Úzvölgyi temetőfoglalásJogerősen pert nyert Csíkszentmárton

2020. október 7., szerda, Belföld

Törvényes a csíkszentmártoni önkormányzatnak az a határozata, amellyel a község közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt és a magyar hadsereg által a második világháború idején épített egykori kaszárnyákat – mondta ki a marosvásárhelyi ítélőtábla tegnap. A döntés végleges, nem fellebbezhető meg.

A jogerős ítéletről Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök Facebook-oldalán számolt be. Tájékoztatása szerint a marosvásárhelyi ítélőtábla megerősítette a Hargita megyei törvényszék idén áprilisban hozott alapfokú határozatát. Ez azt jelenti, hogy a Bákó megyei Dormánfalva (Dărmănești) végérvényesen elveszítette a Csíkszentmárton ellen indított perét.

Dormánfalva városa 2019 augusztusában indított pert Csíkszentmárton ellen, annak a 2007-es önkormányzati határozatnak a részleges érvénytelenítését kérve, amelyik a székelyföldi település közvagyonaként tüntette fel az úzvölgyi katonatemetőt és a közelében álló, használaton kívüli kaszárnyasort. A csíkszentmártoni önkormányzati határozatot azonban 2010-ben a 299-es kormányhatározat is megerősítette. A per során Dormánfalva önkormányzata arra hivatkozott, hogy a temető területe már 1990-ben a moldvai kisváros magánvagyonának leltárában szerepelt, és az 1997-ben elfogadott, most is érvényes általános rendezési terv (PUG) is a város belterületeként jelölte meg. Azt is érvként hozta fel, hogy az INSPIRE térinformatikai geoportál is dormánfalvi területként jelöli a temetőt. A szentmártoniak viszont olyan, az 1800-as évek végéről származó telekkönyveket mutattak be a bíróságnak, amelyek szerint a vitatott terület Csíkszentmárton község földbirtokos közösségének és Csíkcsekefalva földbirtokos közösségének a tulajdona. A per a Hargita megyei törvényszéken kezdődött, amely megalapozatlannak tartotta és elutasította Dormánfalva érveit, és 9500 lej perköltség megtérítésére kötelezte a moldvai önkormányzatot. A Bákó megyei település fellebbezett, de a marosvásárhelyi ítélőtábla az áprilisi ítélethez hasonlóan ugyancsak Csíkszentmárton javára döntött.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1512
szavazógép
2020-10-07: Világfigyelő - :

Johnson a normalizálódásról

Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány dúlása után az élet – várhatóan már jövőre – normalizálódik, de ez nem azt jelenti, hogy minden a régi kerékvágásba tér vissza.
2020-10-07: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Újabb áldozatok Háromszéken

Két idős, koronavírussal fertőzött beteg hunyt el megyénkben októberben – tudatja a prefektúra tegnapi közleménye, amely szerint másodikán egy 91 éves sepsiszentgyörgyi nő volt az áldozat, akit demenciával és combnyaktöréssel is kezeltek, és a kézdivásárhelyi Zenóbia öregotthonban lakott, negyedikén pedig egy 86 éves szentivánlaborfalvi férfi, akinek vérző nyombélfekélye volt.