Az Oltfejben is tarolt az RMDSZ

2020. szeptember 29., kedd, Közélet

A tegnap közzétett végleges eredmények alapján több helyen elsöprő, összességében mindenképp fölényes győzelmet aratott az RMDSZ az Olt menti községekben mind a polgármesteri tisztségek, mind a döntéshozó testületek szintjén. Több községben a szövetség jelöltjeinek nem akadt kihívója, három településen pedig a képviselő-testületben kizárólag az RMDSZ listáin indulók nyertek mandátumot. A háromszéki szórványnak is mondott Székföld településein (Előpatak és Hidvég község) is elfogadhatóan szerepelt a szövetség, Előpatakon újabb négy évig magyar elöljáró vezetheti a községet.

  • Uzonban újabb négy évig Ráduly István lesz a polgármester. Albert Levente felvétele
    Uzonban újabb négy évig Ráduly István lesz a polgármester. Albert Levente felvétele

Hargita megye határától indulva Sepsibükszád az első község. Itt az eddigi elöljáró, Bács-Márton Csaba folytathatja újabb négy évig. A közgyűlésben az RMDSZ tíz helyet szerzett, a fennmaradó egy helyet az egyik független jelöltnek sikerült elnyernie.

Mikóújfaluban a második mandátumánál tartó Demeter Ferenc folytathatja polgármesterként. Ő egyike azon RMDSZ-jelölteknek, akinek nem volt ellenfele a vasárnapi voksoláson. A részvétel közel 31 százalékos volt. A községi döntéshozó testületnek mind a 11 tagja az RMDSZ színeiben nyert mandátumot.

Málnáson a négy évvel korábban Magyar Polgári Párt színeiben, RMDSZ támogatással megválasztott Szotyori Angéla a tulipános szövetség elöljárójaként irányíthatja újabb négy évig a községet. Szotyori Angéla elsöprő győzelmet aratott, ötven százalékot meghaladó részvétel mellett, a szavazatok 87,7 százalékát szerezte meg. A kilenctagú testületben az RMDSZ nyolc helyet tudhat magáénak, egyet pedig az Erdélyi Magyar Szövetség.

Sepsibodokon a községet három évtizede vezető Fodor Istvánnak nem volt kihívója. A részvételi arány valamivel kevesebb mint 52 százalékos volt. A testület, akárcsak Mikóújfalu esetében, itt is politikailag egyszínű, kizárólag az RMDSZ képviselői alkotják.

Gidófalván kiélezett küzdelem után, 57 százalékot meghaladó részvétel mellett az RMDSZ jelöltje, Jancsó Ernő került ki győztesként a polgármesteri székért folytatott harcból. Érdemes megemlíteni ugyanakkor, hogy a függetlenként induló Porzsolt Levente is számottevő, 42 százalékot meghaladó eredményt ért el. A közgyűlésben az RMDSZ hét képviselői széket nyerve kényelmes többséget szerzett, az EMSZ-t két hely illeti, az egyik mandátum a függetlenként induló Porzsolt Erikáé lett.

Árkoson Máthé Árpád hivatalban lévő polgármester fölényesen nyerte a választást, 51,14 százalékos részvétel mellett a voksok közel kilencven százalékát zsebelve be. A képviselő-testületnek tíz RMDSZ-es és egy EMSZ-es tagja lesz.

Sepsikőröspatakon Kisgyörgy Sándor jelenlegi polgármester újabb mandátumnak vághat neki. A részvétel kiemelkedően magas volt a Vadas-tető alatti községben (66 százalék), az RMDSZ jelöltjére pedig több mint 68 százalék voksolt. A közgyűlésben az RMDSZ-nek nyolc helyet sikerült szereznie, az EMSZ-nek pedig hármat.

A hat településből álló Uzon községben Ráduly István eddigi polgármester folytathatja a munkát. A szavazásra jogosultak 46,71 százaléka járult az urnákhoz, kétharmaduk (66 százalék) az RMDSZ jelöltjének voksolt bizalmat. A döntéshozó testületben az RMDSZ-nek kényelmes többsége van kilenc mandátummal, rajtuk kívül a Szociáldemokrata Pártnak lesz egy, a Nemzeti Liberális Pártnak pedig három képviselője a 13 tagú községi közgyűlésben.

