Víz- és csatornarendszer HáromszékenTeljes az összefogás

2020. október 2., péntek, Közélet

Minden közigazgatási egység tagja lesz a háromszéki víz- és csatornahálózat kiépítésére létrehozott Aquacov Közösségek Közötti Társulásnak, miután az eddig kimaradt kilenc község is csatlakozik. Ez irányba tettek lépést Kovászna Megye Tanácsának tegnapi ülésén.

  • Fotó: Albert levente
    Fotó: Albert levente

Az online követhető ülés megnyitásaként Tamás Sándor tanácselnök köszönetet mondott a helyhatósági választáson való részvételért a megye teljes lakosságának. Jelezte, hogy módosul a közgyűlés összetétele, és várhatóan mintegy két héten belül igazolják a mandátumokat, megtarthatják az alakuló ülést. A négy évvel ezelőtt megválasztottak addig is tisztségben maradnak, végzik dolgukat.

Az újraválasztott elnök tájékoztatott: a közgyűlésnek az elnökön kívül harminc tagja van, mindannyian szavazati joggal rendelkeznek. A következő közgyűlésbe huszonhárman az RMDSZ, hárman az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ), szintén hárman a Nemzeti Liberális Párt (NLP), és ketten a Szociáldemokrata Párt (SZDP) színeiben jutottak be. A jelenleg még működő közgyűlés összetétele a következő: az RMDSZ-nek húsz, a most EMSZ-ként jelentkező Erdélyi Magyar Néppártnak és a Magyar Polgári Pártnak három illetve kettő, továbbá az NLP-nek és az SZDP-nek három-három tanácstagja van.

A közgyűlés tegnapra való összehívását az indokolta, hogy a megyeházának sürgősen együttműködési szerződést kell kötnie a Központi Fejlesztési Régióval, mert lehetőség adódott európai uniós pénzek fejlesztési célokra való megpályázására, mondta Tamás Sándor. Egy hónapja kifejezték szándékukat, hogy a Kézdiszentlélek és Lemhény közötti 19 kilométeres megyei utat felújítsák, igényüket benyújtották a gyulafehérvári ügynökségre, kedvező elbírálásban részesültek, így most szerződést kötnek az uniós alapokra való pályázáshoz.

A következő napirendi pont egy több mint 100 millió euró értékű európai uniós programhoz kapcsolódott, mely a megye ivóvíz- és csatornarendszerének kiépítését, fejlesztését célozza. A háromszéki szinten alakult Aquacov Közösségek Közötti Társuláshoz év végéig lehet még csatlakozni, ezen szándékát kinyilvánította az a kilenc község, amely még nem tagja a szövetségnek. A közgyűlés most felhatalmazta Henning László alelnököt, aki a megyeházát képviseli az egyesületben, hogy szavazza meg Nagyborosnyó, Bölön, Csernáton, Esztelnek, Kézdiszentkereszt, Kommandó, Lemhény, Mikóújfalu és Sepsibükszád csatlakozását a szervezethez.

A közgyűlés még rábólintott a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu Színház által ötödik alkalommal szervezendő DbutanT Fesztivál 10 ezer lejjel való támogatására is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2020-10-02: Világfigyelő - :

Marad a magyar határzár

További egy hónappal meghosszabbította a határzárat a magyar kormány október 1-jétől – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap Budapesten.
2020-10-02: Közélet - Nagy B. Sándor:

Baráti beszélgetés egy új könyv ürügyén

Rendhagyó könyvbemutatót tartott Czegő Zoltán költő, író, újságíró kedd délben a sepsiszentgyörgyi Sugás kertben. Valójában egy baráti beszélgetés zajlott, mely során mintegy mellékesen derült ki, hogy a most megjelent Haragos harangok című verseskötet a közismert sepsiszentgyörgyi író harmincharmadik könyve...