A szenátus változatlan formában ismét megszavazta szerdán az államfő által megfontolásra visszaküldött Trianon-törvényt, amely ünnepnappá nyilvánítja június 4-ét, a – Magyarországot területe kétharmadától megfosztó – békeszerződés évfordulóját.
Klaus Iohannis felülvizsgálati kérelmében azt kifogásolta, hogy a több szakértő és civil szervezet által bírált törvénytervezet autentikus és tartalmas közvita nélkül született, ezért a jogalkotási folyamat újrakezdésére, történészek, kutatók, a civil szféra bevonására kérte fel a parlamentet. Az elnök szerint Romániának EU-tagállamként nyitottnak kell lennie a párbeszédre, éretten kell kezelnie a megosztó témákat, és ebben nagyfokú felelősségük van az állami intézményeknek.
A szenátus szerdán a szociáldemokrata többség 76 szavazatával – 52 ellenében – az elnök érveit elutasítva eredeti formájában küldte tovább a tervezetet a végső döntés meghozatalában illetékes képviselőháznak. Ezúttal nemcsak az RMDSZ ellenezte a Trianon-törvény ismételt elfogadását, hanem az államfő volt pártja, a kisebbségben kormányzó Nemzeti Liberális Párt (NLP) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ) is.
A képviselőház májusban valamennyi román párt és a – nem magyar – kisebbségi frakció támogatásával, illetve a MRSZ tartózkodása közepette, nagy többséggel fogadta el a szociáldemokrata többség törvénykezdeményezését, amely a „trianoni szerződés napjává” nyilvánítja június 4-ét Romániában. A jogszabály értelmében a kormánynak és a helyi hatóságoknak gondoskodniuk kell arról, hogy június 4-én kitűzzék a köztereken Románia nemzeti lobogóját. A törvény felhatalmazza a hatóságokat, hogy logisztikai vagy költségvetési támogatást nyújtsanak a trianoni szerződés jelentőségét tudatosító rendezvények megszervezéséhez, amelyekről a közszolgálati médiának is be kell számolnia.
A román törvényhozók arra számítottak, hogy az államfő kihirdeti a törvényt a trianoni szerződés századik évfordulója előtt. Iohannis azonban ezt nem tette meg, hanem először az alkotmánybírósághoz fordult arra hivatkozva, hogy a törvény sérti a diszkrimináció tilalmát és a polgárok jogegyenlőségét garantáló előírást, és inkább politikai nyilatkozat, mintsem egy jogokat és kötelezettségeket meghatározó jogszabály. Az alkotmánybíróság júliusban elutasította az óvást, de Iohannis ezt követően sem hirdette ki a törvényt, hanem szeptemberben visszaküldte megfontolásra a parlamentnek.
A tervezetet kidolgozó Titus Corlățean szociáldemokrata szenátor szerint a törvény kihirdetésének megtagadása nemzetellenes gesztus volt Iohannis részéről, amelynek „meg fogja fizetni a politikai árát”. A volt külügyminiszter Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter május 26-i bukaresti látogatásával hozta összefüggésbe azt, hogy Iohannis nem hirdette ki a centenárium előtt a Trianon-napot Romániában ünneppé nyilvánító törvényt.
A képviselőházban, amely a megfontolásra visszaküldött Trianon-törvényről a végső döntést hivatott meghozni, az SZDP-nek nincs többsége, de volt kormányzati partnerei rendszeresen támogatják kezdeményezéseit.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.