Harmincéves a Háromszék Táncegyüttes
Ivácson László rendezésében készül a társulat legújabb előadása, amelynek premierjére ma és pénteken 19 órától Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban kerül sor.
A Táncsétány egyfajta útfeltárás, mellyel a társulat ünnepel és múltat is idéz ebben az évfordulós évadban. A korábbi előadások koreográfiáit feldolgozó produkció nemcsak emléket állít és felsorol, hanem reflektál, viszonyul az elődök által megfogalmazottakra, így az együttes jelenéről is vall. A sétáló emlékezés olyan egyetemes témákat is érint, mint az idő, a hit, a férfi és a nő életszerepei, a megvallott értékek és a hagyomány.
Zene
KAMARAZENE. In memoriam Ludwig van Beethoven címmel ma 18 órától rendkívüli kamarazene-koncertre kerül sor az Árkosi Kulturális Központban. Fellép a brassói Gaudeamus Kvartett – Lucia Neagoe (elsőhegedű), Raluca Irimia (másodhegedű), Leona Varvarichi (brácsa) és Ștefan Neagoe (cselló) – és meghívottjai: Filip Ignác (fuvola) és Filip Zsombor (klasszikus gitár). Helyszín: a Bástya-ház udvara, rossz idő esetén a koncertterem. Jegyár: 10 lej. * Ugyanott pénteken 18 órától fellép a marosvásárhelyi Tiberius Kvartett – Molnár Tibor (elsőhegedű), Lokodi Károly (másodhegedű), Molnár József (mélyhegedű) és Zágoni Előd (cselló). A koncert tisztelgés a 250 éve született Beethoven előtt. Jegyár: 10 lej.
HANGVERSENYÉVAD. A 2020/2021-es hangversenyévadra a városi kulturális szervezőirodában lehet bérletet vásárolni hétköznapokon 9–16 óráig (Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 1. szám, telefonszám: 0267 312 104). Az idei hangversenyévadra kedvezményes áron válthatnak bérletet az előző évad elmaradt koncertjeinek kárpótlásaként azok a nézők, akik tavaly bérletet vásároltak. A bérletek ára 130/65 lej, diákok és nyugdíjasok számára 70/35 lej, nagycsaládosok számára pedig 30/17 lej.
Mozi
A sepsiszentgyörgyi Művész mozi műsorán ma: 15.30-tól Tenet (angol–amerikai-kanadai akcióthriller), 16 órától románul beszélő és 18.15-től magyarul beszélő Mulan (amerikai családi kalandfilm), 18.30-tól Camille (francia–közép-afrikai filmdráma), 20.45-től Miután összecsaptunk (amerikai romantikus film), 21 órától Tunéziai terápia (francia–tunéziai vígjáték).
Hitvilág
BÖJTE CSABA TESTVÉR SEPSISZENTGYÖRGYÖN. A Medjugorjei Imacsoport szervezésében a sepsiszentgyörgyi Szent József-templomban ma meghívott előadó Böjte Csaba ferences szerzetes. A szentmise 18 órától kezdődik, a szentségimádás után gyűjtés lesz a dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekeinek. Ugyanakkor megkezdődik az imalánc a családfagyógyulásért.
RÓZSAFÜZÉR A BETEGEKÉRT. Október a Szűzanya hónapja, ezért mától kezdődően a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban az esti szentmisék előtt fél órával, 17.30-tól rózsafüzér-imádságot végeznek, amelyet a betegek gyógyulásáért, a járvány megszűnéséért ajánlanak fel. Akik nem tudnak jelen lenni, kérik, hogy otthonukban kapcsolódjanak be az imádságba. * A Szent József-templomban mától az esti szentmise előtt, 17.30-tól imádkozzák a rózsafüzért.
SZENTMISE ILLYEFALVÁN. A katolikus templomban ma 18 órától szentmisét mutatnak be Lisieux-i Kis Szent Teréz tiszteletére, akit 95 éve avattak szentté.
ÉJSZAKAI VIRRASZTÁS. A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban pénteken 22 órától kezdődik a virrasztás, melyet a Mária Rádió közvetít.
HÁLAADÓ ISTENTISZTELET Az Árkosi Református Egyházközség meghívja a gyülekezet tagjait az október 4-én 11 órakor tartandó hálaadó istentiszteletre. A modern hangzású és dallamú zenés dicséretet az árkosi IDE zenészei végzik, nt. Makkai Péter református lelkész szolgál. Utána, a jézusi szeretet jegyében, az érvényben levő egészségbiztonsági előírások betartásával szeretetvendégség jellegű összejövetelt tartanak, ahol emberközeli ismerkedésre adódik alkalom a falu tősgyökeres, valamint az utóbbi években beköltözött, erre az alkalomra úgyszintén megszólított és meghívott gyülekezeti tagok között.
