Elutasította tegnap a szenátus közigazgatási bizottsága Klaus Iohannis államfőnek a Trianon-emléknapra vonatkozó törvény újraelemzésére vonatkozó kérését.
Mint ismert, két szociáldemokrata honatya kezdeményezésére a parlament május 13-án elfogadta azt a törvényt, amely június 4-ét a Trianoni szerződés napjává nyilvánítja, Klaus Iohannis azonban nem hirdette ki a jogszabályt, hanem alkotmányossági kontrollt kért. Az alkotmánybíróság július 15-i döntése értelmében a június 4-ét emléknappá nyilvánító törvény nem alkotmányellenes, ezt követően kérte a parlamenttől az államfő szeptember 15-én a törvény felülvizsgálatát. A felsőház közigazgatási bizottsága tegnap tárgyalta Iohannis kérését, elutasítása mellett a Szociáldemokrata Párt és a Liberálisok és Demokraták Szövetségének honatyái, ellene a Nemzeti Liberális Párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség és az RMDSZ honatyái szavaztak. A felülvizsgálati kérés elutasítására vonatkozó bizottsági jelentés a szenátus mai ülésén kerül napirendre.