A kivitelezésre a román pártok segítségével szerezne pénzt a polgármester — részlet Damokos Csaba látványtervéből
Rengeteg zöldövezet, kőkockákból álló szökőkút, új világítótestek, padok, szemétkosarak, rendezett lépcsők, kü-lönálló barnásvörös ösvény a babakocsiknak, mozgássérülteknek, 42 férőhelyes parkoló — így fog kinézni a Mihai Viteaul tér, ha a tegnap bemutatott tervet sikerül megvalósítani. Ideális esetben pedig — ha a város tulajdonába kerül a Szakszervezetek Művelődési Háza — teljesen felújított, üvegburkolattal bevont művelődési otthon áll majd a jelenlegi építmény helyén — közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Sepsiszentgyörgy polgármestere a tér rendezési tervének bemutatásakor.
Amint arról beszámoltunk, a felújításra új tervet rendelt a városháza, ezt ismertették tegnap. A kivitelezésre új versenytárgyalást írnak ki. A munkálatok még az idén elkezdődnek a tér bal alsó sarkában. A beruházás összértéke körülbelül 5,6 millió lej, ebből 1,5 millióra pályáznak a környezetvédelmi minisztériumnál. Az emellett szükséges négymillió lej előteremtéséről a polgármester elmondta: kormányhatározat-tervezeteket készít egy-egy millió lej kiutalásáról, ezeket pedig eljuttatja a román pártok vezetőinek, hogy szerezzenek pénzt a város számára. ,,Könnyű az RMDSZ-t, a városvezetést bírálni, turkálók városa feliratokat elhelyezni, de egyetlen román párt sem szerez pénzt Sepsiszentgyörgynek" — fejtette ki az elöljáró, hozzátéve: hadd lássák meg a román városlakók, melyik párt dolgozik a városért.
Damokos Csaba, a látványterv készítője elmondta: parkolókat terveznek a tér három sarkában, a Szent György pince felőli bejáratot sorompóval zárják le, amihez csak az ott lakóknak lesz távirányítójuk.
A teret rákosi kockakő, málnási vágott kő borítja majd. A polgármester a kultúrház felújítása kapcsán elmondta: abban bízik, hogy a mozikhoz hasonlóan kormányrendelettel utalják majd a helyi önkormányzatok tulajdonába a szakszervezeti művelődési házakat. Az üvegburkolat révén pedig négy ilyen épület lenne a város központjában: hiszen a Sugás Áruház és a Szakszervezetek Művelődési Háza mellett ilyenre tervezik a Bodok Szállót és a postát is. Az önkormányzat ugyanakkor elindítana egy programot a városképet rontó központi tömbházak felújítására.