Idősek világnapja
A Diakónia Keresztyén Alapítvány Idősgondozó Ágazata meghívja az érdeklődőket az idősek világnapja alkalmából szervezett rajzkiállításra és szeretetvendégséggel egybekötött ünnepségre ma a sepsiszentgyörgyi belvárosi református templomba. A kulturális rendezvény programja: 9 órától a rajzkiállítás megnyitója és a díjak átadása a templom mellékhajójában; 11 órától ünnepi műsor és az idősek köszöntése a templomban; zenés-énekes műsor Mocanu Erika, Lőfi Gellért, Dénes Dorottya és Dénes Előd énekesek, zenészek közreműködésével; a legidősebb jelenlévők beszéde és az ünnepeltek köszöntése, megajándékozása; 13 órától ünnepi fogadás és a rajzkiállítás megtekintése.
Manus Őrkői Cigány Találkozó
Szeptember 30-a és október 4-e között negyedik alkalommal szervezik meg Sepsiszentgyörgyön a Manus Őrkői Cigány Találkozót. A mai program: a már megszokott helyszínre, a Borvíz utcai halastavak mellé költözik a rendezvény, ahol 11 órától a vásártér kialakítása zajlik, illetve a délutáni órákra bográcsozást és közös örömzenélést terveznek a szervezők. Pénteken: 11–19 óráig cigány vásár: kézművesség, kirakódóvásár, turkáló, kézműves műhelymunka; 14–18 óráig gyermekfoglalkozások: origami, festés, zsonglőrködés, vásári játékok, kalandpark a Manus játszótéren; 15 órától lóverseny; 16 órától kézműves-bemutató és filmek a Manuson – Sára Sándor: Cigányok / Ördögszekér; 17 órától dokumentumfilm-vetítés, közönségtalálkozó az alkotókkal – Vörös T. Balázs; 18.30-tól Manus kerekasztal-beszélgetés cigány témában a Sepsi GAL jóvoltából; 19.30-tól Gergely Zoltán verselése; 19.40-től Tehetségek a Manuson: Gáspár Csaba és tanítványai; 20 órától Manus Jam Session: Olivér és bandája; 21.30–23 óráig Open Stage (nyitott színpad): Majláth Attila-koncert.
Szárazajtai megemlékezés
A helyhatósági választások miatt Szárazajta közössége nem emlékezhetett meg a napján az 1944. szeptember 26-i, a Gavril Olteanu vezette Iuliu Maniu Erdélyi Önkéntes Ezred által elkövetett vérengzésről. A református templomban istentisztelettel kezdődő, majd az iskola előtti téren felállított, Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművész által készített emlékműnél folytatódó megemlékezést egy héttel később, október 4-én, vasárnap 11 órától tartják. Az eseményen csak a gyülekezésre vonatkozó törvényes előírások betartásával – kötelező a szájmaszk és a távolságtartás – lehet részt venni.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig az 1918. december 1. úti Adonis (telefon: 0267 324 903; éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki); Kézdivásárhelyen a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 310 110) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Röviden
LOMTALANÍTÁS. Sepsiszentgyörgyön év végéig tart az ingyenes lomtalanítási kampány. A fölöslegessé vált tárgyak, használati eszközök elszállításáról előzetesen a 0267 310 123-as telefonszámon lehet egyeztetni. A Tega Rt. vidéken is összegyűjti a lomot, ma Cófalván, Várhegyen és Lécfalván, pénteken Feldobolyban és Kisborosnyón szállítják el a régi ruhákat, használaton kívüli bútorokat, fölöslegessé vált ócskaságokat, üveghulladékot. Palackokból és befőttesüvegekből 5 kg-ért 0,5 liter sört adnak.
INGYENES JOGSEGÉLYSZOLGÁLATRA számíthatnak mindazok, akiket magyarságuk vagy vélhetően magyarságuk miatt jogsérelem ért. Elérhetőség a 0741 568 527-es telefonon.
ÜGYFÉLFOGADÁS. A Kovászna Megyei Nyugdíjpénztár ügyfélfogadási programja: nyugdíjügyekkel kapcsolatos dokumentumok fogadása hétfőtől szerdáig 8.30–14, pénteken 8.30–12.30 óráig; temetkezési segély igénylése és kiadása kedden és csütörtökön 8.30–14 óráig; kezelési jegyek igénylése és átvétele hétfőtől csütörtökig 8.30–13.30, pénteken 8.30–12 óráig.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.