Tisztességes kampány után szavazásra buzdít az RMDSZ

2020. szeptember 25., péntek, Közélet

A járvány okozta helyzet ellenére, mely sokakat óvatosságra késztet, a vasárnapi voksoláson való részvételre buzdítanak mindenkit az RMDSZ háromszéki vezetői. Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, valamint Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a választás tétjéről beszélt tegnapi kampányzáró sajtótájékoztatójukon, abbeli meggyőződésüknek is hangot adva, hogy sikeres évtizedet tudhat magáénak a háromszéki közösség. Mindkettejük meglátása szerint összességében a kampány tisztességes és korrekt volt, a maguk részéről pedig a továbbiakban is tervek, víziók mentén akarják folytatni a munkát, együttműködve azzal, akivel ez lehetséges.

  • Antal Árpád és Tamás Sándor
    Antal Árpád és Tamás Sándor

A sepsiszentgyörgyi elöljáró bevezetőként Farkas Árpád Hófúvás című versének zárósorait idézte –  „Élni a hó alatt is lehet jó, de csattogó szélben érdemesebb” – melyek szerinte jól jelzik azt, hogy az elmúlt 15 évben a Tamás Sándorral való szövetségük, kiállásuk, vállalásaik mire épültek. Tamás Sándor ide kapcsolódóan megjegyezte, hogy a kettejük nagyjából 15 évre visszatekintő, ritka szoros emberi, szakmai és politikai kapcsolata, szövetsége jót tett a megye és a települések fejlődésének. Talált a szó a nemzetpolitikát illetően is, és úgy véli, ezáltal sikerült bizonyítaniuk, hogy egy meg egy nem feltétlenül kettő, hanem akár 11 is lehet. Antal Árpád szerint ennek köszönhető, hogy Sepsiszentgyörgy egy helyét kereső megyeközpontból a régióban irányt mutató, eleven, fejlődő kulturális és közösségi központtá vált. Az ide vezető utat ugyanakkor a közösség és az önkormányzat együtt tette meg.

Antal Árpád szerint Sepsiszentgyörgy kapcsán a közösség általános hangulatát érdemes elsősorban kiemelni, ami abból fakad, hogy sokan szeretik ezt a várost. És nemcsak azok, akik őt vagy az RMDSZ-t támogatják, hanem azok is, akik nem az ő pártján állnak vagy akár ellenfeleként indultak a mostani választásokon. Az elöljáró úgy látja: az, hogy Sepsiszentgyörgyön egy civilizált, jó hangulatú kampány zajlott, az, hogy pozitív kritikát fogalmaztak meg a választási ellenfelei, amelyeket meg is hallgatott, kiemelten fontos, mivel hétfőn újabb nap kezdődik, és együtt kell továbbtervezni. Feltett szándékuk, hogy a választások után szintet lépjenek, és ehhez azokra is szükség van, akik vasárnap nem őket támogatják szavazataikkal.

Antal Árpád szerint a vasárnapi voksolás tétje a magas jelenlét, amely bizonyítja, hogy a megyeszékhely közössége képes erőt felmutatni. Tisztában vannak ugyanakkor azzal, jelen körülmények között sokan kétszer is meggondolják, hogy részt vegyenek-e a választásokon. Érdemes ugyanakkor a szakemberek véleményét is szem előtt tartani, miszerint a néhány perces voksolás járványügyi szempontból nem veszélyesebb, mint egy bevásárlás. „Arra kérem a sepsiszentgyörgyieket, hogy vegyenek részt a választásokon, ez egy olyan 1989 után szerzett rendkívül fontos jogunk, amivel élnünk kell. Akinek fontos a város jövője, kérem, voksoljon vasárnap” – szólt Antal Árpád felhívása.

Tamás Sándor a kampány kapcsán kijelentette: politikai ellenfeleikkel ellentétben nem az ígérgetésekre építették a kampányukat, hanem arra, ahogyan eddig éltek és dolgoztak. Ez is különbözteti meg őket a többi politikai alakulattól, legyen szó magyar vagy román párttól: eddigi eredményeikre és jövőbeli terveik ismertetésére összpontosítottak, nem foglalkoztak politikai ellenfeleikkel, azok viszont elég sokat velük. Tamás Sándor szerint a legerősebb kritika, amit az ellenfelekkel szemben megfogalmazott, hogy a jelölteknek több komolyságot kellene tanúsítaniuk, mert az önkormányzati munka nem egy délutáni vagy szabadidős foglalkozás. Ide kapcsolódóan pár, a kampány során történt esetet is felidézett, amikor az ellenfelek felkészületlenségére derült fény, ami könnyen visszaüthet. Az elnök szerint az emberek a látottak, hallottak alapján hozzák meg a döntésüket, és biztos lesznek olyanok, akik csak azért is ellenük szavaznak, és olyanok, akik engednek a szemfényvesztésnek. Ők továbbra is a víziók és a tervek mentén szándékoznak haladni, viszont arra is odafigyeltek, az ellenfeleik milyen gondokat soroltak fel, milyen ötletekkel álltak elő. Akivel lehet, ezután is együtt akarnak dolgozni – tette hozzá.

A választásokon való részvétel tekintetében Tamás Sándor elismerte, hogy gondot jelent a járvány okozta helyzet, azt tapasztalták, hogy vidéken, ahol nincs jelen a fertőzés, az emberek kevésbé tartanak attól, hogy voksoljanak. Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely esetében az aggodalom erőteljesebb, fokozottabb az óvatosság. Ennek ellenére mindenkit arra buzdítanak, hogy vasárnap járuljanak az urnákhoz. „A demokrácia velejárója, hogy azok döntik el egy település sorsát az elkövetkezendő időszakra, akik elmennek szavazni. Nekünk is érdekünk, hogy minél többen tegyenek így, hiszen nem mindegy, hogy 181 ezer választópolgár közül 80–100 ezren nyilvánítanak véleményt, vagy csak harmincezren” – mutatott rá Tamás Sándor.

Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a december 6-i parlamenti szavazáson?







eredmények
szavazatok száma 1205
szavazógép
2020-09-25: Közélet - Nagy D. István:

Tavasszal nyithatnak (Új bevásárlóközpont Sepsiszentgyörgyön)

Közleményben tudatta a Prime Kapital ingatlankezelő és befektetőcsoport, hogy folytatják a sepsiszentgyörgyi Sepsi Value Centre bevásárlóközpont építését, melyet a járványhelyzetre való tekintettel az év elején leállítottak. A csoport azt is közölte, hogy a 16 ezer négyzetméternyi kereskedelmi felületet magában foglaló létesítményben a megye első hypermarketje fog működni a Carrefour égisze alatt, emellett több romániai és nemzetközi kereskedelmi társaság nyit üzletet, illetve helyi kereskedők és szolgáltatók is helyet kapnak.
2020-09-25: Jegyzet - Kuti János:

Támadások kereszttüze (Kármentő)

Potápi Árpád János, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára úgy nyilatkozott a Krónika napilapnak múlt pénteki interjújában, hogy a román–magyar viszony „udvariasan korrekt”.