Sárga forgatókönyvre váltanak Felső-Háromszéken

2020. szeptember 28., hétfő, Közélet

Hibrid oktatás kezdődik a héten több felső-háromszéki tanintézményben – derül ki abból az összesítésből, melyet a hét végén tett közzé a megyei tanfelügyelőség.

  • Manócska óvoda, Kézdivásárhely
    Manócska óvoda, Kézdivásárhely

A hivatalos tájékoztató szerint Kézdivásárhelyen és több környező településen megszokott, tantermi oktatásról a hibrid, azaz a sárga forgatókönyvre térnek át, az intézkedés összesen harminc iskolát és óvodát érint a térségben. Hasonló módon indul az oktatás Illyefalván és a hozzá tartozó Sepsiszentkirályban is. Ugyanakkor Dobollón és a környező településeken nyolc intézményt ezentúl látogathatnak a diákok, óvodások, miután a járványtani mutatók alapján sárgáról zöld forgatókönyvre válthatnak, s ugyanez érvényes Kisvirágospatakon és a Bodzavidéken egy-egy, Gelencén négy, Haralyban két, valamint Lemhényben négy tanintézmény esetében.

Akárcsak az előző héten, továbbra is távoktatás lesz a megye öt intézményében, azaz a dálnoki óvodában és iskolában, az oltszemi kisegítő iskolában, valamint a megyeszékhelyen a Mikes Kelemen Elméleti Líceumban és a Puskás Tivadar Líceumban.

Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a december 6-i parlamenti szavazáson?







eredmények
szavazatok száma 1208
szavazógép
2020-09-28: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Új korszak kezdődik?

Történelmi pillanatról beszélt Ludovic Orban kormányfő tegnap az urnazárás után: a Nemzeti Liberális Párt 1989 óta először győzött a választásokon, először vert rá Szociáldemokrata Pártra, jelentette ki, és azonnal ellent is mondott magának azzal, hogy a tavalyi EP-választásokon és az elnökválasztáson is az NLP nyert.
2020-09-28: Közélet - Farcádi Botond:

A polgármesterek zömét újraválasztották, váltás Baróton (Önkormányzati választások Háromszéken)

Háromszéken az országosnál mintegy öt százalékponttal alacsonyabb, 40,66 százalékos részvétel mellett zajlottak tegnap az önkormányzati választások. Az eredmények nagyobb meglepetéseket nem hoztak, a települések többségében az RMDSZ győzött, Tamás Sándor újabb négy évig lesz a megyei tanács elnöke, a tisztségben levő polgármesterek zöme is újrázhat. Az Erdélyi Magyar Szövetség egy polgármesteri tisztséget szerzett, Esztelneken, az általuk is támogatott független jelölt győzött Ozsdolán is. Antal Árpád újabb négy évig lesz Sepsiszentgyörgy polgármestere, Kovásznán Gyerő József újrázhat, Kézdivásárhelyen ismét Bokor Tibornak szavaztak bizalmat, Baróton azonban változás lesz: az erdővidéki várost Benedek-Huszár János vezetheti majd a következő években.