Mint ahogyan az influenzajárványokkal, úgy a COVID-19-cel is megtanulunk együtt élni – írta Donald Trump amerikai elnök az egyik Twitter-bejegyzésében tegnap, az influenzajárványokat a koronavírus-pandémiához hasonlítva. Azt is megjegyezte, hogy hamarosan folytatja újraválasztási kampányát.
„Évente sok ember, talán százezernél többen is meghalnak az influenzában a vakcina ellenére is. És bezárjuk emiatt az országot?” – tette fel a kérdést az elnök. Majd a választ is megfogalmazta: „nem, megtanultunk együtt élni vele, mint ahogyan megtanulunk együtt élni a COVID-19-cel, amely a legtöbb ember körében (az influenzánál) sokkal kevésbé halálos”.
Az elnök mikroblog-bejegyzésére rendkívül sokan reagáltak. Egyesek szerint Trump kicsinyíteni igyekszik a koronavírus-járvány és a vírus okozta COVID-19 kockázatait, mások viszont azzal érveltek az amerikai elnök állítása mellett, hogy az ország lezárása megnöveli a munkanélküliséget, az öngyilkosságok és a mentális megbetegedések számát.
Donald Trump, aki hétfőn – helyi idő szerint – a kora esti órákban hagyta el a Walter Reed katonai kórházat és tért vissza a Fehér Házba, már hétfőn közzétett a Twitteren egy videót, amelyben arra biztatta honfitársait, hogy „ne féljenek” a vírustól és ne hagyják, hogy az „eluralkodjék az életükön”.
Joe Biden azonnal reagált Trump videójára. Mint fogalmazott: azt a mondatot, hogy „ne hagyjuk, hogy a vírus uralja az életünket” talán annak a 205 ezer családnak kellene mondania, amely elvesztette szeretteit a járványban. Az NBC televízió riporterének nyilatkozva Biden hangsúlyozta: azt remélte, hogy Trump levonja a konzekvenciát „abból, amit átélt” és a helyes leckét adja tovább az amerikaiaknak, nevezetesen, hogy hordjanak szájmaszkot.
Trumpnál a múlt csütörtökön diagnosztizálták a koronavírus-fertőzést és pénteken szállították be őt kórházba. Annak ellenére, hogy az állapota jelentősen javult és már elhagyhatta a kórházat, az őt kezelő orvoscsoport hétfői sajtótájékoztatóján arra hívta fel a figyelmet, hogy az elnök még nincs túl a betegségen.