Barótnak új polgármestere van Benedek-Huszár János személyében, az őt támogató Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) hárommal több helyi tanácstaggal rendelkezik, mint amit az EMNP négy éve szerzett – mégsem teljes az ellenzéki győzelem, hiszen az RMDSZ megőrizte többségét a tanácsban. Az RMDSZ nyolc helyet birtokol, az EMSZ ötöt, mellettük függetlenként Zsombori Csaba és Bán István kapott önkormányzati képviselői megbízást a választóktól.
Barót 7681 választásra jogosult polgárából 3559-en (46,34 százalék) járultak vasárnap az urnákhoz, hogy polgármestert válasszanak. A legtöbb szavazatot, 1272-öt az EMSZ által támogatott független jelölt, Benedek-Huszár János kapta, bő négyszáz szavazattal lemaradva követte őt Bán István (820), Lázár-Kiss Barna András (792), Derzsi Sámuel (420) és Nagy István (157).
Benedek-Huszár János leginkább Bibarcfalván nyert, ahol 210 voksot, azaz az érvényes szavazatok 65,83 százalékát kapta meg, de szép számban előlegezték meg neki a bizalmat Baróton is, ahol szinte mindegyik körzetben kétszázan szavaztak rá. Bán István az otthoni körzetében, Köpecen élvezte a legnagyobb támogatást: a 204 kapott voks a faluban leadott érvényes szavazatok 51,26 százalékát jelentette. Lázár-Kiss Barna András fő szavazóbázisa Felsőrákoson és Bodosban volt, ahol 56,52, illetve 43,82 százalékot szerzett.
A pártoknál megkérdőjelezhetetlen az RMDSZ fölénye: a 3138 érvényes szavazatból 1225-öt szerzett a szövetség, ami – a visszaosztások után – nyolc mandátumhoz volt elég, az Erdélyi Magyar Szövetség számára a 789 szavazat öt tanácstagi széket jelentett. Függetlenként bejutott még a tanácsba Zsombori Csaba (325 szavazat) és Bán István (194). Nagyon jól szerepelt a kampányt egyáltalán nem folytató, de a közösségi munkájáért igencsak ismert köpeci Smântână Romeo Titi (162), őt Szakáts Attila (135) követte, a várost nyolc évig polgármesterként irányító Nagy Istvánnak a szavazóbázisa 131-re apadt, Berszán Miklós pedig mindössze 58 választó bizalmát nyerte el.
Erdővidéken a „legsokszínűbb” tanács Bölönben lesz, ahol az RMDSZ öt tanácstagja mellett a Pro Európa Roma Szövetség (3), az EMSZ (2), a Nemzeti Liberális Párt (1) a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Pro Romania (1) lesz képviselve. A polgármesterjelöltekre leadott 923 szavazat zömét (628) az RMDSZ-es Sikó Imre kapta, őt 267-tel Bíró Barna Gyula (EMSZ) követi, Ghiță Mariannak mindössze 28 támogatója akadt.
Nem sokkal „fakóbb” Nagyajta képviselő-testülete sem: az RMDSZ hat helyet szerzett, az EMSZ kettőt, az LDSZ kettőt és a Nemzeti Liberális Párt egyet. Nagyajtán is gond nélkül nyert a tisztségben levő községvezető Bihari Edömér (375). A további rangsor: Molnos Zoltán (független, 194), Mihail Bersan (LDSZ, 136) és Gyárfás Éva (EMSZ, 117).
A legnagyobb politikai irányváltás Vargyason volt, ahol az RMDSZ a négy esztendővel ezelőtti eredményéhez képest két új helyet szerzett a tanácsban, úgy most heten képviselik színeit a tizenegy fős testületben. Az EMSZ-nek csak három széket sikerült megtartania, mellettük függetlenként bejutott Papuc Levente Constantin. A községet négy évig polgármesterként irányító, újabb megbízatást nem vállaló, csak független tanácstagként induló Sütő Levente Lehel nem érte el a küszöböt. Vargyason az érvényesen leadott 808 szavazat 61,63 százalékát (498 voks) az RMDSZ jelöltje, Imets Lajos kapta, ellenfelét, az EMSZ által indított Farkas Ferencet 310-en támogatták.
Baconban az RMDSZ (10) és az EMSZ (2) mellett mandátumhoz jutott még a Pro Európa Romapárt. A polgármesterjelöltekre leadott voksok közel háromnegyedét Simon András (RMDSZ) vitte el, kihívójának, Veres Zsoltnak csak 385 szavazat, azaz 25,28 százalék jutott az érvényesen leadott 1523 szavazatból.
Bardocon az EMSZ-nek csak egy tanácsi hely jutott, tizennégyet az RMDSZ szerzett meg. Egyetlen jelöltként Balázsi Dénest választották polgármesternek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.