Nem sérti az alkotmányt az a törvénytervezet, amelynek értelmében a parlament határozná meg a parlamenti választások időpontját – állapította meg többszöri halasztás után tegnap az alkotmánybíróság.
A képviselőház baloldali többsége július 27-én a koronavírus-járványra hivatkozva fogadott el törvénytervezetet a parlamenti választási törvény módosításáról, amely egyebek mellett arról rendelkezik, hogy immár nem a kormány, hanem a parlament hatásköre kiírni a választást. Klaus Iohannis államfő nem hirdette ki a tervezetet, hanem alkotmányossági óvást emelt ellene. A jobboldali elnök szerint sérti a jogbiztonság elvét, és érdekellentétet szül, ha a honatyák – elhúzva a választások kiírását – meghosszabbíthatják saját megbízatásukat. Mivel az alkotmánybíróság nem döntött idejében az óvásról, a kormány a hatályos régi törvény alapján december 6-ra kiírta a parlamenti választásokat.
Az alkotmánybíróság szavazattöbbséggel hozott tegnapi határozata legfeljebb erkölcsi elégtétel lehet a parlament baloldali többsége és a tervezetet beterjesztő RMDSZ számára, a választások időpontját illetően azonban már aligha lehet jelentősége. Az alkotmányossági szűrőn két hónapos késéssel sikeresen túljutott törvénytervezet vitatott előírása szerint ugyanis a választások időpontjáról a parlamentnek kell sarkalatos törvényt hoznia legalább 60 nappal a kijelölt dátum előtt. Ez további körülményes jogalkotási folyamatot feltételez, amelyre nincs már idő, hiszen a 2016-ban megválasztott parlament mandátuma december 21-én lejár.
A választások időpontjának taktikai jelentőséget tulajdonítottak a román pártok, a baloldali ellenzék azt remélte a voksolás halasztásától, hogy a népszerűtlen járványügyi intézkedések kikezdik a kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Párt népszerűségét.
Miután egyértelművé vált, hogy a parlament nem tudja idejében kivenni a kormány kezéből a választások kiírásának jogát, a parlamenti többség is elfogadta a december 6-i dátumot, és – a jobbközép kormánnyal egyetértésben – rekordidő alatt elfogadott egy másik törvényt a járványhelyzet miatt szükségessé vált szervezési módosításokról. Egyebek mellett lerövidítették a választási előkészületek időtartamát, felére csökkentették a jelöltállításhoz szükséges támogató aláírások számát, lehetővé tették, hogy a külföldön élő román állampolgároknak két nap álljon majd rendelkezésükre leadni voksukat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.