Rétyen Dombora Lehelnek, az RMDSZ jelöltjének nem volt kihívója, második mandátumát kezdheti. A község választópolgárainak közel 42 százaléka voksolt vasárnap. A 11 tagú helyi tanácsban az RMDSZ-nek elsöprő többsége van, tíz hely a szövetség jelöltjeinek jutott, a fennmaradó egy pedig az Erdélyi Magyar Szövetségé.

Maksán 39,86 százalékos volt a részvétel, Deszke János jelenlegi polgármester kihívó nélkül vágott neki a választásoknak. A kilenc tagot számláló közgyűlés politikailag egyszínű, kizárólag az RMDSZ jelöltjei jutottak mandátumhoz.

Kökösben Taraș Silviu folytathatja, miután a szavazatok több mint 91 százalékát szerezte meg. A közgyűlésben az RMDSZ van fölényben, nyolc képviselőjük jutott mandátumhoz. Rajtuk kívül a Népi Mozgalom Pártja kettő, míg a Pro Románia egy tanácsosi tisztséget nyert el.

Sepsiillyefalván Fodor Imre polgármetert 65 százalékkal választották újra. A tanácsban az RMDSZ-nek 7, az EMSZ-nek 4 képviselője lesz.

Előpatakon bravúrnak tekinthető, hogy a legutóbbi népszámlálási adatok alapján alig kilencszázalékos magyarságú községet újabb négy évig az RMDSZ színeiben mandátumot nyert magyar polgármester vezetheti Kovács László szemé­lyében, akire az urnákhoz járulók (a szavazásra jogosultak kétharmada) harminc százaléka szavazott. A közgyűlés igen „vegyes”: az RMDSZ-nek négy helyet sikerült megszereznie, a Népi Mozgalom Pártjának kettőt, négyet a Szociáldemokrata Párt, kettőt Nemzeti Liberális Párt, szintén kettőt a Pro Románia, valamint egyet a Pro Európa nyert el.

Az eddig is a román alakulatok (kiemelten az SZDP) egyik bázisának tekinthető Hidvégen nagyjából a papírforma szerint alakultak az eredmények. A tizenegy tagú testületben az RMDSZ-nek csak egy tanácsosi helyet sikerült megszerezni, a szociáldemokratáknak hatot, az NLP-nek kettőt, illetve egy-egy képviselője lesz a Pro Romániának és az NMP-nek. A polgármesteri széket ez alkalommal is az SZDP hódította el, 56 százalékos részvétel mellett jelöltjük, Alexandru Cucu a szavazatok több mint 64 százalékát szerezte meg.

Hozzászólások
Szavazás
Részt vesz-e a december 6-i parlamenti szavazáson?







eredmények
szavazatok száma 1289
szavazógép
2020-09-29: Közélet - Iochom István:

Öt új községgazda Felső-Háromszéken

A vasárnap lezajlott helyhatósági választásokon Felső-Háromszéken Bereckben és Kézdiszentléleken nem volt kihívója a jelenlegi polgármestereknek, a többi kézdiszéki településen az RMDSZ jelöltjei mellett EMSZ-es és független jelöltek méretkeztek meg. Az EMSZ egy polgármesteri mandátumot szerzett – Esztelneken –, az EMSZ által is támogatott független jelölt győzött Ozsdolán és ugyancsak függetlenként nyert Rákosi Árpád Csernátonban. Bokor Tibor harmadik mandátumát kezdi meg Kézdivásárhelyen, a 17 tagú városi tanácsban a következő négy évben 13 RMDSZ-es és 4 EMSZ-es önkormányzati képviselő lesz.
2020-09-29: Máról holnapra - Mózes László:

Visszaszereztük Marosvásárhelyt

Egy fiatal, Sepsiszentgyörgyön dolgozó, ám marosvásárhelyi lakcímmel rendelkező orvos vasárnap 350 kilométert autózott Vásárhelyig és vissza, csupán azért, hogy szavazhasson a változásra.