyi háromszéki csoport is részt vett, akik nevében Nagy Gábor, a Tanügyiek Szabad Szakszervezete megyei elnöke nyilatkozott lapunknak. A bizalmi elmondta, ami most történik, az nem más, mint politikai hazardírozás szavazatszerzés reményében, ennek akarnak véget vetni azzal, hogy kifejezik egyet nem értésüket az ilyen komolytalan és felelőtlen politikusi magatartással szemben.
Mint ismeretes, a parlament múlt héten megszavazta a tanárok ötvenszázalékos béremelésére vonatkozó törvényt, a szükséges pénzforrást ellenben nem jelölte meg, a pedagógustársadalom ezért cinikusnak tartja ezt a lépést. Nagy Gábor leszögezte, a törvényt nem lehet hatályon kívül helyezni, ezért attól nem is tartanak, hogy nem kapják meg a béremelést, a kérdés csupán az, hogy mikor. A bizalmi szerint az október elsejétől érvényben lévő törvénynek azáltal lehet érvényt szerezni, hogy rá kell kényszeríteni a parlamentet, nevezze meg a pénzforrásokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.